Ismeretlen magyargyűlölő gonosztevők megrongálták a fehéregyházi Ispán-kútnál, Petőfi Sándor eltűnése helyén állított emlékművet – közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezete.
A híradás szerint a rongálás vasárnapra virradó éjszaka történt, ekkor az emlékmű három bronztáblájából kettőt eltávolítottak a talapzatról. Gáll Ernő, az RMDSZ Segesvár-kerületi elnöke ismeretlen elkövető ellen tett feljelentést a rendőrségen.
Feltételezhető, hogy hungarofób rézművesek távolították el a könnyebben levehető bronz plaketteket. Az E60-as országút felé néző, Petőfi arcképét is mutató dombormű a helyén maradt.
Az RMDSZ tisztségviselője hozzátette, Petőfi halálának az évfordulójára készülve vették észre a rongálást. Reményét fejezte ki, hogy a rendőrség megtalálja az elkövetőket és a bronztáblák visszakerülhetnek a helyükre.
A Bem József vezette seregek 1849. július 31-én vívták a segesvári csatát, amelyben Petőfi Sándor is eltűnt. Innen hurcolták Szibériába. Gáll Ernő elmondta, hagyományosan július utolsó vasárnapján emlékeznek Petőfire elhurcolása feltételezett helyszínén.
Mi meg reméljük, hogy az erdélyi román csendőr úgy bánik a hungarofób állatokkal, ahogy kollégái Óromániában kezelik a rézműveseket. Szilánkosra törik mocskos kezüket.
Hunhír.info