A Ferencváros-szurkolók többsége kedveli és tiszteli a magyar történelmi személyiségek közül a hatalomnak fittyet hányó, de adott esetben a hazáért akár életét is odaadó nagy magyar betyár emlékét. Egy csoportjuk felkereste a szamosújvári temetőben lévő betyársírt, és a nemzeti színű szalagok mellé odakerült a kőből készült fejfára az FTC rajongóit, drukkereit szimbolizáló zöld-fehér sál is. Hamarosan képtárral is jelentkezünk az eseményről.
A fradisták történelmi elődjüknek tekintik a betyárokat, a szabadság szimbólumait, és ugyanakkor azért is népszerűsítik alakját, mert más sokon vonást is felfedeztek köztük és a puszták szilaj fiai között. Ez pedig a hazaszeretet, illetve a nemzetért való kiállás, hiszen a betyárok is próbáltak kalandos életvitelük mellett igazságot is szolgáltatni, és elsőként fogtak fegyvert a haza védelmében Kossuth hívó szavára.
Az úgynevezett futballhuligánok tehát ebből a megközelítésből is ragaszkodnak Rózsához, mert mint vallják: hazáért mindent, a hazát semmiért. Egy csoportjuk felkereste a szamosújvári temető sarkában lévő, szépen gondozott Rózsa Sándor-sírt, ahol szólt a magyar duda, és a drukkerek beborították a síremléket az FTC-t szimbolizáló sállal, illetve rátettek egy úgynevezett huligánjelvényt. Nagyon bensőséges látványt nyújtott ez a rövid megemlékezés, és a nagy betyár is biztos büszkén tekintett le az égből, hogy több mint száz évvel temetése után klasszikus magyar betyárnótákat és a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű dalt sírja a szélbe a kecskeduda, és a jelenlévők arcán is megjelent egy-egy könnycsepp. Ilyen talán még sohasem volt, hogy a sírnál ilyen hangszeren megszólaltatták azokat a dalokat, amelyeket a magyar betyár is ismerhetett, illetve ezeket a dallamokat biztosan ő is odavarázsolta a nádfedeles, vályogfalú pusztai kocsmák kármentő világába.
gki, Szamosújvár – HunHír.Hu