A demokráciát és a humanizmust exportáló globálatlantisták az elmúlt években országokat tettek tönkre, osztottak meg, taszítottak polgárháborúba csak azért, hogy a felettük való hatalmat megszerezzék. Koholt történetekkel, kitalációkkal próbálták elhitetni a világgal, hogy a szabadságjogok felkent bajnokai, közben a századunk új gyarmatosítási módszereit alkalmazták. Kezdődött az ikertornyok elleni önmerénylettel, amely elindította a terrorellenes küzdelemnek álcázott újabb területrablásokat és országkifosztásokat. Innentől számítja a világ a 9/11 elnevezésű , hamis zászló hadműveletként jellemzett globálcion projektet, amely során akár saját népük fiai ellen is elkövetnek merényleteket a gyarmatosító szuperhatalmak, csakhogy ürügyet szolgáltassanak egy másik ország lerohanására. A Gázai övezet elleni brutális cionista agresszió azért kezdődött el, mert a rezsim vezetői a palesztin ellenálláshoz kötötték három megszálló zsidó telepes meggyilkolását. Ez volt az ürügy a kezdeti támadásokra, amelyekre a palesztinok válaszoltak, és most a világ legszégyenteljesebb cionista akciója zajlik a világ legnagyobb cionista koncentrációs táborában, a Gázai övezetben. 900 halott palesztin, nagy számban nők és gyermekek a hamis zászló hadművelet eddigi mérlege, amelyet maguk a cionisták vallottak be végre, hogy hatalmas hazugságon alapult. Három héttel a gyilkos háború kitörése után az izraeli rendőrség beismerte, hogy a zsidó telepesek elrablása és megölése nem írható a Hamász számlájára. Vagyis a zsidó fiatalok elrablása csak ürügy volt arra, hogy a zsidók földön és levegőben megtámadják a Gázai övezetet.
Az állami tulajdonú BBC egyik pénteki interjújában az izraeli rendőrség szóvivője, Micky Rosenfeld kizárta annak lehetőségét, hogy a három zsidó telepes fiú elrablása a palesztin ellenálláshoz köthető, és magányos gyilkosokról beszélt. A Hamász már az emberrablás idején közölte, hogy semmi köze a terrorakcióhoz. Ez persze nem hatotta meg a zsidókat, és a telepesek keresése ürügyén megöltek több palesztint, letartóztattak több százat, köztük Hamász-tagokat és palesztin törvényhozókat.
Június 30-án Izrael megerősítette, hogy a három keresett izraeli telepes meghalt.
Egy nappal a három tizenéves temetés után a izraeli telepesek elraboltak és élve elégették egy 17 éves palesztin fiút, Mohamed Abu Khdeir-t Ciszjordániában, hogy bosszút álljanak a zsidó fiatalokért.
Izrael által elindított új háború a Gázai övezetben azokon a vádakon alapult, hogy a Hamász végzett a zsidó fiatalokkal, és ezt cáfolta meg interjújában meg Micky Rosenfeld. Ennek ellenére a cionista agresszió tovább folytatódik, vagyis elég volt egy égbekiáltó hazugság, és már be is indulhatott a Közel-Kelet legdemokratikusabb államának hadserege, hogy embereket mészároljon le a hamis zászlós trükk alapján.
Kostás Roland – Hunhír.info