“Németh Zsolt az agresszió kapcsán arról beszélt, hogy Kovászna és Hargita megye prefektusai megtiltották a székely zászló kitűzését a polgármesteri hivatalok épületére. Nem azt kívánom firtatni, hogy a magyar kormány mit tud tenni ebben az ügyben, azon kívül, hogy Németh Zsolt összevonta a szemöldökét, és megpödörte a bajuszát.
Németh Zsolt államtitkár szerdán a következő nyilatkozattal állt elő: “nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy egy szimbolikus agressziónak vagyunk a tanúi”. Nem is tudja, hogy mélységesen igaza van – írja blogjában Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Azt viszont meg kell említenem, hogy az igazi agresszió arról szól, hogy megkezdődött a 2014-es magyarországi választási kampány erdélyi szakasza” – írja Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára blogjában.
“Az MSZP szervált elsőnek, a Fidesz pedig a székely zászló magyarországi polgármesteri hivatalokra való kitűzésével válaszolt. Mindkét párt elegánsan csinálja, hiszen egy józanul gondolkozó ember nem ítéli el a szocialisták meaculpázását, ugyanakkor a jobboldal kezdeményezése ideális lehetőség egy jó kis melldöngetésbe csomagolt imázsépítésre. Való igaz, hogy Székelyföldön “zászlóháború” folyik, de számunkra, erdélyi magyarok számára az igazi veszélyt a narancssárga, piros, meg ki tudja milyen színű, magyarországi gyártású zászlók háborúja jelenti. Ennek a háborúnak egyetlen vesztese lesz: az erdélyi magyar közösség. Hosszú évek óta történik próbálkozás a magyar pártok klónjainak Erdélybe ültetésére, mindmáig sikertelenül” – írja a főtitkár.
Na, az erdélyi magukfajta megint jót rúgott a magyarokba, székelyekbe. Egy józanul gondolkodó magyar tehát nem ítéli el Erdélyben, hogy volt egy magyarországi párt, amely 23 millió románnal riogatta az agymosott magyarországi magyarokat, amelynek képviselője még a napokban is lerománozta az erdélyi magyarságot. Ez belefér az RMDSZ szellemisége. Megértjük egy olyan pártnak a vezérét, amelyben a trónokon magyargyűlölő erdélyi zsidók pöffeszkednek, hogy éppen olyan multikulti szutyokká akarják varázsolni Erdélyt, mint tették rokonai a csonka országgal, de azért ezt nem kéne kifelé is ennyire nyomatékosítani. Az Ecksteinek meg Markók vélelmezhetően annak örülnének a legjobban, ha a kérdést a Dávid-csillagos lobogó bevezetésével oldanák meg. Ekkor ugyanis kussolna a romániai kormány, hiszen hogy merne szembe menni a főnökeivel, és a székely is megértené: csak bozgor a saját földjén, amelyet meghódítottak a zsidó Árpád csapatai, mint ahogyan a magyarországi zsidó történészek hirdetik.
Gyárfás Bálint – Hunhír.info – Székelyföld