Ha ez a terület kerül a beszélgetés középpontjába katonák között, az a jó, hogy nem hallják civilek. Nem azért, mert ott esetleg olyan titok, vagy lekicsinylő kifejezések hangzanak el, ami esetleg avatatlan füleknek nem való, hanem inkább azok a mérhetetlen veszélyhelyzetek, amik hazánk totálisan elrontott területfejlesztési koncepciójából adódnak.

Talán a „koncepció” kifejezés nem is állja meg a helyét, hanem helyette inkább a „lett” szót kellene használni. Nem „ koncepcionálta” ezt senki, hanem egyszerű öngerjesztési elv alapján „lett”. Igaz, hogy ennek az öngerjesztésnek senki sem szabott gátat, vagy esetleg föl sem ismerte.

Miről is beszélünk? Nem nagyon hiszem, hogy rajtunk kívül van még egy ország a világon, ahol a teljes lakosság 1/3-a naponta a fővárosban lenne, egy másik 1/3 pedig kényszerből hetenként látogatja.

Az érthető, hogy itt van az ország irányításának agyközpontja, ami önmagában is nagy vonzerő, de miért vannak ott az agyközpontok háttérintézményei? Miért van ott az összes média-központ? Miért van ott az összes kutató intézet? Miért kerül előbb-utóbb minden valamire való múzeumi tárgy Budapestre, függetlenül lelőhelyétől? Miért van az összes kereskedelmi- és bank központ a fővárosban? Miért van az Alkotmánybíróság törvényes esztergomi helye ellenére Budapesten? Miért van az Atomenergia Tanács Óbudán?

Részben ezek is, de a többi már csak az öngerjesztés elvén működik. Ha ott a szerv, azt ki kell szolgálni. Ha idejön a külföldi tárgyalni – máshova nem tud –, szállás kell neki. Ha ilyen sok ember fogyaszt, azoknak növelni kell a kereskedelmi kapacitást. Ha növelni akarom a kiszolgálási, ellátási kapacitást, újabb emberek kellenek. Ha újabb emberek jönnek, növelni kell a közlekedési kapacitást

Ha elfogy a munkáskéz 10-20-50 km-ről is jöjjenek. Ehhez már utak, autópályák, gyorsvasutak kellenek. Ha így haladunk tovább, Magyarország egy nagy Budapest lesz, lakatlan, alig élő vidékkel.

Mindez tovább gyűrűzik a költségvetésbe is. Budapest lassan élhetetlen várossá válik, a vidék meghal. Csak egy konkrét példát. Négyes metró 500 milliárd körül. Nyolc évig voltam képviselő kis-közepes falunkban. Egyetlen milliárdocskából lett volna iskolánk, óvodánk tornateremmel, közösségi házunk, útburkolatunk, járdánk, tisztességes áruházunk, temetőnk és közvilágításunk. Az 500 milliárd 500 hasonló falunak elég lenne a mindenkinek kijáró kulturált életmódhoz. Ez szűken számolva is másfél millió ember, akik termelnek is, nem csak fogyasztanak.
De elég a rosszból! Miért is dörmögnek a katonák?

A HATÉKONY VÉDELEM ELSŐ, LEGFONTOSABB ÖKÖLSZABÁLYA A SZÉTTAGOLT ELHELYEZÉS!

Erre a megkerülhetetlen alapszabályra épül a területfejlesztés honvédelmi szempontú váza. Kezdjük, a talán legegyszerűbben megvilágítható összetevővel, a közlekedéssel. Út, vasút, kisebb mértékben a vízi közlekedés. Az országvédelem, ismerve Magyarország katonaföldrajzi adottságait, jelentős nagyságrendű, folyamatosan fenntartott átcsoportosítást, illetve után- és hátraszállítást igényel. Akár K-Ny irányú, akár É-D irányú mozgás szükségletet tételezünk fel. A viszonylag jól védhető terepszakaszok a határok közelében vannak. Az ország belső területei jól járhatóak, alig találunk olyan domborzati, vízrajzi területet, ami segítené szilárd védelem létrehozását.

Az igazi nagy kapacitású utak kivétel nélkül Budapestre vezetnek. A vasúthálózatnak a kegyelemdöfést a dunaföldvári vasúti híd megszüntetése adta. Közúti híd Budapesten kívül három is épült a Dunán. Az esztergomi, védelmi szempontból sehova se vezet, a pentelei és szekszárdi hidak ugyan megvannak, csak éppen oda- és elvezető utak nincsenek. Az északi országrész – köszönhetően Budapest elhelyezkedésének – K-Ny irányban jól járható Mosonmagyaróvártól Záhonyig, de csak a fővároson át. Mi lesz, ha ezeket a hidakat rombolják, vagy a lakosság védelme érdekében a fővárosba nem viszünk célpontot jelentő katonai erőket? /”Nyílt város!”/

Most, békeidőben is rémálomként jelentkezik a közlekedő számára egy Tapolca – Székesfehérvár – Kecskemét – Békéscsaba irány, nem beszélve egy déli, Szentgotthárd – Zalaegerszeg – Kaposvár – Szekszárd – Kiskunhalas – Szentes – Gyula irányról. Észak – déli irányban sem jobb a helyzet. Egy Győr – Pécs vagy Miskolc – Szeged közötti – vasúti vagy közúti kapcsolat sem az élmények közé tartozik.

Mindig jön a gazdasági indok. Kicsi a kihasználtság. A honvédelmi érdek nem mindenek fölötti meghatározója a gazdaságosság. Ezen kívül az ágálók miért biztosak benne, hogy egy olasz-osztrák- román-bolgár tranzitforgalom nem a déli autópályát vagy vasutat választaná. Nem tudom, hogy a döntéshozók közül járt-e már valaki egy hétvégén a tompai, röszkei vagy gyulai határátkelőhelynél, nem beszélve az odavezető kis teherbírású utak életveszélyesen „kiteknőződött” állapotáról, amit a sokszorosára növekedett közúti teherszállítás okoz.

A kamion-tranzit vonatok jó megoldást jelentenének, ha nem mindegyik Budapesten vergődne át, valamint kellő számú ki- és berakásra alkalmas állomás lenne a határok közelében.

Az elektromos energia ellátásról korábban a gazdasági szakterület honvédelmi elemzésénél már írtam. Azt hiszem nem vitatható, hogy a sok kicsi kevésbé sérülékeny, mint a néhány nagy.

éhány szót érdemel még az országos hálózatok bontása a felhasználóknál. Az 1-2 ezernél nagyobb lélekszámú településeken már majdnem mindenütt megoldott a legalább kettő, egymástól független rendszerbe való bekötés. Ugyanez a kettő- vagy többirányú bekötés létkérdés a jelentős, különösen a hadigazdaság céljait szolgáló termelő üzemeknél. Ezeknél még számításba jöhet – sok helyen meg is van – a rövid idejű, néhány órás, esetleg egy-két napos energiapótlásra szolgáló belső égésű motorral meghajtott áramfejlesztők készenlétben tartása.

Ismételten a honvédelmi szempontot hangsúlyozva rendkívüli fontossággal bír a lakossági ellátást biztosító csővezetékes szállítás védelme. Ivóvíz, gáz, esetenként szennyvíz. Az alapvető cél ismételten a több lábon állás. Sok kicsi betáplálás kevésbé sérülékeny, mint egy nagy. Az ivóvíznél a biztonság növelését jelentheti a többlépcsős szűrés, akár lakásonként is. A nagy rendszerek üzemképtelensége esetén viszont igen rövid időn belül gondoskodni kell a szállításról, elosztásról vagy a felszíni vizek helyszíni szűréséről. Az ivóvíz hiánya, kis túlzással, órák alatt tömeges életveszélyt okozhat, pótlása elsőrendű feladat. Ennek érdekében ismételten lajstromozni és védeni kell a 10 m3/ó vízhozamnál nagyobb kapacitású, mélyfúrású kutakat, illetve a hasonló tulajdonságú felszínre törő egyéb vizeket (karszt-források).

A vezetékes gázellátás már behozatalfüggő, minél nagyobb országos tartalékról, illetve a részleges kiváltást biztosító PB vagy bio-gáz ellátás lehetőségeiről kell gondoskodni.

A szennyvíz elvezetés befogadóinak, tisztító, ülepítő telepeinek, átemelő műveinek kiemelt védelmét is szükséges biztosítani. Ezek sérülése esetén szükségmegoldásként alkalmazható a felszíni – árokban – elvezetés, szikkasztás is, ami közegészségügyi szempontból még mindig kisebb kockázatot jelent, mint az adott lakóterület teljes szennyezése.

A vezetékes rendszerek védelmének még ezer apró gondja van. Hogyan legyenek a kerülő irányok, elegendő-e a szolgáltatók szakemberállománya, eszközeik. Milyen szervezetek, hogyan segíthetnek, minősített helyzetben kik rendelkezzenek közműkulcsokkal, egyáltalán hogyan lehet elkerülni a közvetlen életveszélyt.

A területfejlesztés „lett”, egyközpontú, öngerjesztő, rendkívül káros hatásáról már írtam. Hasonló káros hatása lett a multicégek kizárólagos gazdaságossági érdekek mentén létrehozott kereskedelmi tevékenységének. Ma már nem kérdés senki előtt, hogy a magyar cégek, termelő üzemek felvásárlásának elsődleges célja nem a termelésbővítés, hanem a piacszerzés volt. Megveszem – bezárom – árulom a sajátomat önkényes áron. Így lett a 12 cukorgyárunkból egy, az se a miénk. Így váltak semmivé országot átfogó termelési rendszereink, legyen az ipar vagy mezőgazdaság. A maradék, szétdarabolt részecskék valamelyik világcég beszállítói, kiszolgáltatva annak kedve, profitéhsége szerint.

Ennek következtében mi lett városainkkal? Megszűntek a kis-közepes üzemek, gyárak, a nagyüzemek fióktelephelyei. Megszűntek vagy jelentősen vesztettek súlyukból a vidéki ipari- vagy mezőgazdasági központok köré csoportosult szellemi központok, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézetek.

A magyar városok jellemző nagyságrendje a 100 000 fő alatti lélekszám. Az ezt meghaladó létszámú megyeszékhely alig egynéhány, a nem megyeszékhelyek alig haladják meg a 15-25 ezer főt. A termelő szféra leépülése mellett – munkahelyenként jószerével csak a közigazgatás és a szolgáltatás maradt – megszűnt a honvédelem rendszere is. A néhány bázisra összeverbuvált maradék hadsereg már nem adott munkahelyet, nem képviselt fizetőképes, jelentős fogyasztást.

Figyelembe véve a reális védelmi igényeket, azok optimális elhelyezését, vezethetőségét (1000-1200 fő) egy bázison való elhelyezésével – néhány szervezet specifikumai miatt lényegesen kisebb – mintegy 40-50 helyőrséget jelenthet az országban. Ez a létszám befogadó városában ugyanennyi munkahelyet, 2,5-3 ezer fogyasztót, több száz óvodai-, iskolai férőhelyet jelent. Életet visz a kultúrába, sportba, a közösségi életbe. Nem utolsósorban megvalósítja a valóságban is azt a sokat emlegetett „civil kontrollt”, ami manapság itt-ott csak meseszerű médiaerőlködésekben valósul meg.

A hadsereg változó létszám igényeit a nem túl nagy távolságú vonzáskörzetből valósíthatná meg. Szellemi és gyakorlati lehetőségeivel részt vehet a honvédelmi nevelés és felkészítés feladataiban, készen állhat lokális katasztrófahelyzetek elhárítására. Más indoka is van a honvédség decentralizált elhelyezésének. Tapasztalatcserén jártam az Egyesült Államokban. Rendfokozatomra tekintettel a bázison három lakást nyitottak egybe számomra, mert csak így volt biztosítható a háromszobás járandóság. Így aztán lett három hálóm, három fürdőszobám, három konyhám, háromszoros felszereléssel. Természetesen csak egyet használtam, se időm, se lehetőségem nem volt többre. Ennek ellenére minden délelőtt megérkezett a formaruhás, állig felszerelt takarító hadsereg, minden fürdőszobát, konyhát, szobát kitakarított, fertőtlenített naponta. Tevékenységükről a minden helyre ráhúzott, ráakasztott, dátumos, hitelesített papírszalag árulkodott.

Fogadóinktól kérdeztem a fölöslegesnek látszó tevékenységnek az okát. A válasz egyszerű és logikus volt. Ez a tevékenység a kormány munkanélküliség elleni programjának része. A formaruha, a rendszeresség, pontosság megkövetelése önbecsülést ad. A fizetés alig több mint a munkanélküli segély, ráadásul elkerülik a tétlen tömegek tehetetlenségéből fakadó rendbontásokat, normasértéseket, bűncselekményeket.

A néhány „területfejlesztés” címszó alatt érintett téma korántsem egész. Csak gondolatokat szeretnék ébreszteni a döntéshozókban a honvédelemre, honvédelmi kötelezettségünkre vonatkozóan. Ha csak egyetlen mondatocska gondolatot ébreszt, esetleg még meg is valósul, már nem papoltam hiába.

Tián József utászezredes – Hunhír.info

Tián József – Hunhír.info