Az erdélyi magyar nyelvű és a romániai sajtó hatalmas érdeklődése közepette tartotta meg összefoglaló és az erdélyi kérdést, a székely autonómia problémáját részletesen kifejtő beszédét Vona Gábor, a Jobbik elnöke a 9. EMI-táborban, Borzonton szombat délelőtt. A politikus a provokatív kérdéseket is könnyedén lerázta magáról.
11:58 – Vona Gábor “nem hiszek a liberális demokráciában” felvezetéssel nyitotta meg előadásának újabb témakörét. Szólt arról, hogy a függésváltásunk előtt oly gazdag Magyarország a privatizációnak köszönhetően úgymond az államadósságra “elköltötte” a megmaradt nemzeti vagyonát. Ehhez kapcsolódóan leszögezte, hogy nem tartja legitimnek az elfogadott földtörvényt, amely a külföldiek kezére játszatja Magyarország egyetlen megmaradt értékét, éppen ezért a jogszabály életbe lépését minden parlamentáris és azon kívüli eszközökkel a párt meg fogja akadályozni. Vona Gábor hangsúlyozta: akár az unióból való kilépésünkkel is megvédjük a magyar nemzeti kincset.
A liberális demokrácia témaköréhez kapcsolódóan hosszasan vázolta, hogy le kell szűkíteni az általános választójog kérdését, mert az mégsem lehetséges, hogy míg a határon túli magyarok választási lehetősége miatt az elszakított területeken lévő államok közül nagyon sokan problémákat gerjesztenek, addig Magyarországon akár egy analfabéta is eldöntheti az ország jövőjét.
A pártelnök a magyarokkal szemben is kritikusan utalt arra is, hogy sajnos a magyar társadalomban egy elcigányosodás is nyomon követhető. Nagyon sok lecsúszott ember veszi fel azt a modellt, amit a cigányok több generációja immár a könnyű életvitel reményében magáénak vall.
A cigányokkal kapcsolatosan kifejtette, hogy a becsületesen dolgozókat testvérének tartja, az élősködőket, az idegen országba pelenkapénzért menekülőket viszont nem tudja elfogadni mint országépítő réteget.
Korábban írtuk:
Az erdélyi magyar nyelvű és a romániai sajtó hatalmas érdeklődése közepette tartotta meg összefoglaló és az erdélyi kérdést, a székely autonómia problémáját részletesen kifejtő beszédét Vona Gábor, a Jobbik elnöke a 9. EMI-táborban, Borzonton szombat délelőtt. A politikus a provokatív kérdéseket is könnyedén lerázta magáról, és a kételkedők számára egyértelművé tette, hogy a Jobbik Magyarország érdekében szorgalmazza a közép-európai megbékélést, de ehhez csak az egyenrangú partnerek megegyezésén alapuló politizálással lehet előbbre lépni. Szólt arról, hogy természetesen nem a román emberek ellen politizál a Jobbik, de ha a székely autonómia miatt konfliktus alakul ki a román és a magyar állam között, akkor egyértelműen a székelyföldi magyarságot támogatja. Helyszíni tudósításunk.
A Jobbik elnöke szerint a Fidesz általában igyekszik kifogni a párt vitorlájából a szelet, hiszen számos olyan programját megvalósította, amely elsőként a párt szellemi műhelyeiben jelent meg. Mint élénk kritikai éllel fogalmazott, a Fidesz úgy beszél, mint a Jobbik, de sajnálatos módon cselekedeteiben az MSZP-re hajaz. Elismerte ugyanakkor, hogy nemzetpolitikában Orbán Viktorék sokkal többet tettek, mint a Gyurcsány-kormány, de leszögezte, hogy a Fidesz programjában eredetileg nem szerepelt a kettős állampolgárság kérdése, ezt a kormány a Jobbik nyomására valósította meg.
Szólt arról, hogy gazdasági együttműködésünket Kárpát-medencésíteni kell, és ezzel egy újabb területen léphetünk előre, de ez nem jelentheti egyúttal a trianoni trauma felületes megoldását és szőnyeg alá söprését. Vona kijelentette: a székely autonómia gyógyír az 1920-as nemzetpusztításra, viszont Trianon és a székely autonómia kérdését a legmagasabb szintű nemzetközi fórumok elé kell vinni, így az ENSZ-ben is ezzel kapcsolatosan politikai szerepvállalást kell eszközölni.
Vona Gábor tréfásan megjegyezte, hogy a kormánypárt nagyon sok esetben végrehajtotta ugyan a Jobbik programját, erre rátelepedve, de ha ezt rendesen és tisztességesen végigcsinálta volna, akkor most nem lenne szükség a pártjára. Ez viszont eddig sem következett be, és a nemzetpolitika igazi felvállalása mindenképpen a párt osztályrésze marad.
Az elmúlt időszak gazdasági, politikai eseményeit elemezve elfogadhatatlannak nevezte, hogy elmaradt a Gyurcsány-Bajnai-rezsim politikai gazdasági gonosztevőinek elszámoltatása, a „két hét alatt rendet teszünk” helyett romokban a közbiztonság, és a hatóság az önkéntes civil szervezeteket üldözi a bűnözők helyett.
A kormány egyik legnagyobb hibájaként említette az egymillió munkahely megteremtésének elmaradását, és úgy foglalt állást, hogy ezen hiányok jobbikos megoldásával már lényegesen előre lehetne tolni a nemzet szekerét.
A román újságírók mindenképpen abban a kérdésben akartak véleményt kérni Vona Gábortól, amelyet rossz fordításban úgy adtak elő, hogy Magyarország tulajdonképpen protektorátussá tenné Székelyföldet, illetve Erdélyt. Mint ismert, a harmadik birodalom Csehszlovákiával kapcsolatos hozzáállása miatt a protektorátus negatív kicsengésű fogalom, ennek ellenére a Jobbik elnökét nem tudták csőbe húzni, hiszen a Tőkés László által javasolt, és a románok által annyira félremagyarázott úgynevezett védhatalmi státusz áttekintése komoly szakmai műhelyek tevékenysége után lehet csak értékelhető.
Vona arra a kérdésre, hogy szembemenne-e a Jobbik Romániával a magyarok érdekében, egyértelművé tette, hogy a magyar emberek érdekképviselete a legfontosabb számára és ezért természetesen ezen a szinten is minden rendelkezésére álló eszközzel a székely autonómiát fogják támogatni.
G. Kirkovits István – Hunhír.info – Erdély