Vannak helyzetek, mikor hallgatni nem csak gyávaság, hanem egyúttal közösségünk ellenében elkövetett bűn is, ezért a december 1-jén Sepsiszentgyörgyön lezajlott eseményekkel kapcsolatosan kénytelen vagyok megszólalni.
Történt ugyanis, hogy az Új Jobboldal nevű, szélsőséges román szervezet tagjai Románia nemzeti ünnepe alkalmából ismét Háromszék megyeközpontjába látogattak, a diktatúra bukása óta immár harmadik alkalommal. Joguk van hozzá, mondhatnánk, mert egy demokratikus állam polgárai maguk dönthetik el, hogy alkalmanként hol szeretnének tartózkodni, gyászolni vagy ünnepelni. Igen ám, csakhogy ők nem ilyen szándékkal jönnek, hanem a magyar lakosság megalázása és provokálása végett, amint ezt a történések is újra bebizonyították.
Aki ezt másként állítja be, esetleg letagadja, vagy tudomást sem akar venni róla, az hazudik, elferdíti a valóságot, illetve gyáván lapul. Szem- és fültanúja voltam annak, amikor gyűlölettől habzó szájjal üvöltötték: „Mi románok vagyunk, mi vagyunk itt örök időktől az urak, és azok is maradunk! A román nyelv az egyedüli uralkodó! Ki a magyarokkal az országból! Székelyföld nem létezik!” Ilyen és ehhez hasonló, a magyarságot sértő és gyalázó jelmondatok skandálása közepette vonultak arra a Mihai Viteazul térre, melyet városunk adófizető polgárainak a pénzéből kellett felújítani, mert Bukarest egy centtel sem járult hozzá a költségekhez.
Az itt és akkor elhangzott jelmondatok tartalma és sugallata messzemenően kimeríti az etnikumok közötti gyűlöletkeltés és uszítás fogalmát, így a román büntetőtörvénykönyv szerint is elítélendő és büntetendő cselekedet. Éppen ezért megdöbbenve és értetlenül olvastam a törvényesség felkent őrének, Dumitru Marinescu kormánymegbízottnak keddi nyilatkozatát, miszerint az Új Jobboldal idesereglett híveinek viselkedése csupán hazafias megnyilvánulás volt.
A történtek szem- és fültanújaként arra kérem, módosítson ezen az álláspontján, mert ellenkező esetben kénytelen leszek kijelenteni, hogy én egy olyan államot, ahol a vezetők cinkos szembehunyása mellett, karhatalmi segédlettel származásunk, nyelvünk vagy hovatartozásunk miatt nyilvánosan megalázhatnak és gyalázhatnak minket, soha nem fogok a hazámnak tekinteni.
Bedő Zoltán – Székely Hirmondó
Hunhír.info