Az elmúlt 15 év legjobban szervezett, formájában, tartalmában a kegyeleti szertartás minden elemét felvonultató, méltóságteljes megemlékezés résztvevői európai hírű pofont adtak azoknak a kirekesztőknek, akik a magyar történelem egyik legdicsőbb eseménye, a budavári kitörés hőseire és áldozataira emlékezők ellen uszítottak. A folyamatosan fasisztázó, őrjöngő magyarországi liberális hadoszlopok megszégyenülve kulloghatnak el a történelem színpadáról, hiszen amit szombaton előadtak a megemlékezők, az derékba töri minden szennyes próbálkozásukat.
A toleranciabajnokok a nekünk_minden_jár_azért és csak_nekünk_van_fájdalmunk életfelfogás kirekesztő, gyűlölködő képviselői szinte szénné égtek szombat délután, amikor a megvetett, lenézett és gyűlölt, általuk náciknak, fasisztáknak, véresszájú gyilkosok ivadékainak nevezett sokaság megemlékezett a budavári kitörés hőseiről és áldozatairól. Hiába próbálkoztak a toleranciabajnokok kétszeres bombariadóval, hiába időzítették úgy otromba akciójukat, hogy a rendőrök lezárják a Lánchidat, és kerülő úton tudjon csak a budai Várban lévő Kapisztrán térre jutni a több száz fős megemlékező sokaság, az életüket és vérüket nem kímélő budapesti védők késői utódai 69 évvel az események után méltó és méltóságteljes módon hajthattak fejet elődeik nagyszerű, embert próbáló cselekedete előtt.
Hiába őrjöngött alig egy tucat antifa, antifa-jelszavakat üvöltő kretén, Kapisztrán János terén, a budai Várban még annak is könny szökött a szemébe, aki első ránézésre a marconább embertársaink csoportjába tartozik.
A bombariadó miatt egymástól elszakított gyülekezők, ha az eredetileg meghirdetett időponthoz képest kicsit megcsúszva is, de mindannyian felértek a budai Várba és ott, ahol 15 évvel ezelőtt is Árpád-sávos zászlók töltötték be a teret, most is felhangzottak a régi katonadalok és indulók, és több százas tömeg hajtott fejet Európa hősei emléke előtt. Nem voltak hosszú beszédek. A szónokok nem ismételgették az egykori történéseket kronológiai sorrendben, aki megszólalt, vagy konkrét, elhallgatott történelmi tényeket közölt, vagy szakrálissá és Istentől áldottá tette a méltóságteljes megemlékezést.
Hiába vezényeltek fel több száz rendőrt vidékről, és szállták meg a rendőrök a budai Várat, kénytelenek voltak tétlenül ácsorogni, hiszen amikor a színpadról nem politikai szózatok hangzanak, hanem az ember, az Isten, a haza, a nemzet testesül meg a szó által, ahol az Isten, hazánkért térdelünk elődbe… című katolikus énekünk, és a Boldogasszony Anyánk ősi himnuszunk hangfoszlányait viheti tovább a budai Várból lezúduló szél, és Üdvözléggyel, Miatyánkkal köszöntik a jelenlévőket és emlékeznek élőre és holtra, szentségtörés bármi mást is mondani, mint azt, hogy meghajtjuk fejünket az emberi nagyság és méltóság előtt, amelyet a Becsület napja ez évi megemlékezői tanúsítottak.
A Budavár védelmében és a kitörésben résztvevő alakulatok katonai egységek, szabadcsapatok, az intézmények, gyárak, üzemek tagjaiból álló civil, fegyveres különítmények nevének hallatán a téren hangosan, erőt adóan felharsanó “Vagyunk!” alátámasztotta a szertartáson megszólaló Ferenc atya minden kimondott szavát és gondolatát, amellyel a nemzethűség kozmikus magaslatokba emelt jelentőségét és fontosságát ecsetelte.
A katolikus imák, énekek, a vigyázzban álló emberek látványa összességében akkora pofont jelenthet a folyton másban hibát, gonoszat, rosszat kereső kirekesztőknek, hogy ezzel az erkölcsi győzelemmel újabb muníciót kaphatott a magyar szellemi, lelki és érzelmi ellenállás.
Ha azok, akik ott voltak és így viselkedtek, eltaposandó, gyűlölt és kirekesztett emberek, akkor vérük azokra hull vissza, akik őket aljas módon így nevezik. Dicsőség a hősöknek, kegyelet az áldozatoknak és tisztelet mindazoknak, akik 2014. február 8-án, 69 évvel a budavári kitörés után nem hagyták ezt az eseményt besározni, nagyságát, fényét elhomályosítani.
Koldus Kálmán – Hunhír.info