Szent István király halálát követően évtizedekig utódlási harcok, belviszályok és honvédő háborúk jellemezték az új magyar királyságot. A felemelkedő német nagyhatalom hódító hadjáratai ellen Vazul fiainak, Andrásnak és Bélának kellett megvédeni az ország egységét és függetlenségét. A népmozgalom által külföldről hazahívott András és Béla elűzte a németbérenc Orseolo Pétert.

„András, Isten jóváhagyó kegyességéből a pannóniaiak győzhetetlen királya.” E mondat olvasható a tihanyi bencés apátság alapító oklevelében. A Balatonra rátekintve, az egykori sziget magaslatán, 1055-ben épített háromhajós román stílusú monostort és csarnokkriptát I. András, akit Fehérnek és Katolikusnak is neveztek. Itt, az egyetlen, korabeli épségében fennmaradt magyarországi királyi temetkezőhelyen nyugszik az 1060-ban elhunyt uralkodó, nyers egyszerűséggel megfaragott sírkő alatt. A sír feltárói – Malán Mihály és László Gyula régészek – a kőlapot felnyitva egy magas termetű, hajlott orrú férfi csontvázát találták. Sírkövén egyenlő szárú kereszt látható olyan formában, mely a szemlélőt egyben kardra is emlékezteti.

A néphagyomány szerint Attila kardját őrzi András király, akit így ellenség le nem győzhet. Küldetését szikár szimbólumok képében faragták kőbe, hiszen a Szent István utáni kaotikus viszonyok között nemcsak a Krisztusba vetett erős hitre, de a kardra, a régi katonai erényekre is szükség volt az ország függetlenségének megóvása érdekében.

Vazul fiai és örökségük

A király származásáról, halálának körülményeiről és annak az időszaknak a megítéléséről, amely a „pogánylázadások” koraként van megjelölve a hazai történetírásban, és amely egybeesik I. András és I. Béla uralkodásával, máig sokat vitatkoznak a történészek, kutatók.

A középkori források, a Zágrábi és a Váradi Krónika úgy említi I. Andrást és testvéreit – bátyját, Leventét és öccsét, Bélát –, hogy Vazul fiai voltak.

Szent Gellért legendájában szintén így olvasható. Vazul (Vászoly) Géza fejedelem testvérének, Mihálynak volt a gyermeke, akit a trónért való küzdelemben Imre herceg halála után tettek Gizella királyné emberei uralkodásra alkalmatlanná, vakká, süketté. Kézai krónikájában a hercegek Vazul öccsének, Szár Lászlónak fiaiként szerepelnek, így azonban kevéssé érthető, miért kéri őket Szent István arra, hogy Vazul megnyomorítása után mentsék életüket, meneküljenek el az országból.

I. Andrást hatalmas népmozgalom emeli a királyi székbe, éppen származása miatt esik rá a választás. Az Orseolo Péter német vazallus uralmát elsöprő szabadságharc fő elvárásai:
a nemzet ősi szabadságának, hagyományainak, ősvallásának visszaállítása, az ország fölött zsarnokoskodó, tivornyázó idegen, német és olasz főurak és főpapok eltávolítása a hatalomból. Vazul fiaiban Álmos és Árpád ivadékait, a Turul-nemzetséget kívánták visszahozni a trónra, mert bennük az ősi szakralitás képviseletét, a jogfolytonosságot, a rend helyreállítását látták.

Ezt támasztja alá az Arvisura, melynek 303/A jelzésű forrásában a következők állnak: „ Árpád utódainak egyik legszebb ünnepi szokása volt, hogy gyermekeik születésekor bemutatták az újszülött csemetéik hátán lévő anyajegyet.” Árpád-házi beavatott uralkodóink lóhere mintázatú anyajegyet viseltek, a jel nagysága a beavatottság fokával függött össze.

„Orseolo Péterről hiányzott a jel, ezért nem ismerték el még fővezérnek sem, nemhogy királyuknak… csak a pápaság és a német-római császárságnak az elnyomásra törekvő képviselőjét látták benne… Vazul háta közepén erősen látszott a jelzés. Endrének háromlevelű, Bélának négylevelű, míg Leventének egy csillag alakú jelzése volt, amely azt jelentette: a szellemiek vezetőjévé válik az Égiek előtt” – írja az Arvisura.

Menekülés és visszatérés

Apjuk megvakítása után a Vazul-fiak elmenekültek. Először Csehországban, Bretiszláv herceg udvarában kaptak menedéket, majd Lengyelországba mentek, de a lengyel udvarban csak Béla maradt, a másik két testvér továbbutazott Kelet felé. „Otthagyták Béla fivérüket, és mentek Lodoméria királyához, azután tovább indultak Oroszországba” – tudósít a Képes Krónika. Nagy Jaroszláv kijevi fejedelemmel rokonságban voltak, Szár László, Vazul öccse Jaroszláv testvé­rét vette feleségül. Orosz földön újabb házassági kötelék jött létre, András elnyerte a fejedelem leányának, Anasztáziának a kezét. Feltehetően a házasság előfeltétele volt, hogy András felvegye az ortodox keresztény hitet. Ekkor Oroszország védőszentjének, Szent Andrásnak nevét kapta.
Ezalatt Magyarországon a ménfői csatavesztést és Aba Sámuel halálát követően, 1044 júliusában III. Henrik német király mint saját hűbéresküre és évi adófizetésre kötelezett vazallusát ültette ismét Orseolo Pétert a trónra Székesfehérvárott.

Péter folytatta korábbi tevékenységét, a vezető vallási és világi tisztségeket németeknek és olaszoknak adta. 1045-ben magyarok egy része fellázadt ellene. „Abban az időben Magyarország némely főemberei sóhajtoztak országuk romlásán és megakarták szabadítani Magyarországot Péter zsarnokságától… Rendületlenül hívei maradtak Andrásnak, Bélának és Leventének, akik Szent István király törzsökéből származtak… Viska, Buha és Buhna voltak ezek a főemberek, meg egyéb atyafiságuk: ezek folyton sóhajtozva várták az alkalmas időt, mikor hozhatják Magyarországba Andrást, Bélát és Leventét, minden erejükkel azon voltak, hogy visszaadják az országot Szent István király nemzetségének” – áll a Képes Krónikában.

A Vata-féle lázadás

Ezt az összeesküvést elárulták, résztvevőit megkínozták, megvakították, kivégezték. 1046 őszére szervezetten az egész Tiszántúl fegyvert fogott Péter király uralma ellen, és a felkelők hazahívták Oroszországból Levente és András hercegeket.

A békési Vata nagy sereget szervezett, az elégedetlenkedők és a két herceg 1046-ban Újváron találkoztak. Vata és követői a német és olasz főurak elzavarását, az ősmagyar vallás visszaállítását, a túlzott adók, tizedek eltörlését szerették volna elérni. A Képes Krónikában ez áll:

„Fellázadtak Péter király ellen, gonosz halálra adták mind a németeket és olaszokat, akik Magyarországon szétszórva mindenféle hivatalt viseltek. Éjszaka sebes lovon három ki­kiáltót küldtek Péter táborába, ezek kihirdették Isten, András meg Levente parancsolatát és szavát, hogy öljék meg a püspököket és papokat, üssék le a dézsmaszedőket, kövessék újból a pogány hagyományokat…”

A hercegek beleegyeztek a követelésekbe, mert András apósától kapott csapata önmagában nem volt elég Péter elűzésére, aki lázadó alattvalói ellen ismét III. Henrik német-római császár segítségét kérte, és a nyugati határszélre menekült. Augsburgnál már gyülekeztek a hadjáratra a császári csapatok.

András és Levente fokozatosan megszállták embereikkel a keleti országrészt, és Pannónia visszaszerzését tűzték ki célként. 1046 őszére már a Dunáig bírták az országot. A keletről behívott segédcsapatokban voltak besenyők is, ezek Pétert háromnapi küzdelem után Zámolynál elfogták, és uralkodásra alkalmatlanná tették, megvakították. Hamarosan belehalt sérüléseibe. A besenyők és Vata hí­veinek esett áldozatul Gellért püspök is, akit 1046. szeptember 24-én gyilkoltak meg.

Harc a trón megtartásáért

1047 elején I. András Székesfehérváron trónra lépett, miután nem sokkal azelőtt a legidősebb Vazul-fiú, Levente meghalt. (Az ősi fejedelmi jog szerint, a törvényesség és alkalmasság elvét követve, mindig a dinasztia legidősebb férfitagja vette kézbe a kormányzást.) Levente halálának körülményeiről nem sokat tudunk, csak azt, hogy hamvasztással, ősi szokás szerint zajlott a temetése. A Képes Krónika szerint: „Levente éppen ezekben a napokban halt meg… a Dunán túl, Taksony falvánál temették el, mondják, ott van eltemetve pogány módra őse, Taksony is.” András megkoronázása után megtiltotta a keresztényüldözéseket. „Megparancsolta tehát egész nemzetének, fejvesztés terhe mellett, hogy hagyják el a pogány szokást, amit előbb engedélyezett nekik, térjenek vissza Krisztus igaz hitére és mindenben ama törvény szerint éljenek, amelyre Szent István király oktatta őket.” (Képes Krónika)

1047 elejére az egész ország egysége helyreállt, a legyilkolt püspökök helyére Franciaországból érkeztek egyháziak.

A belső rend helyreállítása után András 1047-ben követeket küldött III. Henrik német-római császárhoz, és kész volt területeket is átengedni, valamint adót fizetni, mert időt akart nyerni, fegyverkeznie kellett.

A német császár csúfos futása

András felkészült arra, hogy idővel Henrik bosszút akar majd állni az elvesztett birtokáért, ezért 1048 elején hazahívta testvérérét, Bélát Lengyelországból, és őt tette meg a magyar hadak fővezérévé, aki rendkívüli hadvezetési tapasztalatokkal rendelkezett. Testvérének adta az ország egyharmadát (dukátus), ami a hatalmas terület mellett nagyfokú önállóságot is jelentett Béla számára. Az ország védelmét megerősítették, a Csörsz vonal nyugati (pozsonyi) szakaszát helyreállították.

1051 szeptemberében III. Henrik haddal indult Magyarország ellen.

A német sereg két irányból közeledett, a császári seregek a Rába mentén törtek be a Dunántúlra. A másik sereget Gebhard regensburgi püspök vezette, ez a hadtest hajókon tartott lefelé a Dunán, és az utánpótlást szállította.

A német csapatok keresték az ütközetet, a magyarok azonban a felperzselt föld taktikáját alkalmazták. A Dunántúlról a lakosságot kiköltöztették, az élelmet elvitték, vagy elpusztították. III. Henrik seregével a magyarok által pusztává tett vidéken Székesfehérvárig jutott, miközben semmiféle ellenállással nem találkozott. Közben Béla a seregeit a németek hátába irányította, hogy a Zala és a Rába közti részt, valamint a mosoni gyepűket erősítsék.

A felperzselt vidéken a császári had éhezett, a Vértes hegységben a magyarok pedig megtámadták, szétverték és menekülésre kényszerítették a német csapatokat. Éjszakánként rajtaütöttek az őrökön, a vonulós csapatok közt nyargaltak, és egy-két nyílvessző kilövése után eltűntek.

Gebhardt püspök azalatt Győrbe érkezett, levelet küldött Henrik császárhoz, és tudakolta tőle, hol várjon rá. András emberei elfogták a hírvivőt, és a király elé vezették. Miklós püspök ekkor hamisított egy levelet a császár nevében. „Tudd meg jóságos Gebhard püspök, hogy birodalmunk nagy és súlyos ügyei arra késztetnek, hogy Magyarországból Németországba térjünk vissza. Elleneink ugyanis Birodalmunkat ellenséges módon elfoglalták. Nosza tehát siess, amilyen gyorsan csak teheted Ratisponában velünk találkozzál. Mert neked sem biztonságos többé Magyarországban tartózkodnod.” A magyarok a levéllel visszafordulásra kényszerítették a dunai hajóhadat.
A legenda szerint a Vértes onnan kapta nevét, hogy az elfáradt és éhező németek vértjeiket eldobálva indultak tovább észak felé. Meneküléskor a kapuvári hidat felgyújtatta Henrik, de ezzel önmagának is kárt okozott, mert az őt követő csapatai itt megtorpantak, és elvesztek.

A hadjárat nagyon megalázta Henriket. András az ezután esetleg várható támadást diplomáciával, a pápához küldött követtel akarta elhárítani. Henrik azonban a következő év tavaszán újra betört Magyarországra.

Csurka Dóra – Magyar Hírlap

Hunhír.info