És még mondja valaki, hogy nem egy vérprofi médiapárt ez a maroknyi SZDSZ! Kitalálta magának ezt a tőke- és hatalomátmentésbe becsomagolt nyomorult rendszerváltást, aztán saját neoliberális szája íze szerint gátlástalanul végigverte a népnyúzó ötletet.

Véleményével és akaratával polipként eluralta a szellemi életet, a közbeszédet és közízlést, a fogott pártokat és a belterjes honi politikát. Elszerette mások elől a társadalmi ellenőrzés nélküli új hatalmi ágat, a javarészt idegen kézben lévő médiát. Sokszor áttételesen ugyan, de sorozatosan liberális államfőket, kormányfőket, pártelnököket, művészeket és tudósokat emelt fel holdudvarából a legmagasabb pozíciókba. Máig kézben tartja az agonizáló államgépezet törvénykező és végrehajtó ágait, kezdve a hatalomfüggő bíróságoktól a szadista rendőrségekig. A korrupció és a kapcsolati tőke segítségével saját zsebe felé tereli a kizsigerelt gazdaságot, felügyeli és lefölözi a hazai adóbehajtást és a beáramló nemzetközi pénzeket. Szűk urbánus/elitista médiapártként másról sem beszél, mint az örökké elnyomott kisebbségekről, a társadalmi esélyegyenlőségről, a rasszizmusról és bűnös kirekesztésről, miközben tudatosan támogat minden kóros/bűnös devianciát. Rideg technokrataként kiszolgál minden szociálisan érzéketlen globális térnyerést, szabadpiaci nyomulást és gyarmatosítást. Álságosan, nyitott és befogadó liberális demokratának nevezi magát, de szélsőséges zárt szektaként nem tűr meg sajátja mellett semmiféle ellenvéleményt. Szívből gyűlöli a szabadságjogokra épülő korlátlan szellemi/politikai versengést! Örömmel szétveri a hagyománytisztelő, értékközpontú civil és keresztény közösségeket, a magyar érdekvédelmet. Sőt, a valóban nyitott és befogadó magyarsággal szemben nyíltan hungarofób elveket hangoztat. Akár a nemzetközi terrorizmus, minden erővel támadja az államot és annak történelmi szimbólumait. A bomlasztó multikulturális behatolás eszközeivel folyamatosan növelni igyekszik káros szellemi befolyását a városi ifjúság és értelmiség köreiben. Ahol tudja, ott kegyetlenül rombolja az oktatás, a kultúra és az egészségügy intézményeit. Végsőkig kiélezi a társadalmi ellentéteket, ám érdekes módon a nemzetköziség és a holocaust köré új politikai egységet és mitológiát kovácsol. (Az SZDSZ mellett megérne egy misét, miért akar Gyurcsány az antifasizmussal, Orbán a focival, az MDF Dávid Ibolyával, a radikálisok az árpádsávos lobogóval nemzeti egységet teremteni?!)

És még mondja valaki, hogy nem egy vérprofi médiapárt ez csipetnyi SZDSZ! Nem kreatív, amikor elsiratják (de egyben vissza is várják válság-menedzsereik közé) a tehetségtelen és morbid humorú pártvezér Kunczét, aki önerőből sikeresen leküzdötte csapatát az egy százalékos népszerűségi küszöb közelébe? Nem szellemes, amikor a magyar pártéletben egyedülálló módon megversenyeztetik a két látszólag szembenálló elnökjelöltet Kókát és Fodort? Nem ötletes, ahogy elhitetik az egymással vetélkedő két politikai alternatívát? Nem figyelemre méltó, ahogyan a frissen megválasztott Kóka, reprezentálva a párt függetlenségét -koalíciós szakítópróbának tekinti a több biztosítós egészségügyi modellt-, és látványosan szembeszáll az MSZP-vel és Gyurcsány akaratával? Nem igazi demokratikus gesztusként kell felfognunk, hogy lefejezés helyett az ügyvivői testületből kiszorult Eörsit frakcióvezetéssel, az elnökjelöltek versenyében alul maradt Fodort miniszteri tárcával kínálja meg saját pártja? Nem gyönyörű, ahogy a szerény, de univerzális képességű -most hirtelen környezetvédelmi szakértővé nemesedett- Fodor mielőtt elfogadná, látványosan meglebegteti a felelősségteljes megbízatás elvállalását? Nem csodálatra méltó, ahogyan a visszavonult Magyar Bálint volt oktatási miniszter, szürke eminenciásként máig a háttérből irányítja a felsőoktatás szétverését? Nem felemelő, hogy Eörsi első frakcióvezetői szűzbeszédében gyilkos módon csípőből megtámadja az egész bűnös magyar nemzetet? Nem megható, ahogyan a Klubrádió élő adásában a zsidó érdekvédő Suchmannak nekirongyol az egyház és állam különválását megjelenítő fiatal liberális Gusztos? Nem tanítani való, ahogyan Molnárt, a radikális gyorsasággal lelépő ámokfutó reformert közösen feldicsérik, miközben utódlását színpadiasan, de szakmai alapon megversenyeztetik? Ugye milyen szakszerű, ahogyan a szocialisták mintájára a liberálisnak hazudott technokraták, vagyis Kóka üzleti haverjai is bevásárolják magukat a pártvezetésbe? Ugye milyen népszerű ez a sehol máshol nem tapasztalt párton belüli, egymást megértő, stílusos versengés és sokszínű vélemény? Ugye milyen jól eladható a médiában mindez? Ugye már érthető, hogy miért nyerte zsinórban az önkormányzati választásokat a végső liberális erőd fúrópajzsra emelt helytartója? Mert ebben a vérprofi szemfényvesztésben itt mindenkinek szeretnie illik, szeretnie kell, szeretnie muszáj, ezt a cukipofa showbusinest bemutató, kegyetlenül engedékeny „még több liberalizmust”, ezt a szívdöglesztő társasjátékot. Ha beledöglünk, ha megcsömörlünk, akkor is szeretnünk kell egy furcsán ránk erőszakolta kényszer-szerelemmel ezt a „csodát”, ezt a nemzetrombolásra kitenyésztett igen hatékony és káprázatos ideológiát.

És még mondja valaki, hogy nem egy vérprofi médiapárt ez a gyűszűnyi SZDSZ? Mennyi felsorolható, a sajtó útján naponta népszerűsített, nagyszerű közéleti tulajdonság! Belül érdemi viták, kitűnően működő pártdemokrácia, határtalan platformszabadság és lendületes csapatmunka. Kifelé a nemes ügyek mentén örök és kíméletlen konfrontáció, egyfajta érdekelvű radikalizmus, mely körül ott leng a kitartó következetesség és állhatatosság mítosza. Hatalmas erővel sugárzik az öngyűlölet nélküli egység, a szervezet megrendíthetetlen önállósága. Igaz, hogy a racionális ügyvitel mellett, sejthető valami titkos és megfoghatatlan háttérhatalomi jelenlét, egyfajta misztikus rejtőzködés képében. Emellett az egész nyitottnak mondott pártról lesüt a szellemi emelkedettség, az innovatív ötletgazdagság, a kreatív megoldás, a modern, haladó és globális gondolkodás. És persze a korrupciótól való teljes elzárkózás. Az SZDSZ maga a tiszta kezek és tiszta erkölcsök talaján létrehozott arisztokratikus szövetség, amely folyton a tudatlan nemzet megmentése érdekében munkálkodik. A buta és műveletlen néptömeget a párt nem lenézi, hanem inkább interaktív és sokszor karitatív módon felkarolja, természetesen különös hangsúlyt fektetve a kisebbségi sorban senyvedő elesettekre. Ennyi szociális érzékenység ellenére, mégis egy szimbolikus terület, az antifasizmus eszméje a legfontosabb koalíciós kapocs az utódpárt irányába, kiegészülve persze a pénz iránti sóvárgással és az Orbán iránti mérhetetlen gyűlölettel. A jobboldal ennyi megtervezett, tudatosan vállalt érték és szépség felmutatása után csak néz, mint a moziban. Hol van olyan jobboldali párt, ahol néhány vezető hitbizománya helyett divat a termékeny belső vita, a kisebbségi vélemény elfogadása és képviselete, a sokszínű platformszabadság? Hol van az a jobboldali párt, ami nem a vezér-elvre épít, nem az erőszakos beolvasztásra és kirekesztésre, hanem a tervszerű nyitottságra és csapatjátékra? Hol van az a jobboldali párt, amit nem belső öngyűlölet, vagy beteges egoista vetélkedés feszít szét? Hol van az a jobboldali párt, amely egészséges lelkületű, következetes, dinamikus és kreatív, amelyről lesüt a kormányzóképesség és a szellemi/erkölcsi emelkedettség képviselete? Sehol! Nyilván a jobboldal ezen tulajdonságok hiánya miatt vezet toronymagasan a közvélemény kutatási adatok szerint, a balliberális kormánykoalícióval szemben. Nyilván, hiszen a magyar lakosság amilyen kényszeredetten elutasító módon viseltetik az SZDSZ liberális törekvéseivel szemben, úgy szereti a jobboldal megengedő liberalizmusát. Jelenleg minden szabadelvű Fideszes (Schmidt, Tölgyessy, Pokorni, Navracsics, Kósa, Rogán, Dautsch, stb…) a magyar média és a közvélemény kitüntetett kedvence. Ami most az SZDSZ-nél nem váltható át népszerűségre és biztos választói szavazatra, az a pozitív hatás azonnal mérhető a jobboldali liberális ellenzék köreiben. Itt van a kutya elásva! Talán a jobboldali liberálisok jobb szemfényvesztők ellenoldali társaiknál? Ők is utálják ugyan a cselekvő nemzeti radikalizmust, a status quo megbontóit, de talán megfelelési kényszer okán jobban tolerálják a párbeszédet ellenfeleikkel? Vagy csak furcsaságuk okán jobban eladhatók? Ezt kívülről nem tudhatjuk, csak találgatunk.
Ezek után mondja valaki, hogy nem vérprofi ez a szemfényvesztő liberalizmus? Bármi történjék, minden oldalon rendületlenül felüti makacs fejét. Ezért talán érdemes lenne ezt az abszurd helyzetet kihasználni. Most kellene ráfeküdni a liberális oldal elolvadó, lecsorgó, szétszéledő szavazataira! Ahogyan az MDF jelentősen megerősödött a zsugorodó MSZP-től eltávolodó, baloldalban csalódott szavazók megszólítása során, úgy most lenne itt az ideje az SZDSZ-ről leszakadó liberális szavazók megnyerésének. Egy nemzeti szabadelvű párt hirtelen felbukkanása, (akár Pokorni-Kósa, akár Schmidt Mária és baráti körének anyagi és politikai segítségével) tudatosan megoszthatná, és végleg padlóra küldhetné a meggyengült nemzetellenes szabad demokraták szövetséget az erősödő jobboldal. Orbán személye összetömörítené a Fideszt, felszívná a töredék radikálisokat, miközben megszűnne a belső kommunikációs és politikai megosztottság a legnagyobb ellenzéki párt soraiban. A háttérben ezzel együtt megalakulhatna egy olyan, kossuthi hagyományokat folytató, nemzeti érdekeket képviselő szabadelvű tömörülés, amely az MDF-nél biztosabb támasza lehetne egy esetleges jobboldali-nemzeti összefogásnak. Veszélyes játék elismerem. De a jelenlegi kártékony SZDSZ befolyás ellen csak kockáztatva lehet nyerni! Ha a Fidesz politikai lustaságból a kivárásra játszik és a jelenlegi nagyon biztató közvélemény kutatási anyagokra hagyatkozik, úgy könnyen csapdába kerülhet. Magyarország kényszerszavazóinak többsége néhány ezer forinttal bármikor visszavásárolható! Az SZDSZ által képviselt gátlástalan politikai nyomulás veszélyes ellenfél! Kivárással és tétlenséggel nem semlegesíthető, de céltudatos, határozott és ravasz önépítkezéssel most legyőzhető.

Molnár Tamás

HunHír.Hu