A Rockszerda információi szerint azért közvetíti kedden ünnepi műsorát eredeti szándékától eltérően két erdélyi helyszínről a Duna Televízió, mert Kézdivásárhely nemzeti érzelmű közönsége megvétózta a szocialisták képviseletében tündöklő Szabó Vilmos politikus ottani szereplését.
Kézdivásárhely szülöttje, Markó Béla, az RMDSZ elnöke ugyanis a kettős állampolgárság ügyében indított népszavazást nagymértékben elutasító magyarországi párt képviselőjét kívánta magával vinni a háromszéki március 15-ei rendezvényre. Úgy tudjuk, hogy ezért maga a közvetítés is veszélybe került, így megszületett az a megállapodás, hogy az ünnepség egyik részét Marosvásárhelyről, a másikat Kézdivásárhelyről továbbítják a csonka országi nézőknek.
Markó Béla Marosvásárhelyre vélhetőleg magával cipeli a szocialista politikust, és az ottani viszonyok függvényében az is előfordulhat, hogy a helyi közönség nem részesíti olyan szívélyes fogadtatásban, mint a népszavazáson szintén annyira leszerepelt kisebbik kormányzó párt képviselője, Eörsi Mátyás kapott.
A székelyföldiek nem felejtik, hogy nem is olyan régen erőteljes kormányzati antipropaganda miatt nem születhetett meg a magyar nemzetrészek lelki egyesítéséhez annyira szükséges pozitív végeredmény.
Rockszerda