Ismeretlen realisták ismét eltávolították a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatáról a felirat magyarokat sértő részét. A vérlázító feliraton az szerepelt: “Baba Novac, Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.” A történelemhamisítás ellen tiltakozó eltüntette a magyarok kollektív bűnösségét hirdető szövegrészt.
Adriana Simona Vornicu, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek pénteken elmondta, már január 24-én észlelték, hogy ismét eltűnt a felirat egy része, és lopás miatt indítottak vizsgálatot. Hozzátette sem a korábbi, sem az újabb rongálás elkövetőit nem sikerült egyelőre azonosítani.
A “Baba Novac, Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én” román nyelvű feliratot 2011-ben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kifogásolta, az Országos Diszkriminációellenes Tanács azonban nem találta a diszkriminatívnak a megfogalmazást.
Szász Péter, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének az alelnöke korábban elítélte a rongálást, de hozzátette, a rendőrségnek már a felirat törvénytelen elhelyezésekor el kellett volna kezdenie a nyomozást a műemléken történt engedély nélküli beavatkozás miatt. A felirat szövege a szélsőségesen magyarellenes Funar Gyuri polgármestersége idején módosult a magyarokat sértő módon.
Baba Novacot az erdélyi országgyűlés ítélte árulásért halálra. A hadvezért máglyán égették meg Kolozsvár főterén, majd holttestét a Szabók bástyája előtt karóba húzták. Egészalakos szobrát 1975-ben állították fel a karóba húzás helyszínén.
Baba Novac, a szerb származású katona Vitéz Mihálynak, a moldvai és erdélyi trónt is rövid időre birtokló havasalföldi vajdának volt a bizalmi embere. Vitéz Mihályt a román történelemhamisítók a “román” fejedelemségek – Havasalföld, Moldva és Erdély – első egyesítőjeként mutatják be.
Hunhír.info