Három év híján ötszáz éve, hogy ezen a napon Martin Luther ágostonos szerzetes kiszögezte kilencvenöt tételét a wittenbergi vártemplomra. Ezzel kezdetét vette az a folyamat, amit olyan sokan mindmáig ünnepelnek. Holott, ha valóban keresztények vagyunk, éppen az ellenkezőjét illene tennünk. De lássuk csak, hogy miért!
Olyan téves tanításokat hirdetett, amelyekkel hamarosan teljesen kiközösítette magát Krisztus Egyházából, a római katolikusból. Merthogy nem lehet büntetlenül együtt vallani igazságokat hamisságokkal. De lássuk röviden, milyen tévtanokat is hirdetett!
Legfőképpen azt, hogy szabad akarat nincs, az ember képtelen jót cselekedni s ezért nem is kell jót tennie, továbbá, hogy bűn nincs és jó cselekedetek nélkül egyedül Krisztus érdemeiért üdvözülünk.
Kétségtelen, voltak Luther előtt és alatt reformálni valók az Egyház életében, de nem tanításában, hanem képviselői életvitelében. Ő azonban nem ezek miatt, hanem sajátos tanai miatt robbantotta ki azt a folyamatot, amit felületesen reformációnak szoktak általában nevezni.
Más szóval revolúciónak, forradalomnak, felforgatásnak. Ha pedig valaki mindezt túlzásnak tekintené, olvassa el Grisar Hartmann jezsuita Luther-életrajzát vagy Bilkei Ferenc atya „Debrecentől Pannonhalmáig” című könyvét. Mindegyik eredeti Luther-idézetekkel mutatja be a „reformátor” mindazon tanításait, amelyek sajnos később elősegítették a liberalizmus és a bolsevizmus kialakulását.
Hiszen kétszáz évvel Luther forradalma után Londonban egyesült a két addigi szabadkőműves mozgalom, majd ismét kétszáz év múlva kitört a szentpétervári forradalom. Igen, 1517, 1717 és 1917 az újkori Európa talán legvérfagyasztóbb dátuma.
Maga Luther élete végén keserűen panaszkodott, hogy az erkölcsök és a közállapotok összehasonlíthatatlanul rosszabbak, mint forradalma előtt voltak. Nem véletlenül. Hiszen minden olyan mozgalom, amely Krisztus jegyese, a Katolikus Anyaszentegyház lerombolására irányul, elnyeri előbb-utóbb méltó büntetését.
Ilyetén tehát egyáltalán nem reformáció, hanem deformáció történt akkor. Elvégre korunk oly végzetes romlásának kialakulása hosszú évszázadokon keresztül ment végbe. S ha igaz az ősi szállóige, miszerint „historia est magistra vitae”, a történelem az élet tanítómestere, éppen ideje, hogy helyére tegyük Luthert és mozgalmát is.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
