Jelenleg 28%-ra tehető a valódi munka (hely) nélküliség, vagyis több, mint egymillió háromszázezer olyan aktív korban lévő honfitársunk van, aki bár szeretne dolgozni, de mégse tud magyarországi –nem közmunkát jelentő- munkahelyen elhelyezkedni.

Ezen a héten két határozati javaslattal is próbáltuk a kormányzatot arra bírni, hogy még a ciklus utolsó részében próbáljon szembenézni a valódi munka-erőpiaci helyzettel és a gátlástalan sikerpropaganda helyett, ténylegesen is tegyen valamit a magyar munkavállalók anyagi megbecsülésének növeléséért.
Természetesen várható volt, hogy ezeket a javaslatokat leszavazzák – így a Jobbik-kormánynak kell majd megtennie ezeket az intézkedéseket is -, de érdemes még egyszer feleleveníteni, hogy mit tartalmazott a javaslatunk és mi volt rá a válasz.
Az egyik határozati javaslatban azt indítványoztuk, hogy a kormány dolgozzon ki egy olyan programot, amely alapján, a Magyarországon működő multinacionális kereskedelmi és szolgáltató cégeknél dolgozók fizetését felzárkóztatják az ugyanezen cégeknél alkalmazott nemzetközi átlaghoz. A javaslat alapja az, hogy összehasonlítva a kereskedelmi és szolgáltató cégek nemzetközi ár és bérszínvonalát a magyarországival, bebizonyosodott, hogy azokban az országokban, ahol jelen vannak, szinte azonos fogyasztói árak és forgalom mellett, az azonos munkakörökben kifizetett bérek ötszörösét, hatszorosát, esetenként akár tízszeresét is elérik a Magyarországon alkalmazottnak. Fontos megjegyezni, megvizsgáltuk azt is, hogy az egy munkavállalóra jutó teljesítmény, profit vagy árbevétel hogyan alakul ebben a viszonyításban és azt találtuk, hogy ebben viszont nincs jelentős különbség a hazaihoz képest. A kormány válasza a szokásos volt: nagyon sok jogszabállyal lenne összeütközésben (mintha ez eddig nem nagyon zavarta volna a törvényalkotókat, ha szükséges volt, száznál is több törvényt módosították egy csomagban, akár egyetlen nap alatt is), valamint a jó bér lehetősége elszipkázná a jó munkaerőt a hazai vállalkozásoktól. Vagyis jó úgy, ahogy van. Pontosabban a munkavállalónak nem jó, de ez igazából nem érdekli a munka megbecsüléséről folyamatosan papoló kormányt.
Másik indítványunkban új statisztikai mutatószámok bevezetésére és rendszeres alkalmazására tettünk javaslatot. Az egyik mutatószám például a valóságos munkanélküliséget mutatná, amely a kormány dicsőséges kommunikációjával szemben meglehetősen rideg valóságot festene a mai munkaerő-piaci állapotokról. Egyáltalán nem véletlen, hogy a javaslatunkat a jelenlegi mutatók hitelességét bizonygatva, az új mutatószám bevezetésének költségeire hivatkozva utasították el. Ugyanis a javasolt megközelítés elfogadása esetén, rögtön kiderült volna, hogy 2009-hez képest nem hogy javult, hanem egyenesen nőtt a munkanélküliek száma. Jelenleg 28%-ra tehető a valódi munka (hely) nélküliség, vagyis több, mint egymillió háromszázezer olyan aktív korban lévő honfitársunk van, aki bár szeretne dolgozni, de mégse tud magyarországi –nem közmunkát jelentő- munkahelyen elhelyezkedni. Ugyanezen mutatószám, 2009 végén, még „csak” 19%- volt. Hogy mindenki értse: azóta többk százezer ember ment dolgozni külföldre – például a munkanélküli segély helyett, ahogy a kormányfő is utalt rá hétfőn, a parlamenti beszédében – és 200 ezer ember pedig csak a közfoglalkoztatásban bízhat. A kormány jelenlegi „hiteles” adatai alapján ők nem számítanak itthon munkanélkülinek, sőt egyenesen a hazai foglalkoztatási számokat javítják, részben így jön össze a „csökkenő” munkanélküliségi ráta.
Reméljük, hogy a választások napján az „érintettek” méltó választ adnak a kormányzati bűvészkedésekre, manipulációra és a szebb jövőt választják.

Bertha Szilvia

A szerző a Jobbik országgyűlési képviselője, szakpolitikusa.

Hunhír.info