Az ékesszólásáért kortársai által „magyar Ciceró”-ként emelgetett, Kosztolányi Dezső szerint pedig „a legszebb magyarsággal” író néhai esztergomi érsekünk-bíborosunk ugyanis keresetlen szavakkal ostorozta a bűnöket s elkövetőiket. Függetlenül az utóbbiak származásától, természetesen. Amit akkor még büntetlenül megtehetett.
Kezemben eredetileg 1636-ban megjelent prédikációs kötetének dr. Petró József teológiai tanár által 1933-ban sajtó alá rendezett változatának harmadik kötete. Ebben „A zsidó nép sorsa” címmel olvasható a pünkösd ünnepe utáni kilencedik vasárnapra írt szentbeszéde. Az aznapi evangélium (Lk 19, 41-47) alapján Jeruzsálem Krisztus születése után 70-ben Titus római császár által történt lerombolása okán így fogalmazott:
„Nemcsak leomlott a Krisztus vérében mosdott, háládatlan város, hanem úgy romlott le, hogy amint eddig közel ezerhatszáz esztendő alatt fel nem épült, úgy ezután sem lesz soha város, soha fel nem épül. És miképpen a zsidó nép nem lesz soha Isten népe, mert Pilátus ítélőszéke előtt megtagadta Krisztust, úgy a város és a templom pusztasága a világ végéig megmarad, mert semmi erő sem képes azt felépíteni (Jer 19, 11., 18, 16.).”
Majd példák sorát mondja arra, mennyire nem:
„Kipróbálta ezt Julián császár, aki hogy meghazudtolja a prófétákat, biztatásokkal felültette a széles világon szétszórt zsidókat, hogy hordjanak össze kincseket és építsék fel a várost és a templomot. Nekibuzdultak a zsidók az építésnek, minden kincsüket összehordták, az asszonyok ékszereiket odaadták, ásókat, kapákat ezüstből csináltattak és nagy kedvvel tisztogatták a város helyét. Mikor az asszonyok kötőben hordták a követ és a földet, csúfolták a keresztényeket és dicsekedtek, hogy a jövendölések hamisságát megmutatják. De mikor az alapot kezdték rakni, Isten beteljesítette ígéretét, hogy amit azok építenek, azt ő lerontja (Mal 1, 4.), és nagy földindulás támadt, mely a fundamentum köveit mind kihányta és a zsidók közül sokat megölt. Máskor is elkezdték már a zsidók az építést, de a föld alól, azután az égből tűz tört reájuk, sokat közülük megemésztett és a kapákat, fejszéket megolvasztotta. Aznap éjjel a zsidók köntösén sűrű keresztek látszottak. Ezen felül a mennyi tűz és szélvész mind elhányta, amit az építéskor készítettek. Félben kellett tehát hagyni a hiú szándékot. Így erősítette meg Isten a próféták jövendölésének igazságát.”
Majd kifejti ezek után, hogy Isten „természetbe oltott ajándékokkal, méltóságokkal, anyagi javakkal, üdvösséges lelki áldásokkal” ékesítette őket, de „Krisztus gyilkosait és vérárulóit mindezektől megfosztotta, földhöz verte és a legnagyobb veszedelmek örvényébe taszította”. Végül viszont arra int, hogy „féljünk és őrizkedjünk, nehogy a zsidók kivágatásának okai bennünk is megtaláltassanak, mert ha a zsidók vétkei lesznek bennünk, minket is kivagdal az Isten és rabságba taszít (Róm 11, 17. 22.).”
Vagyis a Teremtő megbízásából Egyszülött Fia nem a származás, hanem a magatartás alapján ítél. Kizárólag az alapján. „Quia domus mea domus oratiónis est. Vos autem fecístis illam spelúncam latrónum.” – olvassuk a fentebbi evangéliumban Krisztus szavait (Lk 19, 46.) Magyarul, „az én házam az imádság háza, ti pedig azt latrok barlangjává tettétek.” És nem azért, mert olyanoknak születtek, amilyeneknek, hanem amiért olyanokká lettek, amilyenekké nem kellett volna, hogy legyenek.
Szóval a kérdések kérdése ez esetben, hogy ha a magát Jézust Krisztust idéző Pázmány Péter élne, közösség elleni izgatásért ő is elítélt lenne?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
