Lejárt a szerepe, divatja véget ért: következmény a consequentia Erdély népe ellen elkövetett merénylet, politikai bűncselekmény. Látja az Úr külső magatartásunk legrejtettebb rugóit is. A mi népünk körében elterjedt hiedelem a néphit. A mostaniak után következő vágyát, a jövendő boldogságát jósolja meg az időjárásról a csízió; és „Fehér selyem, csipkés szélű, drága kicsi kendő”-ről és a” Hétpettyes katicabogár”-ról a feliratos falvédő, és végül az erdélyi magyarság tragédiájáról a hétfogásos világjáró szélhámos, Tőkés László.
Mert hát, emberek elől annyira-amennyire eltitkolhatjuk, mi lakik a szívünkben, sőt megtéveszthetjük őket közönyös („Közlöny”-ös!) vagy álnok indulatot takargató, szíves szavainkkal, önző indulatok szülte, de a másokon segíteni akarás köntösébe bújtatott tetteinkkel. Istent azonban nem lehet rászedni. Ő belát szívünk legfenekére. Fürkésző tekintete előtt lelkünknek még a magunk által sem ismert mélységei is föltárulnak. Bölcs és tiszta látása szerint ítél meg bennünket. A megítélés pedig csak elítélés lehet. Jaj nekünk, ha idejekorán oda nem adjuk a magunk megromlott, önző szívét az Úrnak, hogy tisztogassa, újítsa meg s fakasszon belőle előtte is megállható indulatokat és cselekedeteket.
Úgy 1925 december közepén meghalt Lengyelországban egy igen gonosz és gazdag grófné, aki különösen alárendeltjeit fösvénységével és kegyetlenségével holtra gyötörte. Vagyonát a kolostornak hagyta, mely hálából pompás ércsíremléket állíttatott és amelyen magasztaló szavakkal jegyezték a kegyes adományt. Másnap belecsapott a villám a síremlékbe s úgy összerombolta, hogy a fölírásból csak betűk maradtak; összeolvasva ezt az értelmet adták: Elítéltetett! A példázódás lehet afféle igaz beszéd, vagy félszeg vigasztalás.
Csak magyarázkodni ne kezdjen az, aki a rajtam esett igazságtalanság idején szándékosan félretájékoztatta a megye magyarságát, gyilkos mámorral „bölcsen” tanácsolta a fájdalmamat szítókat, akik kéjelegtek és a Háromszék napilap hasábján gyümölcsöztethették személyem ellen való minden gyűlöletüket. De az Úr mindig küldött valakit, aki állhatatosan és szeretettel foglalkozott velem a gyűlölethadjárat dacára. Azt mondják: az idő a legjobb orvos, minden sebet behegeszt. A legjobb orvos az Úr, aki kiválasztja eszközét annak a számára, akit meg akar menteni.
Igaz beszéd: „… Az eb visszatért a saját okádására…” (II.Pét:22) Nem szép szavak, de széppé teszi őket a Bibliának szent jellegét megadó egyik tény: örök igazsága. Vagyis, ami igazság volt hajdanában, az igazság ma is és a jövőben is az marad. Sajnos, mindig akadtak a keresztyének között, – talán szemléltető és elrettentő tanulságul – akik elhagyták „első szeretetüket”, és ezzel a lejtőre lépvén, az úgymond sértődöttségből egyéni érvényesülés ambíciójával, teljesen kiestek a kegyelemből és visszaembertelenedtek. A régi bűnök elölről kezdődtek, – akár mint püspök, – nagyobb pohár, „ártatlan tréfa”, léha és kétértelmű beszéd, a volt lelkésztársak megvetése, feljelentése, hiteltelen politika, jogtalan eltulajdonítás stb., de mindig mélyebbre jutva a lejtőn…
A Szentírás az ebbel példázza azoknak cselekedeteit, akik a kegyelemből is kiesnek. Ezekről mondja, hogy állapotuk gonoszabb lesz az elsőnél, elvesztették az Úrral való összeköttetést, a világban még boldogtalanabbak. „Lejárt a nagy választás, előtte zajlott az elmúlt 22 esztendő legvéresebb magyar-magyar csatája. Kitalálták az angolkeserű erdélyiesített verzióját, a 6:3-t, mely az utóbbi évek legnagyobb romániai politikai szélhámossága volt. Agymosás, lebutítás, hasduma és pofátlan hazugság…” (Karda Zoltán)
Tőkésről még annyit, hogy az ő István bátyja és Tubák Csaba barátja tőlem, a Bürkösi Református Egyházközség parókiájáról szöktek ki Romániából.
Majd, mint igazgatótanácsos védelmembe vettem az akkori egyházi főhatóságnál. Most azt szeretném kifürkészni, hogy van-e még kegyelem, van-e még bocsánat az embertárs segítségére?
Ne feledd: az Úr akaratát rajtunk, embereken keresztül viszi véghez!
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info
