Valer Marian Szatmár megyei szenátor az általa benyújtott „hűségtörvény” alapján megvonná a román állampolgárságot a magyar állampolgársággal is rendelkező köztisztségeket viselőktől. Nagyon reméljük, hogy a zsidók állítólagos listázása miatt őrjöngő hazai és nemzetközi cionista szervezetek az oláh listázás miatt is teleüvöltik a világsajtót. Már csak a korrektség kedvéért.
A román kormánypárt szenátora két erdélyi magyar újságnak – az Új Magyar Szó portálnak (maszol.ro) és a Krónika című napilapnak – adott interjújában kiemelte: Egyebek mellett meg kell fosztani a román állampolgárságától azokat a köztisztviselőket, akik felvették a magyart is.
A szenátor szerint nem normális, hogy azok, akik a román alkotmányra esküdtek fel, hűségesküt tegyenek egy másik országnak is.
Hunhír.info