Közhely, hogy szakrális hagyományok és ünnepek nélkül nincsenek nemzetek, mégis, egyre kevesebben ismerik őket, így Pünkösd csodáját, amely például korántsem csak az egyházi, hanem a világi költészetet is megihlette, mint a természetfeletti természetbe hatolásának örömét, hiszen, amint éppen a mi Balassi Bálintunk írta, ekkor még a föld is újul, az ég is tisztul.

Pünkösd a húsvéti ünnepkör második és az egyházi év harmadik főünnepe, a Szentlélek Isten eljövetelének, az Anyaszentegyház születésének és tanítói működése kezdetének emléknapja, hiszen Szent Péter apostol ezen a napon mutatta be mintegy az Egyház első termését azzal, hogy háromezer embert megkeresztelt.

Magyar elnevezése a görög „Pentekoste”-ből ered, ami „ötvenedik”-et jelent (azaz napot húsvét után), s e kifejezést használták már kezdettől fogva az első keresztények (ApCsel 2, 1, 1Kor 6, 8), sőt a nagy hitvédő, Tertullianus például még a húsvéttól pünkösdig terjedő ötven napos időt is így nevezte.

Ünnepként a Krisztus születése utáni második századtól említik a források, idővel pedig egyre látványosabban ülték meg, így (amint a Bangha Béla szerkesztette Katolikus Lexikon (1933) fogalmaz) „a középkorban a Szentlélek eljövetelét jelző szélzúgás jelképezésére evangélium előtt kürtöket és harsonákat fújtak, a tüzes nyelvek jelképezésére égő kócot, később rózsákat és ostyát hullattak a nép közé, néhol fehér galambokat eresztettek szét a templomban”.

Azonban nemcsak az egyházi, hanem a világi költészetet is megihlette Pünkösd csodája, különösen nálunk, amelyre talán a legjobb példa Balassi Bálintkölteménye (Borivóknak való):

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákat meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákat is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Follyó vizek, kutak csak néked tisztúlnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vígadnak.

Mert fáradság után fejeteket, tagjokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széjjel béjárják,
Most azok is vígadnak, az időt múlatják.

Ki szép fűven lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csíszárral.

Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztúl homályábul az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned:

Illy jó időt érvén Isten kegyelmébül,
Dícsírjük szent nevét fejenkint jó szíbül,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetbül.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info