Jövő héten kezdi meg a munkáját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) vegyes bizottsága, amelynek az lesz a feladata, hogy a közvitára előkészítse a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét – jelentette be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A romániai miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus elmondta, minél hamarabb le szeretnék zárni az egyeztetéseket, hogy a közvita után benyújthassák a tervezetet a román parlamentben. A két szervezet március 21-én kötött együttműködési megállapodást, amelynek fontos része a törvénytervezettel kapcsolatos elképzeléseik összehangolása.
Újságírói kérdésre Kelemen Hunor megjegyezte, az erdélyi magyar autonómiatörekvéseknek semmi közük nincs az ukrajnai eseményekhez. Úgy véli, a magyar közösség mindig a nyugati autonómiamodelleket tartotta példaértékűeknek, ezért bármiféle, Ukrajnával történő összehasonlítás elhibázott.
Az MTI kérdésére Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ egyelőre “nem hajtja bele” a székelyföldi önkormányzatokat abba a “médiabalettbe”, hogy fogadjanak el autonómiapárti nyilatkozatokat, amiként azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) februárban javasolta. Hozzátette, az eddig elfogadott három autonómiapárti önkormányzati nyilatkozat mindegyikét megtámadta a közigazgatási bíróságon az illetékes prefektus. Az RMDSZ megvárja, hogy mi lesz a kimenetele ezeknek a pereknek.
“Nem a szándékkal van a baj, hogy a Székelyföld virtuális határait az önkormányzati szándéknyilatkozatokkal kirajzoljuk. Az eszközzel kapcsolatban vannak fenntartásaink” – mondta. Kelemen Hunor ugyancsak az MTI kérdésére kijelentette, hogy Románia biztosan nem fogja belépését kérni abba a perbe, amely az Európai Unió luxemburgi bíróságán folyik a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés beterjesztői és az Európai Bizottság között. A miniszterelnök-helyettes hozzátette, hogy az SZNT-nek a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezése perébe viszont Görögország és Szlovákia “unszolására” Románia is kérte a belépését. Kelemen Hunor úgy tudja, hogy Románia belépési kérelme megkésett.
Hunhír.info – MTI
Hunhír.info