“Vagyis az elmúlt huszonöt-harminc év során nagyjából 550 milliárd dollártól szabadítottak meg minket, ami nagyjából a mai teljes anyagi vagyonunk összege. Vagy­is anyagilag akár kétszer ilyen szinten élhetnénk, ha lett volna tudásunk és bátorságunk mindezt nem megengedni. A választások igazi tétje az, hogy folytatódhat-e e pusztító folyamat megfordításának 2010-ben elkezdődött kísérlete.”

Így indította öt évvel ezelőtt az Economist című globális hetilap egy Magyarországról szóló tudósítását: “Foreign direct investment helped catapult Central Europe to prosperity over the past 20 years. To escape the current recession it will need more of it. But a populist response to the economic crisis is pulling in the opposite direction, as several recent incidents in Hungary illustrate.” Szabad fordításban ez körülbelül annyit tesz, hogy: ?A külföldi beruházások a felvirágzás felé ?katapultálták? Közép-Európa országait. A jelenlegi válságból való kilábaláshoz azonban még több befektetés kellene, ám a populista hangok éppen az ellenkező irányba mutatnak, mint Magyarország példája bizonyítja.?
Hirdetés

A katapult középkori fegyver volt, manapság meg a harci repülőknél az életben maradás szinonimája, így a szó használata akkor sem lenne szerencsés, ha igaz volna a feltételezés, amely szerint a külföldi tőkebefektetések a jólétbe repítették térségünk társadalmait. Sőt, mint azt bizonyítani igyekszem, a valóság éppen ellentétes azzal, amit az Economist állít.

A legegyszerűbben talán úgy lehetne mérlegre tenni ezt az állítást, ha összehasonlítjuk annak az időszaknak az adatait, amióta bejöhet a külföldi tőke Magyarországra, azzal az időszakkal, amikor még nem jöhetett be. Ha az Economist cikkírójának igaza van, akkor a külföldi tőkeberuházásokkal jellemezhető időszakban nyilván felgyorsult a gazdasági növekedés, jelentősen bővült a foglalkoztatás, és felgyorsult a reálbérek növekedése. Magyarországon a ma is érvényben lévő 1988. évi VI. törvény, amelyet röviden mindenki csak ?társasági törvényként? említ, tette lehetővé a külföldi tőke bejövetelét, így a két összehasonlítandó időszak az 1964 és 1989, illetve az 1989-től napjainkig tartó negyed század. Először nézzük a gazdasági növekedést, amelynek gyorsulnia kellett volna. Ezzel szemben míg az 1964 és 1989 közötti negyed század során 160 százalékkal nőtt a nemzeti össztermék, addig 1989-től napjainkig mindössze negyven százalékkal, így gyorsulás helyett drámai lassulás következett be. Ez az adat azt jelenti, hogy az éves átlagos növekedési ütem akkor, amikor még nem volt külföldi tőke, körülbelül négy százalék volt, amióta van külföldi tőke, azóta körülbelül egy százalék lehet. Ráadásul a valós helyzet még rosszabb, mert amíg nincs bent külföldi tőke, addig értelemszerűen nincs profitkivonás sem, ha tehát a kivitt profitot levonjuk, akkor azt látjuk, hogy a ténylegesen rendelkezésünkre álló jövedelem 2014-ben nem több, hanem néhány százalékkal még kevesebb is, mint huszonöt évvel ezelőtt volt. Vagy­is a külfölditőke-beáramlás nemhogy felgyorsította volna a gazdasági növekedést, hanem tartós recesszióba taszította az országot. A foglalkoztatás területén, ahol a beáramló külföldi tőkének jelentősen bővítenie kellett volna a foglakoztatást, az adatok nem ezt tükrözik. Míg 1964 és 1989 között a foglalkoztatottak száma 600 ezerrel nőtt, 1989 és 2014 között 800 ezerrel csökkent! Vagyis a külföldi tőke bejövetele, nemcsak hogy nem növelte a foglakoztatást, hanem jelentős mértékben csökkentette, így ma kevesebb a munkahelyek száma, mint ötven évvel ezelőtt volt. És végül azért vessünk egy pillantást a reálbérek alakulására is, hisz ha már a ?prosperitásba katapultált? minket a külföldi tőke, akkor az ember azt várná, hogy jelentősen felgyorsul a reálbérek növekedése is. Nos, amíg nem volt bent külföldi tőke, addig huszonöt év alatt a reálbér-növekedés harminchat százalékos volt, amióta bent van a külföldi tőke, azóta tizennyolc százalékos, vagyis gyorsulás helyett éppen a felére csökkent a növekedési ütem. Ez éves átlagos növekedési ütemként akkoriban nagyjából egy százalékot jelentett, az utóbbi negyedszázad során pedig évi átlagban teljes fél százalékot, ami ugyebár inkább jelkép, mint szimbólum. Jellemzésül a 2001 elejétől 2003 végéig tartó időszakban a reálbérek három év alatt harminckét százalékkal emelkedtek. Ennek fényében látszik csak igazán az elmúlt huszonöt év összesen tizennyolc százaléknyi reálbér-növekedésének drámai szánalmassága. Az, hogy ennek az összesen tizennyolc százalékkal jellemezhető negyedszázadnak volt olyan hároméves időszaka, amikor harminckét százalékos növekedés ment végbe, azt jelenti, hogy az időszak nagy részében viszont reálbércsökkenés volt jellemző, ennek minden következményével együtt. S mivel közben jelentősen növekedtek a jövedelemkülönbségek, illetve csökkent az újraelosztó állam kiegyenlítő szerepe, a magyar társadalom kétharmadának tényleges helyzete még ennél is rosszabb.

Megvonva tehát az elmúlt huszonöt év külfölditőke-beáramlásának mérlegét, azt kell megállapítanunk, hogy a gazdasági növekedésünk drasztikusan visszaesett, sőt tartós történelmi recesszióba kerültünk. A foglalkoztatás növekedésének gyorsulása helyett drámai visszaesés ment végbe, és a reálbérek növekedési üteme is a felére csökkent. A külföldi tőke beáramlása tehát nem javította, hanem drá­maian rontotta a helyzetünket. Ahogy a népnyelv keserű iróniával megállapítja, itt ?hozam helyett viszem?, és ?befektetés helyett kifektetés? ment végbe. Az elmúlt negyedszázad során bejött körülbelül 100 milliárd dollárnyi tőke, aminek a kivitt profitja nagyjából 150 milliárd dollár volt. Az eladósodásunkból adódóan kiment nagyjából ugyanennyi kamat is, és a Tax Justice Network nevű nemzetközi elemző szervezet adatai szerint kivontak illegálisan ?offshore?-ba 250 milliárd dollárt. Vagyis az elmúlt huszonöt-harminc év során nagyjából 550 milliárd dollártól szabadítottak meg minket, ami nagyjából a mai teljes anyagi vagyonunk összege. Vagy­is anyagilag akár kétszer ilyen szinten élhetnénk, ha lett volna tudásunk és bátorságunk mindezt nem megengedni. A választások igazi tétje az, hogy folytatódhat-e e pusztító folyamat megfordításának 2010-ben elkezdődött kísérlete.

Bogár László – Magyar Hírlap