Sokszor hallok jobbikos barátaimtól olyan hangokat, hogy az országgyűlési választások utáni felfokozott hangulatban a következő nagy erőpróba az EP-választásokon való jó szereplést egyértelműen természetesnek tartják. Óva inteném a pártot és a nemzeti ellenzéket, hogy lebecsülje ennek súlyát és nehézségét, mert minden jel arra mutat, hogy sokkal nagyobb akadályokat kell leküzdeni a nemzeti erőknek, mint amilyenek az országgyűlési képviselőválasztásokon elébük tornyosultak. A Fidesz és az úgynevezett liberális ellenzék szemmel láthatóan beismerve totális kommunikációs kudarcát a Jobbikkal szembeni stratégiájáról, egyértelműen látszik, hogy össztüzet kíván zúdítani Európa legerősebb nemzeti pártjára, más-más indokok és érdekek, de ugyanazon cél miatt.

A Fidesz az elhallgatás politikáját választotta a Jobbikkal kapcsolatban az országgyűlési képviselőválasztásokon, agyonfizetett stratégái és behízelgő, hajbókoló holdudvara is azt sugallta Orbán vezérnek, hogy az egykori bayeri megfogalmazás szerint a tarsolyos bunkókkal úgysem kell foglalkozni, mert nem képesek túllépni acélbetétes bakancsos árnyékukon. A Jobbik a napjaink kommunikációs és közösségi lehetőségeit abszolút megragadva, erőteljes formai változáson ment át, radikalizmusát tartalmasította, a néplélekre és a tradíciókra, a korunk kihívása közepette is hatva figyelembe vette azt az alapvető tényt is, amelyet mind a Fidesz, mind a szocionliberális ellenzék hamar elfelejtett: a csillagváltásnak hazudott rendszerváltáskor a magyarok többsége nem a demokratikus szabadságjogok továbbfejlesztésére, hanem a kolbászból való kerítés illúziójára szavazott.

Az emberek döntő többsége igényli a rendet, az erős szociális hálót, a munkalehetőséget és a biztos megélhetést, a szebb jövedelmet és a liberálisok álszent, spirituális nagyságokba emelt jelszavai, a humanitásról, a demokráciáról, a szabadság- és emberi jogokról, a mások, a különbözők, a deviánsok elfogadásáról és propagálásáról a legkisebb mértékben sem éri el a pozitív ingerküszöbét, illetve számára a legtöbb esetben idegennek, elfogadhatatlannak hat. Mára már mind a Fidesz, mind a liberális összeborulók kénytelen-kelletlen ugyan, de elismerik saját kabbalisztikus álomviláguk tarthatatlanságát. Ha nagy nehezen is, de értik, felfogják, kemény háborút kell vívni azért, hogy a Jobbikot vissza tudják szorítani.

A Fidesz, a cigányság bűnöző rétegét is erőtartaléknak nevező Orbán Viktor pártjánál is más hangnemet ütnek már meg, mint ahogyan a miskolci példa mutatja. A Jobbik programját alapul véve, úgyis mondhatni pofátlanul lenyúlva már azt kommunikálják a helyi fideszes illetékesek, hogy a devizakárosultak mentése, a kilakoltatási moratórium idejének kitolása természetesen nem érintheti azokat az illegális lakásfoglalókat, akik pokollá téve bizonyos városrészek életét, az új jogszabály mögé bújva próbálják fenntartani elfogadhatatlan életvitelüket.

A szocialisták részéről is hatalmas a tét, hiszen az EP-választás arra a kérdésre is választ adhat, hogy melyik a második legnagyobb erő ténylegesen is Magyarországon, mert a parlamenti mandátumok eloszlása az új rendszernek köszönhetően ezt természetesen nem tükrözheti. Egyik demokratikusnak nevezett háttérhatalmi erő sem mérette meg magát külön, így a nagy összeborulás pártokra lebontott eredményét pontosan nem ismerhetjük, és mindig elsikkad az a tény, hogy alig pár százalékkal szereztek együttesen többet, mint amit a nemzeti ellenzéki Jobbik egyedül produkált. A szocialisták új kommunikációja szerint várható, hogy a baloldali vákuumot elfoglaló Jobbik ellen összpontosítják erőiket, és a jobbikos megoldásokra próbálnak sajátos megoldásokat adni.

A nemzeti pártnak olyan szempontból még mindig ott az előnye, hogy egy háttérhatalmi szolgarendszert megtestesítő, álbaloldali, vérliberális demokratikus ellenzék politizálása a bizonyos tabukérdések terén az átlagember számára is csak egyértelmű részmegoldásokat jelenthet, viszont elbizonytalanításra kiválóan alkalmas lehet azoknál a rétegeknél, amelyeknél a lelkükben még ott van bizonyos fajta kötődés az általuk elképzelt baloldali világ felé, amelyet természetesen pont azok tettek hiteltelenné, akik a Fel-fel, ti rabjai a földnek! munkásmozgalmi gyászindulót átszellemült arccal énekelve kongresszusaikon egyértelműen az idegen multik, befektetők, bankok, privatizátorok, gyárfoglalók és piacszerzők kordéját tolták a nagy balos álca alatt.

A Jobbiknak tehát kétfrontos harcot kell indítania, és ez a küzdelem több alküzdelemből áll majd. Egyformán fogja támadni a Fidesz és az álbaloldal, egyformán próbálják ellopni programpontjaikat és kommunikációjuk sikeres célterületeit. Természetesen továbbra is építeni fognak a rettegéskultuszra, a félelemre és ezek gerjesztésére, továbbra is aljas módon hazugságokkal, valótlanságokkal vádolják majd a nemzeti erőt.

A fideszes és a baloldali rettegéskultusznak a másik alapja a Jobbik irányába, hogy már a nemzetközi médiumok szerint is Európa legerősebb szélsőjobboldali pártjává lépett elő az egyre több magasan kvalifikált értelmiségivel rendelkező politikai erő. Ezt elismerte az amerikai zsidó lobbi vezérlapja, a WSJ is, egyúttal burkolt parancsot adva a szolgaállamok ötödik hadoszlopainak a Jobbik elleni ez irányú támadásra is. Az áldemokratikusok és humanisták a hatalmas kommunikációs és médiahátterükkel a Jobbik hiteltelenítésére, kreált botrányok kirobbantására fognak koncentrálni, amelynek fő célja azon százezrek elbizonytalanítása, akik pont a tartalmi radikalizmus formai változás és a “megszelídített összkép” miatt fordultak a nemzeti párt felé.

A háttérhatalom által irányított magyarországi politikai erőknek természetesen ki van adva a parancs, hogy azért is közömbösíteni kell a Jobbikot és megakadályozni további erősödését, mert az Európai Parlamentben egyre nagyobb létszámban felbukkanó úgynevezett euroszkeptikusok vezető erejévé léphet elő. Így az unió alkotó országok hazafias, nemzetállamokban gondolkodó politikai pártjainak összefogásával a háttérhatalmak és az atlantisták által erőltetett koncepció, az Európai Egyesült Államok megvalósításának legnagyobb akadályozója lehet. Ehhez még vegyük hozzá a világpolitikai helyzetet, különös tekintettel Ukrajnára, illetve az Unió gazdasági függésére Oroszországtól és az orosz energiától, valamint azt a nyilvánvaló és történelmileg, reálpolitikailag teljesen következetes és helytálló álláspontot, hogy a tradícióvédő, az európai liberális bomlástermék államokkal szembehelyezkedő putyinista hatalom a kölcsönös gazdasági előnyök alapján sokkal előnyösebb Európa számára, mint az őt gúzsba kötő Amerikai Egyesült Államoknak való megfelelés. Máris egyértelmű lett, hogy az utóbbi EP-s lobbistái az adott országokon belüli nemzeti pártok gyengébb EP-s szerepléséért mozgatnak meg minden követ.

Érdekes, hogy a liberális közvélemény-kutatók és véleményvezérek legújabb megnyilvánulásai alapján kifelé úgy tűnik, hogy sunyi módon csökkenteni próbálják a választás tétjét, mintegy azt sugallva, hogy különösebb erőfeszítés nélkül is öt biztos befutó hellyel rendelkezik majd az Európai Parlamentben a magyar nemzeti erő. Erre semmiképpen nem vennék mérget, és eltereléses hadműveletnek tartom. Azt erősíti bennem, hogy mindenképpen a határozott és a széles néptömegeket megmozdító kampányra van továbbra is szükség a választásokig. Jelezni kell az állampolgároknak ennek súlyosságát és tétjét, és leginkább azt, hogy a sikert nem mérik könnyen, nagyon meg kell érte dolgozni. Az a nemzeti gondolkodású ember, akinek szívügye a Jobbik mindenképpen elmegy szavazni.

Meglátásom szerint a Jobbik kampányában a két jelenlegi EP-képviselőre hatalmas feladatok hárulnak, Morvai Krisztina, az ismertebb politikus asszony a nemzetpolitikai és össznemzeti érzelempolitikai kérdésekre adott határozott és markáns válaszokkal tudja megdobogtatni a fideszes jobbszél és a jobbikosok szívét, Kovács Béla a Jobbik európai léptékű és EP-szinten is az ellenfél által is szakmailag elfogadott és elismert politikusa pedig a gazdasági, szövetségkötési és népjóléti jobbikos válaszokat nyomatékosíthatja a szélesebb közvélemény felé. A párt listáján szereplő Balczó Zoltán egyrészt mint az EP-ben is korábban tevékenykedő politikus, másrészt mint a parlament jobbikos alelnöke a párt által kialakított új kép, a sárdobálásmentes úriemberpolitizálás megtestesítője lehet. A többi jelölt közül Sipos László a turáni vonal és a magyar őstörténet ismerőjeként a keleti nyitás érzelmi, mitikus és valós történelmi szegmenséből vállalhat oroszlánrészt. Staudt Gábor pedig a jogalkotás, a jogharmonizáció szakterületéről állhat elő olyan tartalmiradikális megoldásokkal, amelyek szintén befogadhatóak és elfogadhatóak az átlagemberek számára. A Jobbik listáján szereplő többi politikusnak pedig a párt álláspontját kell saját személyes jelenlétével és varázsával erősíteni a választópolgárokban.

Koldus Kálmán – Hunhír.info