“Ez a beteges, kóros tolerancia, az örökös, sátáni erőknek való megfelelési kényszer döntötte, dönti romba a nemzetet. Nem arról van szó, hogy eleve előítéletek, kirekesztés kell másokkal, idegenekkel, az ellenséggel szemben. Ez nem ránk, magyarokra jellemző amúgy sem. De a mi, kisebbségi helyzetünkben talán a többségnek, a hatalomnak lenne méltányos és célszerű ezekkel a gesztusokkal élni a kisebbség felé, mutatván, hogy rendelkeznek az együttéléshez szükséges bölcsességgel és önmérséklettel. Erő felmutatása nélkül a mi jogaink, jövőnk csak levegőben lógó vágyak. Szent István fején ott volt a Korona, de kezéből soha nem hagyta el a pallost.”
2013. március 10., Marosvársárhely – Ott voltunk, mindenki tudja, milyen felemelő hangulatban. Hazajöttünk, és vártuk, hogy a reménytelen és esélytelen petíciók helyett, mellett, az SZNT kihasználja a soha nem látott megmozdulás adta erkölcsi és fizikai erőt, s tán történik valami. Az sem baj, ha rossz – fel vagyunk készülve rá -, csak legyen valami elmozdulás a biztos pusztulás, fölmorzsolódás irányából. Nem történt semmi.
2013. október 27. – Nagy Menetelés – Cselekvés helyett jött az újabb demonstráció. Gyönyörű volt! És eredménytelen. Százötvenezer ember szétszórva 50 kilométeren. Legyünk realisták: ilyet –a mi helyzetünkben – olyan vezető szervez, aki vagy alkalmatlan a helyzetfelmérésre, vagy nem is akar többet, mint látványos, külsőségekben megnyilvánuló, látsztatcselekvéseket. Az, hogy ostobaságból, félelemből, vagy háttérerőknek engedelmeskedve, az eredmény és az értékelés szempontjából teljesen mindegy. Mert hát született újabb iromány, és születtek újabb bucuresti határozatok, törvények.
S mindezek után meghirdettetik az újabb Székely Szabadság Napját! Március 10-ére, hétfőre! Mert hát az ünnepet annak napján szokták tartani a székelyek! – mondja ib. (Március 15-öt, ha hétköznapra esik, gond nélkül teszik mindenhol a közelebbi szombatra, vagy vasárnapra!)
Nem vitatkozva a dátum kitűzésének fenti, morális vonatkozásaival, az előzmények ismeretében annak célszerűségéhez fűznék egy gondolatot: ismerve az emberek politikai aktivitását, valamint a realitásokat (munkaidő, munkahelyi kötelezettségek, stb.), aki az átmenetileg román közigazgatás alatt álló területeken hétköznapra szólítja „fegyverbe” a népet, az – ismételve – vagy nem alkalmas vezetőnek, vagy nem is akarja, hogy százezres tömeg legyen.
A felhívás legelvetemültebb részét hagytam a végére. Nem ib állításainak, kijelentéseinek boncolgatásával akarok foglalkozni, inkább a vélemény mögött húzódó pár jelenségre utalnék.
Először is: a Szent Korona elszakított részeiért való harcban éppannyi joga van egy soproni, vagy zalai magyarnak részt venni, véleményt nyilvánítani, mint egy vásárhelyi, korondi, vagy kovásznai székelynek. (Vagy csak addig fontos az Anyaország, amíg az aktuális kormány, párt kiutalja az erdélyi pártok és politikusok tevékenységéhez szükséges összegeket, illetve amíg nekünk ad jogokat, lehetőségeket?)
Másodszor: ha már mi, székelyek képtelenek vagyunk megszülni saját radikális, belső „keménymagunkat”, és megalkuvás nélküli, régi harcos magunkat, akkor örülni kellene minden kívülről jövő ilyen irányú segítségnek, erőt, bátorságot meríteni belőle, nem elhatárolódni tőle. Legfőképp nem fenyegetőzni ebbe az irányba! Ezt a hangot sokkal szívesebben hallanám – és még nagyon sok székely – a hegyek másik irányába elhangzani.
Harmadszor: “A Székely Szabadság Napját méltóság és mások méltóságának megbecsülése fogja jellemezni.” Ez a beteges, kóros tolerancia, az örökös, sátáni erőknek való megfelelési kényszer döntötte, dönti romba a nemzetet. Nem arról van szó, hogy eleve előítéletek, kirekesztés kell másokkal, idegenekkel, az ellenséggel szemben. Ez nem ránk, magyarokra jellemző amúgy sem. De a mi, kisebbségi helyzetünkben talán a többségnek, a hatalomnak lenne méltányos és célszerű ezekkel a gesztusokkal élni a kisebbség felé, mutatván, hogy rendelkeznek az együttéléshez szükséges bölcsességgel és önmérséklettel. Erő felmutatása nélkül a mi jogaink, jövőnk csak levegőben lógó vágyak. Szent István fején ott volt a Korona, de kezéből soha nem hagyta el a pallost.
Mint székely gárdista, csak annyi megjegyzésem volna: a püspök árulása után sokan az SZNT-ben láttuk azt a politikai erőt, amely mögé érdemes odaállni, amelynek érdemes tolni a szekerét. Ez most így van. Annyi megszorítással, hogy ha az SZNT tagjai képesek elérni ib elhibázott mondatainak korrekcióját, akkor ott leszünk, veletek vagyunk. Ha nem, akkor azt kell feltételeznünk, hogy az SZNT vezetését is jobban érdeklik a reálpolitikai érdekek, vonatkozások, mint a székelység feltétel és alku nélküli szolgálata. De pusztán azért, hogy igazolást nyerjen az SZNT vezetőinek létjogosultsága, hogy a Székely Szabadság céljára fordítható – sajnos nem túl sok – erőt betereljük a demokráciának nevezett zsákutcába, és céltalanul, eredmény nélkül vezessünk le a semmibe teremtő energiákat, ezen már túl kellene lépnünk nekünk székelyeknek, és sok testvérünknek odaát Kismagyarországon is.
Végezetül egy személyes megjegyzés: az egész felhívás, annak megfogalmazása, tartalma, gondolatai minden székelyhez méltatlan, hamisítatlan, globáldemokrata, „tápos” mentalitás.
Vas László, Székelyföld – Hunhír.info
Hunhír.info (Tudósítónktól)
