Úgy tűnik, az ember hiába írt le már számtalanszor tényeket, mintha a falnak mondaná, az ostobaság és a nemzetellenesség folyamatosan újjátermelődik. Istennek hála, végre Budapesten szobor előtt tiszteleghetünk Horthy Miklós, a magyarság országvisszaszerző kormányzója emlékének.

Mint várható volt, a szobor leleplezését jelentős ellentüntető csoport várta, ellenérzéseit kifejezve. Nyilvánvaló ,hogy a Budapesten és a vidéki nagyvárosokban kitenyésztődött a Rákosi-rendszerből és az ÁVH-ból eredeztethető balliberális, cionista, szabadkőműves közeg semmilyen alkalmat nem mulaszt el, hogy gyűlöletét, ellenérzéseit kifejezze.

Most óhatatlan felidéződik a mintegy évtizeddel ezelőtti Teleki-szobor körüli vita. Akkor is számos cikket kellett írni, előadásokat tartani a hajdani miniszterelnök emberi, politikusi nagysága védelmében. Az ostoba, gyűlölködő nemzetellenes balliberális politikai és kulturális közeg akkor sem értette meg, hogy Teleki Pál gazdasági, szociálpolitikai, revíziós eredményei mellett védelmezte a hazai zsidóságot. Fellépett az atrocitások elkövetői ellen, 150.000 lengyel menekültet fogadott be, melyből mintegy 30.000 zsidó volt. Tetteit a lengyel politika, közélet, az akkori nagykövet révén köszönte meg.

Akkor sem sikerült megmagyarázni az ostoba, elvakult embereknek mindezt. Azzal sem lehetett érvelni, hogy miért állítottak hazánkban szobrot Winston Churchill brit miniszterelnöknek, akinek bombázói nagyszámú magyar, köztük zsidó életet oltottak ki. Teleki emberéletek kioltásával nem hozható összefüggésbe. Nem is végeztetett ki zsidó ellenállókat, mint Churchill, akinek hatóságai felakasztották Kairoban a Jitzhak Samir által odaküldött, barátját, lord Moyne főmegbízottat megölő két szerencsétlen fiatalembert.

A különbség az, hogy ma minden ilyen megnyilvánulást látványos utcai cirkusszal kísér a pártviszonyoktól teljesen függetlenül újratermelődő, az értelmiség és az ifjúság meglátásom szerint sajnos több mint 50 %-át befolyása alatt tartó balliberális közeg. Ilyen negatív befolyás talán egyetlen európai államban sincs. Aki kissé ismeri a történelmet, legalább körvonalaiban rendelkezhet bizonyos fogalmakkal a Horthy Miklós nevéhez köthető negyedszázadról. A forradalmak káosza, Trianon után újjáépült az ország. Részleteiben nem térhetünk ki a tényekre, de közismert, hogy hazánk oktatása, sportja, tudománya a világ élvonalába került. A magyar ipar, mezőgazdaság is fellendült, a gépipar az egész világba exportált. Részvételünk a világgazdaságban 1,5 % volt, ma 1-2 ezrelékben mérhető.

A magyar szociálpolitika a 30-as évek végen nagy lépéseket tett a szegénység leküzdésére. Hadseregünk virágesőben vonult be a visszatért, felszabadult országrészekre. A sárga csillaggal megjelenő fiatalok, a szocialista és liberális politikusok, köztük Steiner Pál tudják-e mi ellen tüntetnek? A kormányzó és a körülötte álló kiemelkedő katonai és politikai vezetők: Nagy Vilmos és Csatay Lajos honvédelmi-, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök mindent megtettek a zsidók védelmében. 1944. július 6-an a kormányzó az esztergomi páncélos hadosztály és a testőrség segítségével akadályozta meg, hogy a Gestapo a fővárosi
zsidóságot deportálja.

E szerencsétlenek bizonyára azt sem tudják, hogy a hazai zsidóság kiemelkedő képviselői, az 1927-től felsőházi tag br. Hazai Samu (1851-1942) volt honvédelmi miniszter, vagy a kitűnő író, Kemény Simon (1883-1945), de mások is a legnagyobb tisztelettel beszéltek a kormányzóról. Ha felelős lett volna a holokausztért nem segítették volna portugáliai vállalkozásait a Weisch és Goldberger családok. 1993-ban a Kenderesen ott volt a megmentett zsidók koszorúja is. Akik ma Teleki Pál és Horthy Miklós emlékét, történelmi szerepét támadjak, azok nemzeti önértékelésünk, államiságunk alapjait támadják. A szocialista és liberális politikusok, fiatalok műveletlenségén, rosszindulatán nem csodálkozom. Már egyszer említettem, hazájukban senki sem kérdőjelezi meg a görög-török, vagy az algériai háború több százezres áldozatai ellenére de Gaulle vagy Kemal Ataturk történelmi nagyságát. Ukrajnában sem indul roham Bogdan Hmelnyickij vagy Sztyepan Bandera ellen zsidóellenes akcióik miatt. Természetesen ezzel nem akarom a világháborús ukrán káoszt a magyar jogállamhoz hasonlítani.

Természetesen a történelem számos példája igazolta, a magyar zsidók között voltak, vannak és lehetnek magyar hazafiak, hősök, értékteremtő szemelyiségek. Ugyanakkor az említett attitűd kinyilvánítói elgondolkodhatnának de Gaulle felvetésén, a bizonytalan identitású emberek döntsék el, Franciaországhoz vagy Izraelhez kötődnek. Számomra nehezen érthető, hogy az állítólag jobboldali Rogán Antal miért minősíti provokációnak a Horthy-szobor avatását. Nincs ismeretében e tényeknek, vagy a tartás hiányzik?

Szánalmas, hogy Szabó István református püspök “megütközését” fejezte ki egy, a református
egyházhoz kötődő nagy államférfi szobrának felavatása miatt. Érdemes ellenben megnézni, milyen szempontok kerülhetnek fókuszba.

Elméletileg az is elfogadható, hogy a hazai kisebbségek története tananyag legyen, azonban az nehezen érthető, miért büszke Balogh Zoltán miniszter úr arra, hogy hazánkban kerül elsőként bevezetésre a roma történelem oktatása. Remélhetően nem nemzetellenes ellenkultúra lesz a vége… Az is nehezen érthető, hogyan kerül a roma népismeret oktatása a katonai főiskolákra. Ha már a hazai kisebbségek kultúráját oktatják itt, esetleg nem kaphatott-e volna mondjuk prioritást a számos 1848-49-es hőst adó hazai örménység.

Az is nehezen érthető, hogy a hazai egészségügy haldoklása közepette miért kell 6 milliárd forint a jövő évi holokauszt-megemlékezésekre, a Józsefvárosi pályaudvar átépítésére.

Nyilvánvaló, a magyar holokauszt 200000-331000 között becsülhető áldozatára tisztelettel meg kell emlékezni. Ugyanennyi erővel azonban bármely pályaudvar, akár a Józsefváros is átalakítható lenne azon honvédek emlékere, akik 1914 őszen e pályaudvarokról indultak Galíciába az orosz gőzhenger megállítására. Csak 1914 őszén itt az osztrák-magyar veszteség elérte a 300000 főt, vagyis a zsidó holokauszt veszteségei számát. Voltak köztük katolikusok, reformátusok, evangélikusok, zsidók, unitáriusok, muzulmánok.

Nyilvánvaló tehát, hogy bizonyos törekvésekkel szemben meg kell védeni értékeinket és jelképeinket. Ezért csak biztatni lehet minden közösséget a Hazatérés Temploma példája követésére. Senkit se félemlítsen meg a műveletlen vagy rosszindulatú politikusok és az általuk felheccelt emberek fellépése.

Talán egy jó itáliai példa: Affile, Lazio tartomány mintegy 1900 lakosú kis községe emlékművet állított Giorgio Almirante, az Olasz Szociális Mozgalom(MSI) volt elnöke, és Rodolfo Graziani Itália marsallja, Etiópia alkirálya, az Olasz Szocialis Köztársaság hadügyminisztere emlékére. A szélsőbaloldali, antifasiszta megnyilvánulásokat pedig semmibe vették…

Károlyfalvi József – Hunhír.info