A várban az 1960-as években végeztek régészeti munkálatokat, de a rendszerváltás után is folyamatosan kutatták a területet a szakemberek. A közelmúltban elkezdődött az építmény szakszerű felújítása, mely alkalommal ásatásokra is sor került. A vár területén történt régészeti feltárás eddigi eredményeiről, a leletekből levonható szakvéleményekről, és a további munkálatokról Soós Zoltánt, a Maros Megyei Múzeum igazgatója beszélt egy erdélyi portálnak.
Soós Zoltán elmondta, hogy két és fél éve párhuzamosan folynak a felújítási és ásatási munkálatok a vár területén. Sajnos a tervezésből kimaradtak bizonyos fontos részek. Nem vették például figyelembe azt, hogy a régészeti feltárások során a műszaki terv többször módosulhat.
Az ásatásokon nagyon sok objektum és óriási leletanyag került már napvilágra. Ez utóbbiak egy részét a várban, más részét a múzeum melletti raktárban őrzik. A hajdani ferences kolostor északi és keleti szárnyát már a kutatások kezdetén feltárták. Az érdekességek és különlegességek sorába írható az épület padlófűtéses rendszere. A kolostor mellett egy, a XV. századtól működő kézműves ház alapjaira bukkantak a régészek. A bronzmegmunkáló műhely a reformáció után is működött egészen a XVIII. századig. Itt főleg a kolostor részére készítettek könyvcsatokat, gombokat, lószerszámokat, késnyeleket és egyebeket. A műhelyhez tartozó két bronzolvasztó kemence is napfényre került, amelyek egyedi leleteknek számítanak térségünkben.
Előkerült továbbá a téglaégető kemence is, amelyet a vár építésekor használtak, valamint a kaputorony védőműve a farkasveremmel. (Farkasverem: erődítések előtt alkalmazott közlekedési akadály. 0,6-1,6 méter mély, kúpalakú verem, melynek fenekére karót ásnak be úgy, hogy jól kihegyezett csúcsa felfelé a földből kiálljon; sakktáblaszerűen ásták úgy, hogy a kihányt föld a közökön boglyákat képezzen. Forrás: Pallas Nagylexikon)
Úgyszintén előkerült hat polgárház és a Kornis család egy nemesi udvarháza. Ezeket a XVIII. század elején berendezkedő osztrák katonaság bontotta le.Ez alkalommal alakították át a várban lévő városháza épületét is katonai parancsnoksággá. Marosvásárhely elöljárósága még 1750-ben is kérte a Guberniumot, hogy a “várban lévő szép házunkat” adják vissza a közösségnek.
Az ásatások folyamán feltárultak a vár északi kaputornyának a maradványai a bejáró rendszerrel, valamint egy XVIII. századi katonai ülepítő rendszer. Ez utóbbi igen komoly műszaki létesítmény és ugyancsak egyedinek számít térségünkben.
A régészeti munkálatokat Soós Zoltán vezetése alatt Györfi Zalán, Németh Rita, Gál Szilárd és Adrian Andrei Rusz végzik. Az ásatásvezető véleménye szerint eddig már elkészültek a feltárások 60%-val, de a további munkálatok elhúzódhatnak a jövő év őszéig.
Hunhír.info – kozpont.ro
Hunhír.info