Magyar származású az a romániai szurkoló, akit brutálisan megvertek a román-magyar után az oláh biztonságiak. Bányai Sándor származásától függetlenül tagja az U-galeri nevű kolozsvári szurkolói csapatnak, amely magyarellenességéről ismert. A kollaboráns féreg állítása szerint szemből érte az első gumibotütés, és a harmadik ütéstől ájult el, de miután már mesélni tudott a romániai médiának, nem kapott annyit, amennyit megérdemelt volna.
A kollaboráns senkiházi először amiatt ajvékolt: nem érti, hogy miért ültették őket a magyar ultrákkal teli vendégszektor mellé. Folyamatosan petárdákkal, fáklyákkal dobálták őket, lehetett tudni, hogy ebből balhé lesz – mondta. Amikor viszont a románok válaszoltak a magyar provokációra, a biztonságiak a román szektorra szabadultak rá, és sokakat csúnyán helybenhagytak.
A kollaboráns uszítót 1998-ban a Magyarország-Románia mérkőzésen már a magyar rendőrök is lekezelték. Képe bejárta a világsajtót, úgyhogy helyében mi nem jönnénk magyar meccsre.
Hunhír.info – hvg.hu nyomán
Hunhír.info