Nyírő József 1889. július 28-án született Székelyzsomboron. Földi életét emigrációban, 1953. október 16-án fejezte be Madridban. Istenhez intézett fohászában látnoki módon vetítette előre sorsát: “Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza” Bizony így lett, tavaly hiába volt a több hónapig tartó egyeztetés, a román hatóságok az utolsó pillanatban megakadályozták, hogy Nyirő József földi maradványai végső nyughelyre leljenek az udvarhelyi temetőben. Az oláhok a mai napig rettegnek egy halott emlékétől, és a sárba tapossák azt.
Nyírő József erdélyi magyar író, katolikus pap és újságíró is volt. Művei elsősorban az erdélyi magyarság művelődéstörténeti és történelmi kérdéskörében helyezkednek el. Szókimondó a korabeli politikai helyzettel szembeforduló magatartása miatt menekülnie kellett Románából, majd Magyarországról is. Művei publikálását és bármilyen nyilvánosságra hozatalát a román és a magyar kommunista rendszer betiltotta, akárcsak Wass Albertét. Jelenleg mindkét író esztétikai értékeit elismerte az irodalomtörténeti kutatás.
Tanulmányait a székelyudvarhelyi Katolikus Gimnáziumban kezdte, majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pazmaneumban tanult. 1912-ben Nagyszebenben szentelték pappá, itt oktatott hittant 1915-ig, amikor a Kolozs megyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben, amikor Erdélyt Romániához csatolták, kilépett az egyházi rendből és megnősült.
1953-ban bekövetkezett halála előtt néhány héttel Madridban, a Küzdelem a halállal című művében így írt:
“Nem, nem, itt nem tudok meghalni, akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem. Minden föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni, hallatlanul megkényszerített képzelettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, a Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bűmmösöket, a fehéren villámló nyíreseket, az elvesztett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemem előtt. Így talán könnyebb lesz.”
Keserűen állapította meg: ,,A magyarok! (…) A szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk számítani? (…) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”
Istenhez intézett fogászában látnoki módon vetítette előre sorsát? ,,Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza…….”
Bizony így lett, tavaly hiába volt a több hónapig tartó egyeztetés, a román hatóságok az utolsó pillanatban megakadályozták, hogy Nyirő József földi maradványai végső nyughelyre leljenek az udvarhelyi temetőben. Az oláhok a mai napig rettegnek egy halott emlékétől, és a sárba tapossák azt.
EZEN A NAPON… 1953. október 16-án, ma 61 éve hunyt el Nyírő József erdélyi írófejedelmünk.
Nyírő József 1889. július 28-án született Székelyzsomboron. Földi életét emigrációban, 1953. október 16-án fejezte be Madridban.
Nyírő József erdélyi magyar író, katolikus pap és újságíró is volt. Művei elsősorban az erdélyi magyarság művelődéstörténeti és történelmi kérdéskörében helyezkednek el. Szókimondó a korabeli politikai helyzettel szembeforduló magatartása miatt menekülnie kellett Románából, majd Magyarországról is. Művei publikálását és bármilyen nyilvánosságra hozatalát a román és a magyar kommunista rendszer betiltotta, akárcsak Wass Albertét. Jelenleg mindkét író esztétikai értékeit elismerte az irodalomtörténeti kutatás.
Tanulmányait a székelyudvarhelyi Katolikus Gimnáziumban kezdte, majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pazmaneumban tanult. 1912-ben Nagyszebenben szentelték pappá, itt oktatott hittant 1915-ig, amikor a Kolozs megyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben, amikor Erdélyt Romániához csatolták, kilépett az egyházi rendből és megnősült. A papi rendből való távozása után a katolikus egyház kiközösítette.
1953-ban bekövetkezett halála előtt néhány héttel Madridban, a Küzdelem a halállal című művében így írt:
,,Nem, nem, itt nem tudok meghalni, akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem. Minden föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni, hallatlanul megkényszerített képzelettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, a Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bűmmösöket, a fehéren villámló nyíreseket, az elvesztett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemem előtt. Így talán könnyebb lesz.”
Keserűen állapította meg: ,,A magyarok! (…) A szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk számítani? (…) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”
Istenhez intézett fogászában látnoki módon vetítette előre sorsát? ,,Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza…….”
Bizony így lett, tavaly hiába volt a több hónapig tartó egyeztetés, a román hatóságok az utolsó pillanatban megakadályozták, hogy Nyirő József földi maradványai végső nyughelyre leljenek az udvarhelyi temetőben. S az oláhok ezt a mai napig megakadályozzák!
,,….de legalább a lelkemet….” – szól a fohász. Reméljük, imája beteljesedett.
Hunhír.info
