Szávay István “tanulmányi kirándulásnak” nevezte a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségének szerdán Kolozsváron tartott kihelyezett ülését. “Vérlázító pofátlanságnak” minősítette, hogy az MSZP “kampányolni jött Erdélybe”, miközben a szavazati jog határon túli kiterjesztése ellen voksolt a parlamentben, sőt a Kolozsvárra látogató politikusok egyike az állampolgárság kiterjesztését is ellenezte.
Mostantól kezdve a Magyarország határain kívül élő magyarok is beléphetnek a Jobbik Magyarországért Mozgalomba – jelentette ki csütörtökön egy Szatmárnémetin Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke.
A Jobbik egyelőre nem alakít pártszervezeteket Magyarország határain kívül, de a párt nyár elején tartandó kongresszusán úgy módosítják az alapszabályt, hogy “az formálisan is megteremtse az elcsatolt területeken élők képviseletének a lehetőségét” a párt testületeiben. Szávay szerint a nemzetpolitikában a Fidesz-KDNP-kormányzás sem hozott érdemi változást.
Elmondta, pártja sokkal határozottabban lépne fel a külkapcsolatokban a határon túli magyarság védelmében. A Jobbik jelentősen emelné a nemzetpolitikai célokra fordítandó összegeket, hiszen – mint fogalmazott – a nemzet negyedrészét kitevő határon túli magyarság jelenleg a magyar állami költségvetés 0,1 százalékában részesül.
Emellett a Jobbik olyan kedvezményrendszert dolgozna ki, amely arra ösztönözné a magyarországi cégeket, hogy a határon túli magyarok lakta területeken fektessenek be, ott hozzanak létre munkahelyeket.
Szávay István “tanulmányi kirándulásnak” nevezte a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségének szerdán Kolozsváron tartott kihelyezett ülését. “Vérlázító pofátlanságnak” minősítette, hogy az MSZP “kampányolni jött Erdélybe”, miközben a szavazati jog határon túli kiterjesztése ellen voksolt a parlamentben, sőt a Kolozsvárra látogató politikusok egyike az állampolgárság kiterjesztését is ellenezte.
A politikus szerint értékelendő lenne Mesterházy Attila kolozsvári bocsánatkérése (a kettős állampolgárságról tartott 2004-es népszavazással kapcsolatos MSZP-magatartás miatt), ha az őszinte lenne; a gesztust azonnal hiteltelenné tette az MSZP miskolci szervezete, amely “az erdélyiek térhódításával riogatott”
Hunhír.info – mti
Hunhír.info