Amikor Magyarországon, Olaszliszkán (Zemplén megye, Tokaj mellett) tanúi lehettünk pár évvel ezelőtt a cigányság sajátos önrendelkezési jogának, a lincselés háztáji gyakorlásának, minden szívszeretet nélkül hívtam föl a sajtóban a figyelmet a jelenségre – na, nem csak én –, aztán arra is, hogy Európa sajátos jelenségnek, egy gátlástalan népesség rohamszerű elszaporodásának lehet tanúja.
Nem vagyok jós. Nem vagyunk már messze attól a kortól, amikor nálunkfelé már a jósokat is lincselik. Aki belelát rengeteg tapasztalata nyomán a nem is titkolt jövendőbe, az nem is jós még.
Amikor Magyarországon, Olaszliszkán (Zemplén megye, Tokaj mellett) tanúi lehettünk pár évvel ezelőtt a cigányság sajátos önrendelkezési jogának, a lincselés háztáji gyakorlásának, minden szívszeretet nélkül hívtam föl a sajtóban a figyelmet a jelenségre – na, nem csak én –, aztán arra is, hogy Európa sajátos jelenségnek, egy gátlástalan népesség rohamszerű elszaporodásának lehet tanúja. Továbbá annak, hogy az ún. demokrácia lovat ad – lopott lovat – e népesség alá, mely ötszáz éve nem épített egyetlen kultúrházat, egyetlen iskolát, templomot, és amit kapott ingyen, azt tönkretette. Nem utolsósorban teszem szóvá azt is, hogy ezeket a munkakerülő, fürdőt és munkahelyet hírből sem ismerő embereket nekünk saját munkánk után el kell tartanunk!
Hadd tegyem hozzá: akkor tévedtem, azt állítván, hogy harminc éven belül több európai országban kerülnek többségbe, s uralkodni fognak; nem harminc, 15 év is elegendő, hogy hajlongva kérjünk majd építkezési engedélyeket a cigány többségtől.
Olaszliszkán elsodort egy magyar ember, tanár egy szabálytalanul közlekedő kerékpáros cigánylánykát, a tanár kiugrott a kocsiból, benne hagyván két kisgyermekét, segíteni akart a cigánygyermeknek, de annak nem lett semmi baja. Ám üvöltések verték fel a falut, a tanárt saját kisgyerekei szeme láttára halálra verték, kivégezték a cigányok ott, helyben. És megjelent a Jobbik Magyarországért párt civil védegylete, a Magyar Gárda szótlan csoportja, dermedten állt, tiltakozásul. És elment.
Üvöltött ám a Szabad Demokraták Szövetsége is – ma már döglött párt –, hogy fajüldözés stb. Három nappal ezelőtt Kézdiszentléleken ugyanez ismétlődött. Kézdiszentléleken, ahol száz évvel ezelőtt a 2006 lakosból négy volt cigány! Ez nem véletlen, kérem, ez minálunk az élet. És Európa csendes, ismét csendes: őrzi a látszatdemokráciát. És új ruhában, zsebpénzzel dédelgeti haza-vissza a cigányainkat a Szent Márk térről, Londonból, Párizsból. Budapestről nem. Ott nincs „fajüldözés”.
Mondom, nem kell már 15 év.
Czegő Zoltán – Székely Hirmondó
Hunhír.info