Tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor arról a kontinensen végigsöprő új szellemi áramlatról beszélt, amely végképp túlhaladottá teszi a bal- és jobboldal hagyományos megkülönböztetését, és amely újfajta gondolkodást igényel a politikai pártoktól is.
A Fidesz elnöke kifejtette: Európában egy új politikai és szellemi korszak kezdődött, amellyel szemben Magyarországon még a régi, provinciális, kisszerű és dogmatikus politika van hatalmon, és emiatt gyenge az ország. Orbán Viktor elmondta: 1968 fordulópont volt Európa életében, de mást jelentett a nyugati, és mást a keleti blokk számára. Míg 1968 nekünk elsősorban Prágát, bevonuló tankokat és hiányzó szolidaritást jelentett, addig Nyugat-Európa számára azokat a diáklázadásokat, amelyek minden korábban elfogadott érték tagadását tűzték zászlajukra. Céljuk a teljes egyéni szabadság útjában álló akadályok lebontása volt, amelynek alapfeltétele, hogy az egyén megszabaduljon közösségi természetű kötelékeitől, vele született tulajdonságaitól, a nyelv, a származás és a nemi identitás kötelékétől. Európa most jutott el oda, hogy ebből a neoliberális gondolkodásmódból elege van, és kezd ráébredni, hogy a jövőt más szellemi alapokra kell építeni. Az európai konzervatív pártok előretörése, Merkel és Sárközy látványos sikere már ennek az új igénynek a megerősödését jelzi.
Változásra van tehát szükségünk, jelentette ki a volt miniszterelnök. A politikai pártok nem maradhatnak olyanok, amilyenek eddig voltak, a hagyományos jobb- és baloldali besorolás értelmét vesztette. Míg ebben az új szellemi környezetben a létező baloldalt továbbra is az jellemzi, hogy internacionalista, a nemzeti dimenzió indifferens számára, antidemokrata, monopolista és antiszociális, a Fidesznek és szövetségeseinek olyan programot kell kidolgozniuk, amely nemzeti, demokrata, versenypárti és szociális.
Orbán Viktor kijelentette: nem fogadható el számára az a gondolat, hogy az alkotmányos rend sosem lehet képes megvédeni magát az ellene összeesküvő kalandorok ellen. Ha a demokrácia nem tudja megvédeni magát az antidemokratikus törekvések ellen, akkor meg kell teremteni azokat az intézményeket és garanciákat, amelyek alkalmassá teszik erre. Ez egy demokráciavédelmi csomagot igényel. Elmondta: a jobboldal előtt az a nagy kihívás, hogy végre minden meghatározó csoportja felismerje: plebejus politikára, szociális jobboldalra és közvetlen érdekvédelemre van szükség. Mindez reményt adhat arra, hogy az országnak végre ismét olyan kormánya legyen, amely szolidáris polgáraival.
orbanviktor.hu – fidesz.hu
HunHír.Hu