Nyugodtan mondhatjuk, hogy a liberális Alföldi rendezte István, a király két részre osztotta az országot. Az eddigi liberálisok generálta kultúrkampf kiterebélyesedett, “alsóbb régiókba” is eljutott Alföldi provokációja, és a szellemi háború már nem csak az elitek szintjén folyik a liberálisok eddigi nyerési esélyeivel, hanem a szélesebb közvélemény is fegyvert, illetve internetes világunkban billentyűzetet ragadott.
A blogfronton uralkodó libsikkel keresztesek és mezei bandériumok szálltak szembe, és a mostani egymásnak feszülés nem az István és Koppány hívők között zajlik, hanem István és Koppány hadai – ha nem is egy táborba tartoznak, és egy zászló alatt rohamoznak, – de egyformán a hungarofóbok hadoszlopai ellen indították meg a támadásaikat. Pontosabban: befogadó népünk ősi spiritualizmusából adódóan csatarendbe álltak a csillagváltás után kiteljesedő és hatalmas erőre kapó idegenszívűek ellen. Ilyen mélységű látványos szembenállás még nem volt. A börtönné züllesztett Szent Korona vasrácsait rázó őrültek látványa még azoknál is leverte a bűvös lécet, akik eddig kevésbé értették és érezték meg a bőrükön a liberális kultúrkampf nemzetbutító és nemzetgyalázó rombolásait.
Arra nem érzek késztetést, hogy felmentsem az egyik nem-liberális blog által találóan magába roskadt balfaszként jellemzett Szörényi Leventét a támadások alól, hogy egy közismerten tradícióellenes liberális ratyira bízta élete fő művét, de lehet mégis, hogy volt ezzel valami más célja is azon túl, hogy sékellel tömhesse tele tarisznyáját, meg a könnyűzene pántlikás Presser Gábojrának, Rosta Marinak az imádott ládáját.
Lehet, hogy titkon remélte Levente. Alföldi elvégzi a feladatot, és tényleg egy olyan művet állít színpadra, amely a hétköznapi ember számára is feketén-fehéren bemutatja azt a brutális kultúrharcot, amely a csillagváltás óta a magyar nemzeti értékek és azok közvetítői ellen folyik. Az időközben Izraelbe elhúzott főrabbi a 90-es években bőgatyázott, később egy tőről metszett szellemi hulladékok tetemcafatoztak meg micisapkáztak, de ezek akkor nem váltottak ki olyan indulatokat, mint az Alföldi-darab egyértelműen a legsúlyosabban sértő és gyalázó jelenete.
Ez az, amikor a Szent Koronát libaketrecként ábrázolva, felhasználva, annak rácsait rázó, madagaszkári makimajmokra hajazó liberális erkölcsi hullahegyekkel akarja érzékeltetni nemzetünk az ő orríze szerinti szabadság- és függetlenségvágyát. Mintha a szakrális ereklyénk pártsemleges tisztelete lenne a legfontosabb célpont a ratyi számára. Mintha ettől félne a jelenben is a legjobban a gyűlölködő, nemzetellenes hordája, a többséget lenéző, kigúnyoló, irányítani akaró, fasisztának, múltjával szembenézni képtelen bunkónak tartó, a rothadó Európát és több száz éves hazug szabadkőműves vívmányait, az emberek számára legelvetendőbb uralkodási formát, a liberális demokráciát éltető szellemi söpredéke.
A harc most már jóval az eddiginél nagyobb csatamezőn elkezdődött. A lepel lehullt, és az is nyilvánvaló lett, hogy hiába akarják majd egyesek “etnikai konfliktusként” beállítani az egészet, pont a Szent Korona kultuszának lényege teszi ezt hiteltelenné. Ősi szakralitásunk kézzel fogható jelképe ugyanis védelmet biztosított minden erejében hívő Kárpát-medencei nép fiának. A közülük valóknak is.
A kultúrkampf nem származási alapon tombol, illetve erősödik ezután még jobban Magyarországon. Egyes csoportok azt szeretnék, ha ez így lenne, mert akkor könnyebb a dolguk. A Szent Korona is lehet összekötő kapocs ember és ember között, nem csak a szenvedéskultusz. És ettől rettegnek leginkább rettegők és kirekesztők.
Kostás Roland – Hunhír.info
