Nem tudom, ki a felelős azért, hogy március 15-én a Szabadság-szobor megkoszorúzásánál csupán egyetlen magyar zászló volt, az is a hivatalos, közös talapzatban a román és az uniós lobogóval.
Nem tudom, ki a felelős azért, hogy nem osztogattak kokárdát a megemlékezésen részt vevő, s kegyeletüket leróni szándékozó embereknek.
Nem tudom, ki a felelős azért, hogy a jelen lévő magyar vezetőink, tisztségviselőink egy része nem tűzte ki a kabátjára a kokárdát.
Nem tudom, ki a felelős azért, hogy az RMDSZ országos vezérkarából, a kormányapparátus magyarjai közül kedden senki sem tisztelte meg jelenlétével a mi Szabadság-szobrunkat.
Nem tudom, ki a felelős azért, hogy csak Király András beszélt, de egyetlen helyi román politikus sem szólt hozzánk.
Nem tudom, ki a felelős azért, hogy miért a Gyurcsány-üzenet felolvasását kísérő füttyölés okozott szemmel látható feszengést a magyar hivatalosságokban, nem pedig a kérdés: miért nem hangzott el egy Petőfi-vers?
Nem tudom, ki a felelős azért, hogy Cristian Stragea prefektus hiányzott a koszorúzásról, holott elődje, Dan Vasile Ungureanu annak idején mindig jelen volt a magyar ünnepeken, sőt mind a román, mind a magyar himnuszt szívre tett kézzel hallgatta végig.
Nem tudom, ki a felelős azért, hogy a korábban önmagukat fennhangon Arad barátainak és barátnőinek tituláló odaáti politikusok most féltek megjelenni a Szabadság-szobor előtt és előttünk.
Csak azt tudom, hogy a téren, a környező házak egyetlen napra váratlanul bősz hazafivá vedlett lakóit is beleértve, március 15-én több volt a román zászló, mint a magyar.
És csak azt tudom, mindezek miatt cudar rossz érzés volt magyarnak lennem 2005. március 15-én a Szabadság-szobornál.
Irházi János (Nyugati Jelen)
Rockszerda