Meggyőződésünk szerint a négy évente ismétlődő országgyűlési választások során a választópolgárok akkor tudnak leginkább megalapozottan dönteni, ha egyrészről ismerik a választásokon induló pártok korábbi parlamenti és parlamenten kívüli szakmai munkáját – ez a hitelesség kérdésére válasz – másrészről, ha van lehetőségük megismerni választási programjukat. Sajnos a magyarországi médiahelyzet mindezt egyáltalán nem teszi lehetővé, a kormányoldalról a hazug sikerpropaganda, az álbaloldalról pedig a mocsok zúdul folyamatosan. Konkrét programja pedig egyedül a Jobbiknak van.
Ebben a ciklusban a Jobbik számtalan határozati javaslatot és törvénymódosítást valamint önálló törvényjavaslatot is alkotott a munka világával kapcsolatban. Ezen indítványok mindegyike a munkavállalók érdekében készültek, beleértve munkakörülményeik, jövedelmük és az őket képviselő érdekképviseletek helyzetének javítását. A teljesség igénye nélkül a több száz javaslatból kiemelhetjük a vasárnapi pihenőnappal, a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzéssel, a munkaközi szünet visszaállításának lehetőségét biztosító (állami többségű vállalatoknál) kapcsolatos indítványunkat, az új munkajogi és egyéb jogviszonyokat érintő jelentős számú módosítási javaslatunkat, valamint azokat a határozati javaslatainkat, amelyek többek között a nehéz helyzetbe jutó vállalkozásoknál, térségekben a munkavállalók körülményeinek javítását, vagy éppen az általános bérfelzárkóztatást célozták. Mindezt kiegészítette az a számtalan felszólalás, kérdés vagy interpelláció, amelynek célja szintén a munkavállalók helyzetére való figyelemfelhívás volt.
A Jobbik alapvetően elhibázottnak tartja az elmúlt 4 év kormányzati tevékenységét a szakszervezetekkel és a szociális párbeszéddel kapcsolatban is, ezért programunk ezzel is foglalkozik. Vissza szeretnénk állítani több elvett jogot és lehetőséget, hogy a szakszervezetek hangsúlyozottan pártpolitikai befolyástól függetlenül tudják képviselni a tagságuk, ezzel együtt a magyar munkavállalók érdekeit. A Jobbik egy új munkatörvénykönyvet szeretne alkotni, ugyanis a jelenlegi szabályozás hibás, nem a valóságos helyzetet tükröző alapokon épülve, egyértelműen a munkaadóknak kedvezve jött létre. Vissza kívánunk állítani számos olyan munkavállalói juttatást, amely a jelenlegi kormány állításával szemben igazából a munkavállalók bérének csökkenéséhez vezetett. Alapelvnek tartjuk a 40 órás heti munkaidőt, biztosítani kívánjuk a vasárnapi pihenőnapot a munkavállalók eddiginél szélesebb rétegének. Fokozottabb munkajogi védettséget szeretnénk biztosítani a kisgyermeket egyedül nevelőknek. A nettó minimálbért a létminimumhoz fogjuk felzárkóztatni, ugyanakkor a rohamosan fejlődő informatikai lehetőségek kihasználásával naprakész elektronikus munkaügyi nyilvántartást szeretnék elindítani, ezzel is segítve a feketefoglalkoztatás térnyerésének visszaszorítását. Nem felejtkezünk el a nyugdíj előtt állókról sem, akikkel kapcsolatban elfogadhatatlannak tartjuk a jelenlegi kormány politikáját. A korkedvezmény lehetőségét munkakörönként felülvizsgáljuk, ahol szükséges, akár bővítjük is a lehetőségeket. Biztosítani kívánjuk a férfiak 40 év szolgálati viszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét, ugyanakkor be kívánjuk vezetni a munkaidőszámlát, amelynek révén a túlmunka – a kifizetett túlóra – beszámít a szolgálati időbe. Rendezni kívánjuk a közszféra béreit, majd inflációkövető bérezést és kötelező – ágazatonként meghatározott összegű– cafeteriát fogunk biztosítani.
Erőteljes szankciókkal sújtanánk azokat a multinacionális cégeket, amelyek rendszeresen és súlyosan megsértik a munkavállalói jogokat, beleértve a biztonságos munkavégzés körülményeit is. Ugyanakkor olyan megfelelőségi programokat indítunk el, amelyek révén csökkenteni fogjuk a magyar munkavállalók és az adott cég anyaországában dolgozók juttatásai és munkamennyisége közötti indokolatlan különbségeket.
A fentiek megvalósításának érdekében nem kell mást tenni, csak a Jobbikra kell szavazni!
Bertha Szilvia
a szerző a Jobbik országgyűlési képviselője
Hunhír.info