Az eddigi hagyományoktól eltérő lesz az idei március 15-ei megemlékező ünnepség Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren. Ezúttal elmaradnak a politikai szónoklatok.
A déli harangszót követően a hagyományőrző huszárcsapat felvonulásával kezdődik az ünnepség, mely alkalommal a huszárok a nemrég készült új ünnepi ruhájukat is bemutatják az egybegyűlteknek. A lovascsapat bevonulása után a történelmi egyházak képviselői mondanak alkalomhoz illő beszédet, majd nemzeti ünnepünk alkalmával a budapesti Nemzeti Kamara Színház és a Debrecen Néptánc-együttes bemutatja: Petőfi nem alkuszik című emlékműsort. Az ünnepi megemlékezést délután hat órától a Művelődési Házban folytatják, ahol Wass Albert műveiből készült összeállítást: Egy pillanatnyi keserű öröm Észak Erdélyben címmel a budapesti Nemzeti Kamara Színház adja elő.
Első alkalom, hogy nem itthon ünnepel Szász Jenő a város polgármestere, hanem az Egyesült Államokban tölti a március 15-i ünnepeket, ahol tizenegy helységben valamint Torontóban tart előadást, az amerikai és kanadai magyarok meghívására.
Rockszerda