A kedves olvasó bizonyára ismeri a román-magyar történelmi konfliktusok e számunkra győztes, diadalmas pillanatát. Raffay Ernő kutatásai kimutatták, a román diplomácia szinte mindent elért az 1919-20-as béketárgyalásokon, mindent megkaptak, amit képviselőik kiejtettek a szájukon. A Francia Nagykelet szabadkőműves páholyhoz tartozó politikusok és katonák: Clemenceau, Tardieu, Berthelot, Franchet d’Espery és mások egyoldalúan, minden tárgyilagosságot nélkülözve támogatták Románia igényeit. Két év alatt négy magyar politikai rendszerhez (dualista kormányok, a Károlyi-kormány, a kommün, és az ellenforradalom) egyaránt ellenséges, perfid módon viszonyultak. Románia etnikailag, kulturálisan, gazdaságilag megalapozatlan ajándékokat kapott. A Romániához került erdélyi, bánáti és partiumi területeken a románság ugyan számszerű többséget alkotott, azonban a nagyvárosokban, a Székelyföldön, Kolozs-megyében a magyarság meghatározó többséget jelentett. A határokat semmitmondó és hazug etnikai, közlekedéspolitikai állítások alapján vonták meg.

Csak egy utalás: az 1910-es népszámlálás adatai szerint Arad 63000 lakosából 46000 volt magyar, a többi megoszlott a románok, németek, szerbek között.

Az is általánosan ismert, hogy az 1916. augusztus 17-én megkötött, a szerződésszegő betörés előtti titkos bukaresti egyezmény értelmében minden megígért területszerzés érvénytelen lesz, ha Románia különbékét köt a Központi Hatalmakkal. Ez pedig 1918. május 7-én megtörtént. Kevesen tudják, hogy e békeszerződés adta meg Románia muzulmán, zsidó kisebbségei politikai jogait. A két világháború közötti Román Királyság a korábbi asszimilációs politikát folytató, antidemokratikus, soviniszta, korrupt állam volt, bár bizonyos kisebbségi jogokat elfogadott.

1938-41 között átrendeződés indult Európa középső és déli területein. Széthullottak a francia diplomácia által 1919-20 folyamán erőszakkal létrehozott Kisantant államok, melyek eredeti feladata Közép-Európa és a Balkán stabilizációja lett volna. Bár a magyar vezetés revíziós céljait békés eszközökkel szándékozott érvényesíteni, a Huba I.-II.-III. hadsereg-fejlesztési tervek révén megerősödött Magyar Királyi Honvédség felkészült a katonai fellépésre is. A Felvidék déli része békésen, Kárpátalja rövid katonai akciót követően tért vissza.

1940 nyarára Nagy-Románia belső problémái és szomszédjaival való viszonya egyre kiélezettebb problémákat vetettek fel.
Romániának a szovjet követelések hatására 1940 júniusának végén át kellett adnia Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Bulgária Dél-Dobrudzsát követelte. A Teleki-kormány június 27-én egyoldalú diszkriminációnak minősítette hazánkkal szemben a szovjet igények teljesítését, döntést hozott a honvédség a határra vonásáról.

1940 augusztusára három magyar hadsereget vontak a határra. A tervek szerint az 1. hadseregnek kellett volna áttörnie a Szilágyságban 320 kiserődből kiépített Carol-vonalat, a 3. hadsereg Kárpátaljáról támadott volna Dés-Kolozsvár irányába, a Dél-Tiszántúl területén elhelyezett 2. hadsereg a román haderő Arad felől induló támadását lett volna hivatott kivédeni. A Magyar Király Honvéd Légierő Ju-86-os és CA-135-ős bombázó gépei feladata a szárazföldi csapatok támogatása és a román erődvonal áttörése lett volna. A Turnu-Severinben augusztus 17-24. között lezajlott tárgyalások kudarcát követően a honvédség augusztus 28-ra megkapta a támadási parancsot. A román koronatanács augusztus 27-én jelezte, hogy elfogadja a német-olasz döntőbíráskodást.

Augusztus 30-án, a bécsi Belvedere palotában Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszterek kihirdették a II. bécsi döntést, melynek értelmében Észak-Erdély és Székelyföld 43000 négyzetkilométernyi, 2,5 milliós lakosságú területe visszatért hazánkhoz. Bár kaptunk mintegy 900000 románt is, de Dél-Erdélyben maradt mintegy félmillió magyar. Természetesen Dél-Erdély és a Bánát gazdasági tekintetben (gépipar, kohászat, bányászat, erdőgazdaság) értékesebb terület volt, mint a szegényebb Székelyföld.

A visszatérés euforikus pillanatai, a „négy magyar év” mai napig éltető lelkierőt adó emlék nemcsak az erdélyieknek, de minden magyar számára. „Egyetlen szív volt az egész utca, egyetlen szív volt az egész világ”, írta Wass Albert a magyar lakosság és a felszabadító honvédek találkozása pillanatairól. A német és olasz támogatás mellett az akkori szovjet diplomácia látszólag nem ellenezte Észak-Erdély visszatérését, Molotov érdektelenségét fejezte ki Kristóffy magyar követ előtt. Churchill szeptember 5-én a londoni parlamentben elfogadhatatlannak minősítette a bécsi döntést. Zárójelben említendő, hogy Észak-Erdélyben a magyar állam -kisebb súrlódásokat leszámítva- biztosította a románság alkotmányos jogait. A Szeretfalva-Déda vasútvonal állomásai kerültek át más helyre román lakosok ellenállása miatt, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter engedélyezte az MSZDP román szervezetei működését.

Az 1946-os béketárgyalásokon nem Gyöngyösi János magyar külügyminiszter határozatlansága, hanem az ekkori szovjet pozíció és a vele magyarellenes érdekközösséget alkotó közép-európai és balkáni kommunista államok összefogása akadályozott meg bármiféle határkorrekciót Magyarország javára. Visszaálltak a trianoni határok.

A részben magyar családi és politikai kapcsolatokkal rendelkező román kommunista vezetők (pl. Peru Groza) jóvoltából 1952-68 között működhetett a Magyar Autonóm Tartomány, de azt a nacionalista fordulatot végrehajtó Ceaușescu-vezetés megszüntette. Azóta az 1989-es forradalomtól, rendszerváltástól függetlenül folytatódnak az asszimilációs tendenciák. Ami lényegében a múltból már ismert: 1878 után pár évtizeddel Dobrudzsa török, tatár, bolgár lakossága nagy része asszimilálódott, románná vált. Ellenfelei Basescu elnököt is tatár eredettel vádolják… A rendszerváltás kétségtelen eredménye összesen néhány magyar iskola, párt és kulturális szervezet.

A mai helyzet, feltételek, erőviszonyok semmiképp nem emlékeztethetnek 1940 nyarára. A mai politika tétje a Székelyföld területi autonómiája biztosítása. Enélkül ugyanis a regionális-közigazgatási átszervezés lényegében fel fogja őrölni e még majd egymilliós magyar etnikai tömböt. Ezzel hazánk nem fenyegeti Románia területi integritását, csak az ismert európai minták: Dél-Tirol, Baszkföld, Aland-, vagy Feröer-szigetek modelljét, megoldási lehetőségét segítené elő.

Érdemes pár gondolatra elidőzni az Európai Unió és Nyugat-Európa álláspontján. Itt lényegében egy rendkívül jelentős, egykori európai középhatalom, történeti állam egy kis része kulturális-etnikai megmaradásáról, továbbéléséről van szó. Csak jelzésszerűen néhány gondolat.

1541-1711 között az Erdélyi Fejedelemség az európai kultúra, a rendi- és a vallásszabadság bástyája volt. 1568-ban János Zsigmond Tordán biztosította először a vallásszabadságot, három évtizeddel megelőzve Bourbon IV. Henrik Nantesi-ediktumát. A reformáció genfi emlékművén álló Bocskai-szobor a magyar és erdélyi történelem európai súlyát bizonyítja. Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György, II. Rákóczi Ferenc a nyugat-európai államok(Anglia, Hollandia, Svédország, Franciaország) számára is támasz volt, a korabeli Európa stabilitása biztosítéka.

Sajnos a történelmi viszonylatok, a hála vagy a tárgyilagosság ma éppúgy nem szempont, mint 1920-ban, mikor Apponyi Albert hiába hivatkozott arra is, hogy 1871-ben Andrássy Gyula helytelenítette Elzász-Lotaringia Németországhoz csatolását. A Nyugat az erőviszonyok, a „Quieta non movere” /a biztos dolgokon nem szabad változtatni/ elvi alapján áll. A magyar külpolitika „stratégia partnerség” koncepciója lényegében a bizonyára jól megtervezett és felépített román nemzetállami, homogenizációs tendenciákat követi.

Ha a román külpolitikai stratégia terveiben szereplő, Moldovával 15-20 éven belül tervezett egyesülés sikeres lesz, külügyi vezetőink stratégiai partnere már Nagy-Románia lesz. E folyamat nyilvánvaló lépései a kettős állampolgárság, a moldvai közvélemény folyamatos meggyőzése, Romániában a nacionalista fiatalok állandó tüntetései Besszarábiáért, a román-lengyel diplomáciai közeledés. Két évtized múlva meglátjuk… Nyilvánvalóan ez esetben a Transznyisztriai Köztársaság vagy független lesz, vagy csatlakozik Oroszországhoz, esetleg Ukrajnához. Egy ilyen feltételezett helyzet a közép-európai erőviszonyok eltolódását, hazánk pozíciói további gyengülését eredményezhetik. Ma nincsenek támogatóink. Egyedül vagyunk – a legnagyobb magyar gondolatai ma is aktuálisak. Európa államai egy részét a baloldali-liberális-zöld hazugságáradat állította velünk szembe, Finnországot egy kizárólagos őstörténeti koncepció. Maradnak a kelet-európai államok, a török népek, azonban ők sem biztos, hogy érdekeink mellé állnak. „Ha nem szeret minket senki, legalább önmagunkat szeressük!” – mondta Veres Péter 1946-ban, a párizsi béketárgyalások kapcsán.

A XXI. század következő évtizedeiben egy állam érdekérvényesítő képességét -akár ma is- demográfia, gazdasági, katonai ereje, súlya határozza meg. Egy minden tekintetben erős, egységes magyar nemzet lehet képes aktív kisebbségvédelemre a következő évtizedekben. A magyar kormányfő Tusnádfürdőn elhangzott beszéde ugyan magas színvonalon elemezte és fogalmazta meg a világ legfontosabb gazdasági folyamatait, a magyar adaptálódás imperatívuszait, ugyanakkor a belső nemzetépítő etatizmus útját nem jelölte meg. Természetesen keresnünk kell a megoldás, az előrelépés útját, hogy ismét erős, érdekei érvényesítésére képes nemzet legyünk.

Ebben segíthetnek, erőt adhatnak a 73 évvel ezelőtti diadalmas, boldog pillanatok képei, emlékei.

Károlyfalvi József – Hunhír.info