A korunkra oly jellemző bibliomániával, vagyis a beteges könyvgyűjtő szenvedéllyel szemben az ember felnőtté érésének egyik legbiztosabb jele könyvtárállományának minőségi változása, vagyis az ifjúkori birtoklásvágy kielégüléseként való állandó könyvbeszerzésnek az idő múlásával fokozatosan a felhalmozottak selejtezésével és a megmaradt igazi értékekhez történő rendületlen ragaszkodással való felváltása, tudatosítva, hogy a valóban jó könyvre a továbbiakban kiadott pénz – amint Gárdonyi Géza vallotta – csak látszólag eldobott pénz, mint a vetőmag, így megtapasztalva, mennyire nem a könyvek gyűjtése, hanem olvasása tesz boldog emberré!

Ráadásul közülük is csak a legjobbaké. Valaha egyszer egy aggastyán kénytelen volt könyvtárát felszámolni. Sorról-sorra megfogyatkoztak kötetei, elsősorban a szakkönyvek. Végül már jóformán csak a szépirodalmiak maradtak, így Móricz Zsigmond regényei közül „A boldog ember”, amelynek polcán lévő példányát az író édesapjának dedikálta. Amikor az antikváriusnak aztán ezt is eladta, kimondhatatlan keserűséget érezve, fél óra múlva visszament visszavenni, hogy boldog ember legyen!

Igen, korunk átlagértelmiségijeivel szemben ő még felismerte, mennyire nem a könyvek gyűjtése, hanem olvasásuk tesz boldog emberré, az ősrégi bölcsesség, a „lege diligenter libros bonos”, vagyis az „olvasd szorgalmasan a jó könyveket” megfogadása, tudva a mellesleg mintegy tízezer kötetes könyvtárral rendelkezett Gárdonyi Gézával, hogy hiába roskadoznak polcaink szakkönyvek sokaságától és porfogóként szolgáló bestsellerek halmazától, ismerésüktől még nem leszünk feltétlenül műveltek.

Nem bizony, hiszen a belőlük nyert mégoly praktikus lexikális ismeretek még korántsem jelentenek rendszerező képességre valló enciklopédikus műveltséget, ugyanis közülük a személyek, tárgyak, jelenségek eredetének és végső céljának tisztázására hivatottak száma meglehetősen csekély. Ezért, hogy a középkori szerzetesek bibliotékája gyakran csak néhány száz kötetből állott, vagy még annyiból se! És ma? Milyen a nyárspolgári allűrökkel megvert mai értelmiségieké, a sokdiplomás szakbarbároké?

Évről évre antikváriumi árveréseken bizonygatják, mi mindent meg nem érnek nekik sztárszerzőik, így egyetlen ódon Verne-kötetért hajlandók akár 270 000, vagy egy bizonyos Barta Sándor 1919-ben Leninnek hozsannázó, húsz oldalas verseskötetéért akár 170 000 Ft-ot is fizetni. Aztán vitrinbe teszik őket, akárcsak a neobarokk könyvszekrényük színéhez oly passzoló Pallas Nagy Lexikona tizennyolc kötetét, így dicsekedve a hozzájuk betévelyedő szájtáti ügyfeleiknek, milyen műveltek, „európéer”-ek!

Pedig nekik is szól az örök vadászmezőkről rájuk emiatt alighanem morcosan letekintő Csurka István intelme: „Aki nem olvas, elveszíti szelleme rugalmasságát. Ez talán a legnagyobb kártevés, amit a könyvtelen élet okoz. Aki sokat, pontosabban lelkének megfelelő mennyiségűt, és jól és élvezettel olvas, az állandóan rádöbben, mi mindent nem tud még, aki nem olvas, az pedig rendszerint meg van győződve arról, hogy mindent tud és ezért mindent elutasíthat.”

Ifj. Tompó László – Hunhír.info