Noha a gagyitévék előtt bambuló magyarországi milliók ingerküszöbét vélhetően nem érték el az elmúlt napok speciális belpolitikai történései, a háttérhatalom magyarországi liberális médiafelületei által is erőteljesen nyomatékosítva és közvetítve az elmúlt 25 év egyik legfontosabb politikai összeütközése zajlik Magyarországon. A magát vallásos szervezetnek aposztrofáló, csekély taglétszámú, de annál nagyobb politikai hatalommal és nemzetközi háttérrel rendelkező Mazsihisz küldöttgyűlése nagy többséggel úgy döntött vasárnap, hogy nem vesz részt a holokauszt emlékév kormányzati programjaiban. Nem a bejelentés ténye a fontos, hanem a miértje. A vallási szervezet ugyanis ultimátumot intézett a magyar kormánynak, amelynek teljesítése után hajlandó csak szerepet vállalni a kormány által iszonyú nagyságú közpénzekkel támogatott holokauszt projektekben. A Mazsihisz és a hozzá csatlakozó zsidó szervezetek olyan követeléshalmazzal álltak elő, amely gyakorlatilag egy önálló és függetlennek mondott ország kormánya intézkedéseit és rendelkezéseit akarja egyértelműen a saját szájíze szerint alakítani, illetve a már meglévő kormányzati elképzeléseket átalakítani. Bele akar szólni az intézmények kinevezési gyakorlatába, a saját koncepcióját érvényesíteni az emlékművitának nevezett egyértelmű kultúrarcban. A Mazsihisz küldöttgyűlésének egyik tagja nagyon keményen fogalmazott, mely szerint új világ, új időszámítás kezdődött meg a tegnapi nappal a magyar zsidóság életében.

A Mazsihisz nem várta meg Orbán Viktor miniszterelnök válaszát a zsidó vallási szervezet és a hozzá kapcsolódó más zsidó csoportok, páholyok, kulturális egyesületek, körök, hálózatok, egyebek egyetértésében. Vasárnapi zárt közgyűlésén megfogalmazta azt az ultimátumot, amelynek kormányzati teljesítése esetén hajlandóak csak úgymond részt venni a közpénzmilliárdokból finanszírozott holokauszt emlékév programjain.

A közgyűlés felszólította Magyarország miniszterelnökét, hogy állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, valamint a józsefvárosi projektet, s váltsa le a Veritas intézet éléről Szakály Sándor történészt. A közgyűlés résztvevői és a Mazsihisz vezére, Heisler András azt is nyomatékosította, hogy a II. világháború óta nem volt olyan kérdés, amiben a zsidó szervezetek ennyire egységes álláspontot képviseltek volna.

Most nem megyünk bele abba a kérdésbe, hogy nem lett volna-e helyesebb, ha a lassan már minden új esztendőt a holokausztmegemlékezéseknek, konferenciáknak és világtalálkozóknak alárendelő Orbán-kormány 2014-et az első világháborúra való megemlékezés és következményeinek valós történelmi, politikai és szociológiai értékelésének szenteli, illetve a magyarországi többségi álláspontot képviselve a magyar remény szimbólumát, az ereklyés országzászlót állítja vissza a német megszállási emlékmű helyett.

Vegyük csak a konkrétumokat. A magyarországi zsidóság minden kívánalmát és “kérését” reszkető odaadással teljesítő kormány, amelynek első embere, Orbán Viktor még azt is bevállalta tavaly, hogy a hazánkban uszító Zsidó Világkongresszus Számonkérő Széke előtt térdre boruljon, vette a bátorságot, hogy a II. világháború, a német megszállás történeteinek emléket állítva a magyar nemzet tragikus időszakára lehetőleg kompromisszumos megoldást nyújtson.

Ez természetesen megint kevés volt azon zsidó szervezeteknek, köröknek és páholyoknak, amelyek a sajátos történelemszemléletük szerint a magyar, mint a bűnös nép koncepcióját akarják erősíteni, kollektíven megbélyegezve a jelen társadalmi többsége eleinek országát és lakóit. A saját bevallásuk szerint is most, hosszú évtizedek óta először egyetértő zsidó szervezetek tehát kinyilatkoztatták, hogy Magyarországon csak az ő álláspontjuk érvényesülhet, amely felülír minden más szándékot és elképzelést. Nem rejtették véka alá azt sem, hogy ezen törekvéseiket támogatja a legnagyobb és legvadabb cionista világszervezet, a Zsidó Világkongresszus és természetesen más cionista világlobbi.

A liberális média eddigi tevékenységük alapján egyértelmű hovatartozásukat bizonyított vezetői teljes odaadással és erőbedobással álltak az “egységes zsidó kezdeményezés” mellé, a kormányközeli média a téma érzékenységére való tekintettel visszafogottan és semmitmondóan reagált a zsidó szervezetek ultimátumára és annak következményeire. Nem foglalkozott a Magyar Narancs azon felvetésével sem, hogy Orbán meghátrálása az elfogadhatatlan követelések előtt egyértelműen a Jobbik holdudvarába terelheti vissza azokat az értelmiségieket, akik a MIÉP bukása után Orbán Viktor szolgálatába szegődtek.

Pedig ez az egyik legfontosabb üzenete a zsidó hisztériának. Igen, megtörténhet, mert az eddig is már a piros vonalat folyton átlépő, előjogokat, kiváltságokat követelő, ok nélkül fasisztázó, rasszistázó, antiszemitázó holdudvarok uszításai és az arra adott kormányzati reakció a visszafogottabb jobboldali értelmiségi műhelyeknél is kiverte a biztosítékot. Pedig ha jól belegondolunk, nincs semmi különös abban, hogy végre a magyar többség szándéka szerint a zsidó kisebbséggel lezárja a hetven évvel ezelőtti történéseket, és a kölcsönös elfogadás, bizalom és megértés útjára lépjen.

De ez nem megy úgy, ha ezen törekvéseit mindig derékba törik, és az a klasszikus megközelítés érvényesül, hogy a kinyújtott kéz helyett már az egész testet akarja valaki. Egyszerűen nem lehet úgy megbékélni, ha egyik oldalon csak a saját szenvedéskultusz propagálása folyik hol siránkozó rémülettel, hol agresszív vicsorgással, a másik oldal fájdalma, szenvedései és történelmi tragédiái pedig egyes megmondóembereknél azzal van elintézve, hogy mert megérdemeltétek.

Orbán mindenesetre tényleg nehéz helyzetben van. Ha enged a zsidó szervezetek, páholyok, egyebek zsarolásának, nem csak saját értelmiségi holdudvarát zilálja szét, hanem muníciót szolgáltathat a jelenleg még társadalmi szinten nem létező antiszemitizmusnak. Mert nem fogadja el az átlagember, hogy a mérleg ne legyen kiegyensúlyozott, és mindig csak azok javára billenjen el a serpenyője. A magyar társadalom ez idáig igazán bizonyította tűrőképességét és toleranciáját. A jogos kérdésfelvetések mellett nem zúdított össztüzet a közpénzmilliárdokat felemésztő holokauszt projektekre, zsinagóga és temetőfelújításokra, a szinte minden napra jutó holokauszt konferenciákra, megemlékezésekre és bűntudat-erősítő szeánszokra, a zsidó holokausztosoknak juttatott kárpótlásoknak a leszármazottakra történő kiterjesztésére. De még a kérdést sem tette fel: hogyha egyes zsidók szerint Magyarország a legvadabb antiszemita ország, akkor miért él mégis a legnagyobb kelet-európai zsidó közösség? Miért jönnek haza Izraelből az oda kivándoroltak? Miért tekintik leendő hazájuknak a már ott születettek?

Noha a zsidó szervezetek vezérei kinyilatkoztatják, hogy a magyarországi zsidóság a II. világháború óta nem volt ennyire egységes a jelenlegi mesterségesen gerjesztett história megítélésében, illetve a kormányzati elképzelések megtorpedózásában, mi továbbra is fenntartjuk azon álláspontunkat, hogy soha nem általánosítjuk a magyarországi zsidóságot. Még akkor sem, ha tényleg nyomon követhető a szándék, hogy a holokauszttal mint valami misztikus vallási erővel kovácsolják össze a vallásos és nem vallásos zsidókat és állítsák szembe a többségi társadalommal. Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy a véleményvezérek kinyilatkoztatása ellenére is a zsidóság is éppolyan heterogén mint a magyarság, különböző politikai nézeteknek, ideológiáknak a követője, amelyet csupán vezérei akarnak egységes, irányítható masszaként feltüntetni.

A zsidóság egyes képviselői által annyira gyűlölt Horthy Miklóssal valljuk, hogy Magyarországon a magyar hazához való viszony lehet csak a rendező elv, és nem pedig a származás, vallás és ideológia kérdése. Aki ezt az országot akarja építeni, itt törekszik a társadalmi békére, a fejlődésre és az élhető, tényleg toleráns, de kiváltságok nélküli és egyenrangú emberek alkotta hon megteremtésére, az a barátunk és honfitársunk, aki ezt megtorpedózza, és a rend helyett anarchiát, a békesség helyett gyűlöletet, az egyetértés helyett ellentéteket szül, az pedig az ellenségünk.

Kostás Roland – Hunhír.info