Nem derült ki a keddi bírósági tárgyaláson sem, hogy a rendőrség miért adta fel 2006-ban az MTV-székházát. Erről kérdezte a bíró Lapid Lajost, aki 2006-ban Gerényi Péter főkapitány közbiztonsági helyettese volt. A tárgyaláson bemutatott felvételeken az látszott, hogy a székház elfoglalása előtt a rendőrök egyszerűen kivonultak az épületből, így a tüntetők akadálytalanul jutottak be a székházba. „Miért kellett várni éjfélig a riadóval?”- kérdezte a bíró, majd azt a választ kapta Lapid Lajostól, hogy a berendelt állománynak úgysem tudtak volna felszerelést biztosítani a tüntetők ellen, a fegyverhasználat engedélyezése pedig túl nagy kockázatot jelentett volna. A székház előtt megsérült rendőrökről pedig azt kérdezte a bíró, hogy miért nem küldtek segítséget a bajba jutott rendőröknek. 2006 még közel van, és a forradalmunk 50. évfordulóján kiteljesedett nemzeti ellenállással kapcsolatos teljes igazságot senki sem szeretné, ha meg tudná hamisítani az utókor, hiszen már most is vannak olyan jelek, hogy egyes körök az emberek kollektív amnéziájában bíznak. 2006 őszét a szemtanú hitelességével nem hagyjuk ideológiai, politikai játszótérré tenni.
„Nem látni olyan körülményeket, amiből az következne, hogy a rendőrök életveszélyben lettek volna. Akkor miért kellett a rendőröknek elhagyniuk a tv-székházat?” – tette fel a kérdést Kiss Károly bíró. Majd többször visszakérdezett erre, de Lapid Lajos azt mondta: nem tudja, miért hagyták a rendőrök védtelenül az MTV épületében az embereket.
„Miért kellett várni éjfélig a riadóval?”- kérdezte a bíró, majd azt a választ kapta Lapid Lajostól, hogy a berendelt állománynak úgysem tudtak volna felszerelést biztosítani a tüntetők ellen, a fegyverhasználat engedélyezése pedig túl nagy kockázatot jelentett volna. A székház előtt megsérült rendőrökről pedig azt kérdezte a bíró, hogy miért nem küldtek segítséget a bajba jutott rendőröknek.
„Milyen módon kívánták őket megvédeni? Vagy esetleg elvárták, hogy ott pusztuljanak el?” – kérdezte a bíró már-már elveszítve a türelmét, és látszólag nem hitt Lapid Lajosnak.
A bíró végül azt mondta: mivel még nem kapott minden kérdésére választ, ezért a volt főrendőrnek még legalább kétszer meg kell jelennie a tárgyaláson.
A meglévő dokumentumokból, televíziós és fényképfelvételekből egyértelműen kiderül, hogy a tüntetők teljesen korrekt módon már sérült, veszélyben lévő rendőröket nem támadtak meg, sőt egyértelműen arra törekedtek, hogy biztonságba kerülhessenek. Az ostromlók megtámadták ugyan a vízágyút, amely társaikra köpte a vizet, viszont a benne lévő rendőrt, amikor már a harci gép nem tudta ellátni feladatát, kimentették a biztos tűzhalálból, és a magyar zászló védelmében biztonságba helyezték. Hiába próbálja meg bárki úgy beállítani, hogy a dühöngő csőcselék rendőrvérre szomjazott, a rendőr csak addig volt ellenfele a tüntetőknek, amíg a tévészékházból kitámadt, és a tüntetőkkel szembehelyezkedett. Nem a rendőrt, a magyar embert támadta az ostromlók sokasága, hanem annak a gyűlölt rendszernek a képviselőjét, amelyet a hazug diktátor honosított meg Magyarországon.
Lapid úr azt is elfelejti, hogy a tüntetők, az ostromlók körében is szép számmal akadtak a rendvédelmi szervek állományába tartozók, akik szintén nem a kollégáikat akarták bántalmazni, hanem azzal az erővel szálltak szembe, amely Gyurcsányék terrorrendszerét védelmezni akarta. A teljesen nyílt lapokkal játszó tüntetők bevonultak ugyan a tévészékházba a rendőrök eltávozása után, de nem törték rá az ajtókat az ott tartózkodókra, és haja szála sem görbült meg egyetlen munkatársnak, vagy ott tartózkodó vendégnek.
Mindezek fényében ismételten csak azt a korábbi álláspontunkat tudjuk megerősíteni, hogy a tévészékház úgynevezett feladása egy tudatos politikai-hatalmi provokáció volt, amely az október 23-án bekövetkezett véres leszámolást készítette elő ideológiai, pszichológiai és kommunikációs szempontból.
Érthetetlen módon nem jutott el a bíróság azon kérdés feltételéig, hogy mi az igazság a rendőrök uszításával kapcsolatosan, hiszen mint ismert, a felülről irányított suttogó propagandának köszönhetően az átlagrendőr is ellenségként tekintett a tüntetőre, közvetlenül már az események után. Az a hír járta ugyanis köreikben, hogy “fradisták rendőrlányokat gyilkoltak meg, és a tüntetők leszámolnak azokkal a rendőrökkel, akiket elkapnak”. Kellett a megfélemlítés és a tömegpszichózis ahhoz, hogy aztán a későbbiek során esztelen robotokként, verőgépekként tevékenykedjenek a rend védelmére hivatottak.
Az egész mocskos színjáték, amely 2006 őszén zajlott, semmi másról nem szólt, mint emberek fel- és beáldozásával, a szemkilövető soha meg nem választott, és legitimációt a néptől soha nem kapott diktátor a pénz- és háttérhatalom magyarországi magyar proliszolgája, Gyurcsány Ferenc fenntarthassa, megerősíthesse hatalmát, és közpénzből, közbeszerzés nélkül milliárdokat fordíthassanak a tömegoszlató fegyvereket kínáló izraeli cégek finanszírozására.
Koldus Kálmán – Hunhír.info