Magyar Polgári Szövetség háromszéki szervezete Wass Albert-díjat hozott létre, melyet évente egyszer, március 15-én ad ki – tájékoztatott Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke. Gazda közlése szerint az alapítás évében ezt az elismerést azok az elöljárók kapják, akik Székelyföld területi autonómiájának kivívása ügyében a népszavazás kiírása mellett döntöttek.
Idén Wass Albert-díjban részesülnek Sepsiillyefalva, Nagybacon és Vargyas elöljárói. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére Háromszéken ezen a három településen hozott az önkormányzat döntést a referendum megtartásáról. Sepsiillyefalva határozatát a közigazgatási bíróságon támadta meg Horia Grama exprefektus, Nagybacon visszavonta a döntést, míg Vargyas önkormányzatát felszólította György Ervin kormánymegbízott, hogy vonja vissza a népszavazásról szóló dokumentumot, ellenkező esetben perre kerül sor.
(Forrás: Marosvásárhelyi Rádió)
Rockszerda