A Terror Háza igazgatója, Schmidt Mária nevével fémjelzett kultúrcsoport által csak vitatott legitimitású vallásos szervezetnek minősített Mazsihisz pár óra leforgása alatt sikeresen megcáfolta saját misztikus ködökbe vésző állítását, mely szerint a II. világháború óta soha nem volt ennyire egységes a zsidóság, mint a jelenlegi holokausztprojekt cirkusz idején. A mazsihiszesek amellett, hogy bojkottra szólítottak fel a hetven évvel ezelőtti történésekre való kormányzati megemlékezéssel szemben, rövid idő alatt eloszlatták a kételyt afelől, hogy talán valami mély, ideológiai alapja lehet tiltakozásuknak a tervezett és közpénzmilliárdokból megvalósítandó új holokauszt szentéllyel. A Mazsihisz ugyanis hétfőn sietve közölte, hogy a kormánynak intézett ultimátumában melyek azok a sarokpontok, amelyben kérlelhetetlenek. Nos, itt van a kutya elásva, ugyanis közleményük alapján még az egyszerű földi halandó számára is nyilvánvaló lehet: az egész műbalhé csak arról szól, hogy melyik zsidó holdudvar diszponáljon azon irdatlan pénzmennyiség, hat meg másfél milliárd forint fölött, amelyet a zsidó szervezeteknek és páholyoknak állandóan befekvő magyar kormány rendelkezésre bocsát az ez évi holokauszt ünnepségsorozatra és emlékmúzeum kialakítására.

A józsefvárosi Sorsok Háza helyett a magyar-zsidó együttélést bemutató intézményt hozna létre a Mazsihisz – derül ki a szervezet vezetőség által Orbán Viktor kormányfőnek írt levélből, amelyet a kormányzati portál tett közzé hétfőn.

A Heisler András elnök, Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközségek elnöke és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató által jegyzett levél szerint a zsidó közösség aggodalommal tekint a Sorsok Háza megvalósulására, helyette egy olyan intézmény megvalósítását javasolják, ahol a magyar-zsidó együttélést, a magyar és a zsidó kultúra szimbiózisát, a közösen létrehozott értékeket mutatnák be.

Egy ilyen intézmény és a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont kettőse nemcsak a világégés tragédiáját, hanem azt is képes lenne bemutatni, milyen értékek jöttek létre a magyar nemzet számára, s milyen értékeket adott egymásnak a magyarság és zsidóság – fogalmaztak. Jelezték: hasonló regionális intézmény létrehozásán dolgoznak például Gyöngyösön is. Mint írták, a holokauszt emlékévvel összefüggő kormányprogramban szerepel a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása, s abban méltón helyen lenne az Együttélés Házának. Ez lehetne a módszertani és oktatási központja egy országos hálózatban működő Együttélés Házak rendszerének – tették hozzá.

A Mazsihisz kitért arra is: a józsefvárosi projekt elhagyása jelentős megtakarítással járna, amiből a Páva utcai központ technikai felújítása mellett az Együttélés Házára is jutna forrás.

Hunhír.info – kommentár: A fenti közlemény olyannyira árulkodó, hogy csak a biztonság kedvéért elemezzük olvasóink számára, hiszen nyilvánvaló lehet mindenki előtt, hogy bizony itt leginkább a központi juttatás célszemélyeiről szól a történet. Orbánék a Schmidt–Gerő-féle vonal preferálásával kívántak létrehozni egy országos, sőt Európa-szintű új holokauszt szentélyt, amely természetesen nem tetszett azon köröknek, akik kimaradtak a vélelmezhetően jó üzletnek is számító szórásból. A II. világháború óta soha ilyen egységes zsidóság képviselői órák leforgása alatt bebizonyították az állítás igaztalanságát, és nyilvánvalóvá tették, hogy minden a közpénzek körül forog a nagy ideológiai szenvedéskultuszos köntösbe burkolva.

Orbánék Sorsok Házát akartak, illetve akarnak, favoritjukkal, Schmidt Máriával. Ezzel szemben a Mazsihisz által preferált zsidó holdudvar – a Páva utcai holokauszt központ köré csoportosuló “történészek,” élükön a Jobbikot lenácizó, a magyar katonákat kollektív bűnösként beállító Karsai Lászlóval, – pedig a saját projektjéhez szeretné húzni a magyar adófizetők pénzét. Ez véletlenül sem zsidó egység, mint ahogyan a Mazsihisz mondja, hanem kőkemény harc az egyes almok és páholyok között a közpénz feletti diszponálásról.

Meg kell mondani, a Mazsihisz emellett, hogy kiterítette a lapjait, és nyilvánvalóvá tette a fentieket, azért rafináltan egy lépéssel tovább is ment, úgy is mondhatni, átlépte a vörös vonalat, amelyet a kormányzat húzott meg nagyvonalú pénzosztogatásával. Nem elég, hogy holdudvaruk másik kegyhelyét, a Páva utcai Zsinagógát újíttassa fel a pusztabunkó adófizető, és valósítsa meg azokat a bizonyára objektív és mindenki számára történelmileg hiteles projekteket, amelyeket a folyton nácizó Karsai képvisel, még azt is elővetítette, hogy nem kéne megállni egy budapesti rendezvényközpontnál, hanem holokausztkegyhelyek országos láncolatát kellene létrehozni.

Az egyik oldalon ugye ott van az az állítás, hogy a gaz nácik meg a kollaboráns zsidógyűlölők effektíve az egész két világháború közötti magyar társadalom együttműködéseként a vidéki zsidóságot teljes egészében likvidálták Magyarországról, másrészt viszont ott vannak azok a tények, hogy sorozatosan újítják fel az olyan városokban lévő zsinagógákat, zsidó kultuszhelyeket, temetőket, kegyszobrokat, egyebeket, ahonnan állítólag kipusztították a zsidóságot. Jogkövető állampolgárként természetesen nem vitatjuk ennek az álláspontnak az igazságtartalmát, sokkal inkább amiatt aggódunk, hogy ez az emlékek háza hálózat vajon megint milyen célt szolgálhat a Mazsihisz által most szorgalmazott zsidó-magyar közeledés szempontjából.

Az ugye újszerű az egészben, hogy akik állandóan megbékélésről és egymás elfogadásáról szónokolnak, azok akarják leginkább hangsúlyozni, hogy különbséget tesznek magyarok és zsidók között azzal a megközelítéssel, hogy a zsidóság és a magyarság. A legalapvetőbb kérdések tisztázása továbbra is nyitva van. Mi az, hogy zsidóság? Vallásos csoport? Magyarországi kisebbség? A magyar néppel szimbiózisban élő másik nép, akinek egyes zsidó történészek szerint évezredek óta közös a múltja? Ezen az alapon hangsúlyozhatjuk azt is, hogy a magyarországi magyarság és a kereszténység soraiba tartozók ismerjék meg egymás értékeit, és hirdessék a nagyjaik által elért közös eredményeket.

Valahogyan nagyon sántít ez a történet. Vagy visszatérünk talán Landesmann rabbi időszakába, hogy a zsidó művészek, történelmi nagyságok nélkül a bunkó magyarnak csak a bőgatya meg a fütyülős barackpálinka lenne évezredes hozadéka? Az sem világos teljesen, hogy ezekben az emlékezet házakban hogyan gondolják ezek a derék emberek a megkülönböztetést. Most akkor ki lesz emelve az adott személy zsidósága (ami persze nem tisztázott, hogy mi: vallás, faj, ideológia, identitás), s így lesz a bunkók elé tárva, hogy ezt is nekünk köszönhetitek, amikor egyből meghurcolják azt, aki jelenünkben valamely személy származását meg meri említeni. Kérdések, kérdések és mindig csak kérdések.

Összegezve: a magyar kormány nem sajnálva az adófizetők pénzét, sok-sok milliárdot szánt arra, hogy a zsidók holokauszt- és megemlékezéskultuszát a legteljesebb mértékben kiszolgálhassa. Koncepciója nem tetszett bizonyos zsidó holdudvaroknak, páholyoknak, egyebeknek, mert úgy gondolták, hogy ők nem kellő súllyal szerepelnek ebben a tervhalmazban, vagyis a hozzárendelt pénzek elosztása felett sem rendelkezhetnek az általuk elvárt mértékben.

Megindult akkor a támadás nagy nemzetközi hátszéllel a kormány és azon zsidó holdudvar ellen, akik a Sorsok Házát támogatják. A másik csoport ezt elveti, és saját maguknak követeli a közpénzt. Hogy aztán az átlag kiszsidót ki kérdezte meg ezzel kapcsolatosan, az persze nem érdekel senkit sem. Kíváncsian várjuk a miniszterelnök válaszát, hogy mit lép erre a humánusnak és emberinek beállított követeléshalmazra, amellyel az egyik zsidó szervezet el akarja happolni a pénzt a másik csoport elől.

Az emlékezet háza hálózatok országos szintű kiépítése nem áll meg ott, hogy létrehozunk egy új épületet, vagy felújítunk egy régi zsidó vagy nem zsidó tulajdonban lévő ingatlant közpénzből, az intézményt úgymond be is kell lakni. Érthető tehát valamilyen szempontból, hogy a Mazsihisz vidéki szervezetei beálltak ezen projekt mögé. Ugyanis ezen új létesítmények fenntartása – amellett, hogy újabb közpénzmilliárdokat emészt fel – kiváló lehetőséget biztosít az intézmény helyszínén élő zsidó történészeknek, pedagógusoknak, egyebeknek ahhoz, hogy kiteljesítsék magukat, magyarán szólva legyen jól fizető munkahelyük. Az ország jelenlegi állapotában ez is meghatározó szempont. Azt csinálnak, amit szeretnek, azt hirdethetik, amit akarnak, a magyar adófizető meg fizet, mint a katonatiszt.

Kostás Roland – Hunhír.info