A legliberálisabb közvélemény-kutatók szerint is egyenletesen nő a Fidesz támogatottsága és romjaiban az MSZP, a legtöbb koncertet adó nemzeti rock együttes a Kárpátia, és a liberálisok favoritjai jóval szerényebb nézőszámot tudnak csak produkálni. Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő töretlen népszerűségnek örvend. Demszky Gábor és bandája a hetvenes években azért gyűlölte a Kádár-rendszert, mert nem volt cionista. Akkor kinek az érdeke lehetett, hogy elrondítsa Kádárék sírját?
Abban a világban, ahol a legerősebb hatalom a média, és ez ma hazánkban egy meghatározható kör kezében van, az emberek nyomorúságára, kiszolgáltatottságára és kizsákmányolásra úgy lehet pénzbe nem kerülő kormányzati gyógyírt találni, hogy a szélesebb közvélemény lelkére, érzelmére hatva magyarázzák a reformoknak nevezett megszorításokat. A Thürmer-féle Munkáspárt, amely virtuális politikai erő csupán, de a régi szocializmus bizonyos anyagi-gazdasági előnyeit hangsúlyozó megnyilvánulásával több alkalommal a Fidesz mellett tette le voksát, nagy érvágás a kommunisták utódpártja milliárdosokat és a globalistákat kiszolgáló prominenseinek. Már a panelproli is távolodik a gyurcsányista új arisztokraták kormányától, a liberális gyűlöletpárt támogatottsága soha nem látott mélységekbe zuhant, és az elmúlt években ismét felállt, illetve alakult együttesek, amelyek a nemzeti rock elnevezésű műfajt közvetítik, újra vonzzák a nagy rockhullám után leülepedett közönséget. Közülük a Kárpátia együttes az, amely mára százezrek kedvence úgy, hogy telt házas koncertjeikre már hetekkel előre elfogynak a jegyek.
Nézzük akkor, hogy kinek az érdeke lehet a kommunista diktátor és felesége sírjának meggyalázása. Csak azoknak, akik úgy akarják befolyásolni a közhangulatot, hogy több legyet üssenek egy csapásra. Kéne a rokonszenvindex-emelkedés az MSZP-nek, el kéne lehetetleníteni a hazáról, nemzetről és a hazafiságról daloló legsikeresebb zenekart, háttérbe kéne szorítani az 56-os hős Wittner Máriát, és példálózni a rasszizmus erősödésével, a fasiszta erők erősödésével, és az ordas eszmék terjedésével, mint ahogyan a „liberálissá lett” MSZP teszi.
A Kárpátia egyik sikerdalának egyik sorát festették a Fiumei úti sírkert munkásmozgalmi panteonjára, abból a versszakból idéztek, amelyet Wittner Mária szájából is elhangzik a lemezen. Wittner tehát az „összekötő kapocs” a Trianon fájdalmát soha sem felejtő remény-ápolók és a legnagyobb ellenzéki párt között. Nosza, hozzuk őket közös nevezőre, aztán együttesen lehet hörögni és gágogni fideszfasizmusról, gátlástalan nyilasok akciózásáról, kirekesztő, rasszista eszmék terjedéséről. Egyértelművé kell tenni, hogy csak az MSZP és a liberálisok és az általuk támogatott, elnyomott kisebbségek azok, amelyek előrevihetik az ország szekerét, mert mindenki más csak anarchiába taszítja az országot.
Természetes, hogy egyből úgy reagált az MSZP, az SZDSZ és a csomó kis antifasisztának és ellenállónak titulált, valójában kizárólagosan egy idegen állam érdekeit képviselő tömörülés, hogy csak a fasiszták, nyilasok, irredenták, rasszisták és szélsőségesek lehettek azok, akiknek szemét bántotta Kádárék díszsírhelye. A demokratikusnak mondott ellenzék is bekapcsolódott ebbe a hadjáratba, sőt erőteljesen hallatja hangját, mert bízik abban, hogy az emberek már elfelejtették, hogy ők valójában mit akartak a hetvenes és a nyolcvanas években. A toleranciabajnok Demszky Gábornak és csapatának például azért volt puha a Kádár-diktatúra, mert nem adott elég teret a cionistáknak, illetve nem istenítette kellő mértékben az általuk kívánatosnak tartott rendszert, a jobbára zsidó vezetésű patkányköztársaságot.
Ezen az alapon tehát mi meg azt mondhatjuk, hogy az ultraliberálisok is gyűlölhetik annyira Kádárt, hogy meggyalázzák sírját, tehát nem lehet egyértelműen előre kijelenteni, hogy milyen esetleges politikai csoportba tartoztak az elkövetők. Most ez uralja a híreket, háttérbe szorul Gyurcsány különrepülőgépe, az egészségügyi reformnak hazudott hatalmas méretű ingatlanspekuláció, a további megszorítások, és a kormányon lévők teljes politikai és államvezetési alkalmatlansága.
Talán a Kádár-sírral megint összekovácsolódik az „antifasiszta koalíció”, remélhetik a hatalmon lévők, és így a választásokat eldöntő sok-sok habozó inkább mégis az MSZP-t és a liberálisokat választja majd később, mint a jelenlegi ellenzékieket, illetve már most fordít azon a tendencián, hogy a kormánypártok a rendszerfoltozásnak nevezett időszak eddigi legnagyobb elutasítottságát produkálták.
G. Kirkovits István – HunHír.Hu
A legliberálisabb közvélemény-kutatók szerint is egyenletesen nő a Fidesz támogatottsága és romjaiban az MSZP, a legtöbb koncertet adó nemzeti rock együttes a Kárpátia, és a liberálisok favoritjai jóval szerényebb nézőszámot tudnak csak produkálni. Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő töretlen népszerűségnek örvend. Demszky Gábor és bandája a hetvenes években azért gyűlölte a Kádár-rendszert, mert nem volt cionista. Akkor kinek az érdeke lehetett, hogy elrondítsa Kádárék sírját?
Abban a világban, ahol a legerősebb hatalom a média, és ez ma hazánkban egy meghatározható kör kezében van, az emberek nyomorúságára, kiszolgáltatottságára és kizsákmányolásra úgy lehet pénzbe nem kerülő kormányzati gyógyírt találni, hogy a szélesebb közvélemény lelkére, érzelmére hatva magyarázzák a reformoknak nevezett megszorításokat. A Thürmer-féle Munkáspárt, amely virtuális politikai erő csupán, de a régi szocializmus bizonyos anyagi-gazdasági előnyeit hangsúlyozó megnyilvánulásával több alkalommal a Fidesz mellett tette le voksát, nagy érvágás a kommunisták utódpártja milliárdosokat és a globalistákat kiszolgáló prominenseinek. Már a panelproli is távolodik a gyurcsányista új arisztokraták kormányától, a liberális gyűlöletpárt támogatottsága soha nem látott mélységekbe zuhant, és az elmúlt években ismét felállt, illetve alakult együttesek, amelyek a nemzeti rock elnevezésű műfajt közvetítik, újra vonzzák a nagy rockhullám után leülepedett közönséget. Közülük a Kárpátia együttes az, amely mára százezrek kedvence úgy, hogy telt házas koncertjeikre már hetekkel előre elfogynak a jegyek.
Nézzük akkor, hogy kinek az érdeke lehet a kommunista diktátor és felesége sírjának meggyalázása. Csak azoknak, akik úgy akarják befolyásolni a közhangulatot, hogy több legyet üssenek egy csapásra. Kéne a rokonszenvindex-emelkedés az MSZP-nek, el kéne lehetetleníteni a hazáról, nemzetről és a hazafiságról daloló legsikeresebb zenekart, háttérbe kéne szorítani az 56-os hős Wittner Máriát, és példálózni a rasszizmus erősödésével, a fasiszta erők erősödésével, és az ordas eszmék terjedésével, mint ahogyan a „liberálissá lett” MSZP teszi.
A Kárpátia egyik sikerdalának egyik sorát festették a Fiumei úti sírkert falára, abból a versszakból idéztek, amelyet Wittner Mária szájából is elhangzik a lemezen. Wittner tehát az „összekötő kapocs” a Trianon fájdalmát soha sem felejtő remény-ápolók és a legnagyobb ellenzéki párt között. Nosza, hozzuk őket közös nevezőre, aztán együttesen lehet hörögni és gágogni fideszfasizmusról, gátlástalan nyilasok akciózásáról, kirekesztő, rasszista eszmék terjedéséről. Egyértelművé kell tenni, hogy csak az MSZP és a liberálisok és az általuk támogatott, elnyomott kisebbségek azok, amelyek előrevihetik az ország szekerét, mert mindenki más csak anarchiába taszítja az országot.