Január 12. a Székely Nemzeti Tanács szervezésében részt vettünk a Doni hősök emlékére, szervezet túrán. A vármegyések jelentős része vett részt a 24 kilométeres túrán, melynek útvonala Kézdivásárhely és a Katrosa között volt. Az úti cél a hegyek között elhelyezkedő, második világháborús bunkerek és laktanyák között volt.
A tavalyi évben állított kereszt tövében hangzottak el a megemlékező beszédek, versek, énekek. Szima Csaba a rendezvény főszervezője, néhány mondatban mesélte el a 71 évvel ezelőtt történteket. A vármegye részéről Tóth Bálint szóvivő mondott beszédet, kifejtette, hogy olyan emberekre van szükségünk, mint Jány Gusztáv, kinek jeltelen sírján, csupán egy márványtábla őrizte meg utolsó szavait: Nem én vagyok erős, hanem aki mögöttem áll, Krisztus!
Sebestyén Rita szavalata és a ’’Don kanyar felől’’ című dal elhangzása után, a kegyelet koszorúit helyezték el, majd ezt követően a magyar és a székely himnusz zárta az eseményt.
HVIM Kézdivásárhely
Hunhír.info