A mai amerikai politikában nem lehet megkerülni Izraelt. A nagyon befolyásos zsidó lobbi alakítja a külpolitikát úgy, hogy az a cionista rezsim érdekeit szolgálja. Ezen politikaalakító érdekcsoportok gerince az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága, ismertebb nevén az AIPAC. A szervezet célja, hogy nyomást gyakoroljon az amerikai politikusokra Izrael érdekében.
A szervezetet ezért hozták létre Palesztina zsidó megszállása után, és az évtizedek alatt az Államok egyik legerősebb érdekcsoportja lett. A saját állításuk szerint több, mint százezer támogatóval rendelkeznek szerte az Egyesült Államokban.
Míg AIPAC ismert, mint a fő izraeli lobbi az Egyesült Államokban, az úgynevezett evangéliumi keresztények szintén a cionista rezsim szolgálatában álló, vallásinak álcázott szervezeteket alkotnak. Mindannyian egyebek mellett azért tevékenykednek, hogy megvédjék a cionista rezsim érdekeit és elhallgattassanak minden kritikát Izrael szemben. A nagy rádió-televízió társaságok szintén a cionizmus térhódítását támogatják Amerikában. Ezek azok a tények, amelyek általánosan ismertek az egész világ előtt, csak a “sajtószabadságától megfosztott” Magyarország nem értesül a folyamatokról, hiszen a jobb- és a baloldali fősodor egyformán elhallgatja. Mert a médiát hazánkban is biztosan a bantu-négerek irányítják.
Hunhír.info -PressTV
Kincses Albin – Hunhír.info