Több tízezer ember gyűlt össze Marosvásárhelyen, hogy kifejezze igényét a székely autonómiára. A tüntetés szónokai hangsúlyozzák: csak a saját rendezés az elfogadható elv, egy népközösségen idegen erők nem uralkodhatnak. A több tízezres tömeg pattogó lendületű fúvós muzsika hangjára vonult a Kultúrpalota elé, petíciója átadására. – jelentette a helyszínről a Hunhír.info tudósítója.
Fényképeiket, beszámolóiakat várjuk az autonómiatüntetésekről
19:32 – Igazi népünnepély jellegű hangulat alakult ki erőteljes forradalmi beütéssel a prefektorátus épülete előtt, ahol a több tízezresre duzzadt tömeg átadta a székelyek követelését. A folyamatosan érkező tüntető csoportok Székelyföld nem Románia!, Vesszen Trianon!, Nem, nem soha!, Itthon vagyunk! jelszavakat skandálták, egy fúvószenekar két világháború közötti irredenta nótákat játszott a vele együtt éneklő közönség nagy örömére. Az embertömeg felszabadultan, ugyanakkor egymással is vitatkozva főleg a magyar belpolitikai eseményeket vette górcső alá, és a kormánypárt megítélésében jelentkező eltérő vélemények ellenére is abban egyetértettek, hogy Magyarországon sem szabad visszajönni soha többet a Gyurcsány-korszaknak.
A magyarországi média már előre riogatott oláh ellentüntetőkkel, akik közül meg is jelent egy tucat, és a magyarországi liberális gyakorlat szerint a rendőrök háta mögül próbáltak emberkedni. A tömegből kivált egy markánsabb csoport, vagy ötven ember, akik megrohamozták az ellentüntetőket, de a rendőrök visszaszorították őket. Ezek után a szervezők felszólították a távozni nem nagyon akarózó tömeget, hogy véget ért a rendezvény, vonuljon fel a járdákra.
Vélelmezhetően a felállt rendőrsorfalak miatt is a felszólításnak többen eleget tettek, de Marosvásárhely belvárosának utcáit továbbra is betöltötték a székely zászlót lengető emberek. A helybeliek véleménye szerint az 1989-es események óta ilyen volumenű és erősségű nemzeti tüntetés még nem volt a román betelepítettek által már erőteljesen vegyes etnikumú egykori székely fővárosban.
Hírportálunk a jobbikos politikusok közül Gyüre Csaba országgyűlési képviselőt látta a tömegben, de pár fideszes polgármester is jelen volt a rendezvényen.
18:22 – A tömeg végigvonul Marosvásárhely főutcáján, hogy átadják a petíciót a prefektusnak. Autonómiát, autonómiát! – hangzik folyamatosan.
17:34 – A székely nagygyűlés résztvevői egyhangúan elfogadták azt a petíciót, amelyet a román kormánynak és az európai illetékeseknek kívánnak benyújtani. Ennek lényege, hogy elfogadhatatlannak tartják az ősi székely vármegyék felosztását, csak székely régióban tudnak gondolkodni, és ehhez követelik a területi autonómiát a román és a nemzetközi döntéshozóktól. A székely hősök emlékművének megkoszorúzása és a Himnusz eléneklése után a tömeg elindul a Kultúrpalotához, hogy átadja a korábban közfelkiáltással elfogadott petíciót.
17:16 – Legyen a nyolc székely szék egy közigazgatási egység – hallatszik a színpadról. Isten áldja meg a Székelyföldet, Isten áldja meg a székelységet – mondja a szónok a a székely együvé tartozás ünnepén. Lobogjanak a zászlók! – hangzik a felszólítás, és a tömeg folyamatosan autonómiát követel.
17:07 – Tőkés több szempontból is megvilágítja a székely autonómiatörekvéseket. Többszörösen is hangsúlyozza, hogy csak a területi és kulturális autonómia együttesen lehet a megoldás úgy, hogy a történelmi székely megyék egy régióba kerüljenek, és Székelyföld feldarabolása semmiképpen sem lehet elfogadható Európa számára. Tőkés kiáll az önálló Partium mellett is, és bejelenti hallgatóságának, hogy a Pro Európa Liga támogatásáról biztosította a székelyföldi célokat. Tőkés emlékeztet a hazaáruló Mesterházy Attila meghívására Budapesten parádézó oláh vezér közös fellépésre, a tömeg Mesterházy nevének hallatán “Szarházy!” skandálásba csap át.
Az EMNT elnöke ostorozza az RMDSZ-t, amelynek vezére, Markó Béla is részese lett a Ponta-Mesterházy tengelynek. A tömeg az oláh vezér lemondását követeli.
16:50 – Iszák Balázs, az SZNT elnöke továbbfűzte a korábbi szónokok gondolatait a teljes körű autonómia kivívásának elérésével. Ezt erősítette meg Tőkés László EP-képviselő is, és beszámolt arról, hogy a küzdelem újult erőre kapott. Tőkés Kölcseyt idézi a szülőföld, a megmaradás, a hit fontosságát emeli ki beszédében. Tőkés szavaira Vesszen Trianon! a válasz. A két világháború közötti irredenta mozgalom jelszavai, köztük a “Nem, nem, soha!” is egyre gyakrabban hangzanak fel a közönség soraiból.
16:30 – A baszk nép üzenetét olvassák fel. Hasonlóan a katalán és a dél-tiroli helyzetrendezéshez, ebben a dokumentumban is arra fektetik a hangsúlyt, hogy egy adott területen belül élő őshonos népközösség saját sorsának irányítása nemcsak egyezik az európai elvárásokkal, hanem azoknak teljes mértékben megfelel.
Közben egyre forróbb lesz a hangulat, nevető, örömködő emberek mosolyognak egymásra, hallgatják a szónokokat, akik közül most a felvidéki magyarság üdvözletét tolmácsolja az MKP képviselője. A felvidéki példák alapján is felszólítja a székelyeket a népességfogyás megállítására, az autonómia és a gyermekvállalás fontosságára. A Felvidék támogatásáról biztosítja Székelyföldet.
Visszatérő motívum a rendezvényen, hogy csak a saját rendezés az elfogadható elv, egy népközösségen idegen erők nem uralkodhatnak.
16:13 Az Európában példaértékű katalán autonómia képviselője beszél a tömeg üdvrivalgása közepette. Isten hozott! – skandálják a székelyek és köszöntik annak a népnek a küldöttét, amely Európában már megmutatta az autonómia kivívásának járható útját. Katalónia, Katalónia! – kiáltják.
16:00 A legújabb hírek szerint legalább tízezer ember gyűlt össze, köztük nagyon sok olyan régi hadfi, aki végigharcolta a második világháborút. Míg a székely emlékmű előtt zajlik a protokoll, az idős emberek világháborús élményeiket beszélik meg egymással. Megjelent a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs, és a marosvásárhelyi elnök, Bíró Zsolt is.
15:52 Testőrei kíséretében megérkezett a helyszínre Tőkés László, a tömeg a Kossuth-indulóval és az Erdély-indulóval köszönti. Most már a rendezvény feletti tömbházak előtti teret is megtöltik a tüntetők, többen településük tábláit, illetve az autonómiatörekvéseket hirdető transzparenseket emelnek a magasba. Feltűnik Nagyvárad, Magfalva, Székelyudvarhely táblája, megérkeznek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai is, és egy hatalmas Autonómiát Székelyföldnek! feliratot feszítenek ki a tömeg fölé.
15:38 – A változó intenzitású esőben folyamatosan érkeznek a székelyföldi székekből és a csonka országból az autóbuszok, személyautók a székely szabadság és autonómiaünnepre. A székely vértanúk emlékművénél székely zászlós huszárok állnak őrt, egyre többen érkeznek nemzeti színű és Árpád-sávos zászlókkal. A több száz fős tömeg szellősen, de betölti a rendelkezésére bocsátott füves-fás területet, és sokan még abban reménykednek, hogy ez a létszám csak időleges, mert információink szerint számos buszt feltartóztattak a román hatóságok a Marosvásárhelyre vezető utakon.
14:22 – A székely autonómia és a nemzeti összetartás ünnepére érkező csonka-országi autóbuszokat Kolozsvártól folyamatosan figyelik a rendőrök, több ellenőrzőpontot állítottak fel, és kérdezősködnek az utazók úti célja felől – jelentette a helyszínről a Hunhír.info tudósítója.
Marosvásárhelyen már megkezdődött a mutogatósdi, a “verbális háború”, több autóból bemutogatnak a magyar buszoknak, erre természetesen a székely zászlós fiatalok méltó választ adnak. Megérkezett az Új Magyar Gárda egyik alakulata is, a több tucat gárdistát folyamatosan kísérik a zsandár autók.
Tudósítónk jelentése szerint a városban az elvárt “forradalmi hangulat” nem érzékelhető. Ez idáig leginkább passzív emberekkel találkozott, és jellemző módon a székely vértanúk emlékművénél a délelőtti órákban az első megemlékező egy magyar csoport volt.
Tudósítónk beszélt olyan székelyekkel, akik más településekről érkeztek Marosvásárhelyre, azzal nyugtatták, hogy “ej, ráérünk arra még”. Az eddig borongós, csepergős időt, hatalmas felhőszakadás váltotta fel, éppen ezért többen még a buszok oltalmában maradnak, és csak a rendezvényre vonulnak fel, amely mint ismert, 17 órakor kezdődik a román idő szerint.
Hunhír.info (Tudósítónktól)