Egy kedves szombathelyi újságíró ismerősnőm arról panaszkodott itt a Fb-on a minap, hogy megfájdult a feje a rádióban hallott “szentkoronázástól”. Naponta hallhatjuk tősgyökeres magyar emberektől is az ország és a magyar sajátosságok megvetését.”Ebben az országban” nem lehet… – mondják. “Ez egy ilyen ország…” “Ez nem egy normális ország…”

Egy kedves szombathelyi újságíró ismerősnőm arról panaszkodott itt a Fb-on a minap, hogy megfájdult a feje a rádióban hallott “szentkoronázástól”. Naponta hallhatjuk tősgyökeres magyar emberektől is az ország és a magyar sajátosságok megvetését.”Ebben az országban” nem lehet… – mondják. “Ez egy ilyen ország…” “Ez nem egy normális ország…” Aztán az ajkbiggyesztés, ha magyar termékről vagy teljesítményről van szó… Hatalmas propaganda folyik annak jegyében, hogy “innen el kell menni”. Ha az összes ellenséges titkosszolgálat összefogna, akkor sem lehetne eredményesebben dolgozni ellenünk, mint ahogy a közülünk valók fűrészelik alattunk a fát. No nem az ilyen alakokról beszélek, mint akiről a cikk szól, őt nem tartom közülünk valónak, és természetesen nem a származása miatt. Ahogy ő megnyilatkozott, úgy nem a saját hazánkról, hanem a máséról sem beszélünk. De úgy gondolom, vagyunk nem kevesen olyanok is, akik mindig azokhoz húznak, akiket bántanak. Közel s távol alig van itt más, akit annyit bántanának, mint a magyarok és a magyarság. Az igazán nehéz feladat persze nem a magunk megvédése, hanem hogy azt ne higgyük, hogy akkor most már azt is meg kell védenünk, ami nem jó, ami tényleg a kulturálatlanság és a bürokratikus önkény felé mutat. Mert lehetnek ilyen jelek. De attól még ez a megcsonkított és ma is tovább csonkolt ország a mi hazánk. A romlott. Az édes.

Gyurácz Ferenc – Vasi Szemle

Hunhír.info