Egyhangú döntést hozott a román parlament arról, hogy az összes helyi közösség – köztük Kovászna megye – zászlaját felsorakoztaták a román törvényhozás előtt. Ügyes. Ezzel kihúzták a székely méregfogát, gondolják, de vissza is üthet a nagy okosság. Ha ugyanis a román parlamentre ki lehet tűzni a székely zászlót, akkor minden székelyföldi közintézményre szabad, a bocskoros jövevények megfutamodtak – így is lehet kommunikálni, meg ezt ragozni.
A román képviselők elítélő nyilatkozat helyett hozták a döntést, ezzel kifejezve azt, hogy nem hajlandó további vitába bocsátkozni a székely zászló ügyében – mondta Valeriu Zgonea alsóházi elnök, a határozat előterjesztője.
Crin Antonescu szenátusi elnök, a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) társelnöke azzal indokolta a biztosan nem a buta oláh fejéből kipattant kommunikációs húzást: “Mi vagyunk az erősek. Nekünk nem úgy kell viselkednünk, mintha áldozatok vagy kis ország lennénk” – mondta.
Mint mondta, a román álláspont továbbra is az, hogy bárki bármilyen zászlót kifüggeszthet nem hivatalos helyen, vagyis “a házára, az erkélyére, az udvarán vagy családi ünnepségen”.
Ügyes. Ezzel kihúzták a székely méregfogát, gondolják, de vissza is üthet a nagy okosság. Ha ugyanis a román parlamentre ki lehet tűzni a székely zászlót, akkor minden székelyföldi közintézményre szabad, a bocskoros jövevények megfutamodtak – így is lehet kommunikálni, meg ezt ragozni.
Gyárfás Bálint – Hunhír.info – Székelyföld