Lakott terület és emberi szív rejtekében, – egyre nehezebb megmagyarázni, amit magunk sem értünk – a titkos csendteremtés csodáját az Ősellenség: a zaj és zűrzavar által foglalkoztatott világban.
Lopakodó erőszak, támadó magatartás és ellentétes érdekek között dúló küzdelem hányadosa a request tracker (RT), ahol a kérdés, a kérelem, a kívánság, és „kapós” megnyilvánulás egy harcedzett kérdés nyomon követő rendszere a látszólagos nyugalom.
Az az állapot, amelyben a hang, a zaj nem hallatszik, mégis egyre nehezebb és nehezebb sorok következnek, s csak nem zsugorodik az ellentmondások hosszú sora. Aztán így nehezen, vagy egyáltalán nem érthető módon, – egykori szülőföldjén – állott elő a jöttment, hontalan „boldog ember”, aki még céljai elérése érdekében gondolkodni mert, s múlttá lett jövője feledésére kényszerítő erőszak eredményeként maga lett a hatástalanított reménysugár.
Unalomtól csöpögő ügybuzgóság, stendhali szenvedélytisztelet és minden más hatást közömbösítő életfolyamat dacára őseink számtalan nemzedéke számára ott volt a szentistváni kereszténység: a tudás és erkölcs, megismerés, áhítat és igaz vigasztalás forrása az állandó tartózkodásra szánt vidéken, ahol a bal mellkasban támadt szorongó, nyomasztó érzés az ember legmélyebb, titkolt belső érzelmeinek, szándékainak forrása van, ahol minden van, csak gyűlölet nincs, és ahol értelmet nyer az égre kiáltott fohász: „Én Jézusom, te nem gyűlölted őket, a gyűlölőket és a köpködőket ” ( Juhász Gyula, Imádság a gyűlölőkért c.verse ), – ott segít a lutheri nehéz szövegolvasáshoz adott tanács: „Ha nem érted a homályos helyeket, úgy vedd le előttük a kalapodat.” Istentől „eredeztetett” segítség, kegyelem, maga az áldás, az emberi munkának és szenvedésnek, sikernek és kudarcnak, bűnnek és bűnhődésnek, megbocsátásnak, szeretetnek és gyűlöletnek, bátorságnak, csodának, születésnek és elmúlásnak okára, eredetére, céljára és értelmére mutató örök mester az: áldásnyom.
Fellelhető, számbavehető és tapasztalható jele, bizonysága vagy maradványa az áldásnak. Így nyoma van érintésnek, érintkezésnek, elhaladásnak és elmúlásnak. Ütlegelésnek és háborúnak… De nyoma van az égi, isteni áldásnak. Az áldásnyomkutatással hivatásként foglalkozók valószínű, hogy még ennél is sokkal többet tudnak… Tudják, hogy biztos ismeretnek, mindentudás forrásának, de az ősi Európa kialakulásának, a civilizáció kibontakozásának is méltán tekinthető.
Csak bátran és őszintén ostrom alá kell fogni a dilemmát. Kicsikarást célzó zaklatással megtudni az igazságot, felvállalva a két lehetőség közötti kényszerválasztást és dönteni a nemzeti sajátosságot hordozó tények mellett. Sok esetben az érthetetlen vereségek közepette is – kellő érzékkel, szakértelemmel. Egyben példa is lehetne előttünk a magát mindig is magyarnak valló, 98 éves korában elhunyt (1912. november 2 – 2011.július 4.) Dr. Habsburg Ottó, az utolsó magyar király és osztrák császár, IV.Károly legidősebb fia, aki szerepet vállalt az Európai Unió létrehozásában és kiteljesítésében, mint aki az Európai Parlament képviselője volt és a Nemzetközi Páneurópai Unió elnökeként megfogalmazta véleményét a trianoni békediktátum miatt határon kívül rekedt magyarok anyaországi választójogáról: „Szükségesnek tartanám, ha így lenne. Főleg olyan nemzetnek, melynek ekkora külföldi emigrációja van. Számolnunk kell velük is, hisz sokat segítettek nekünk” – mondotta már 17 évvel ezelőtt. /N.Horváth Erzsébet/
Ismeretes, a nagy nemzeti összefogás szép jele a Kárpát-medencei magyar nemzet-kenyerének megsütése az újzsengére, akárcsak az augusztus 20-ai ünnepi rendezvényen a Vitézi Rend felvonulása.
Igen gyakran megesik – még ma is, mint akkor,- hogy gyermekek játszanak az utcán. Mikor már nagyon elfajul a játék s verekedéssé válik, odamegy egy férfi, megragadja az egyik gyermeket s alaposan elveri. Egy szemlélő felháborodik ezen az igazságtalanságon s így szól: „Miért csak azt az egy gyermeket veri meg? A többi még rosszabb volt!” – „Mert ez az én fiam”, volt a válasz.
Ami azt illeti, sokszor igen nehéz felfedezni nemzetünk áldásnyomait, de mi hálát adunk azért, amink van, mert javunkra szolgál és hálát adunk azért, amink nincs, mert nélkülözni tudjuk. Ezért is – le a kalappal!
A 2012. szilveszteri vers: Élet, Jelenünk múlttá válása a jövőben
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info
