Szenvedélyes vitákat kiváltó kérdése ez a világpolitikának, és ennek oka alighanem a konzervatív és liberális ember mentális mivoltának antagonisztikus ellentétében rejtőzik. A konzervatívok ugyanis örökös lépéshátrányban vannak a liberálisokkal szemben, mert hiányzik belőlük azok forradalmi alaptermészete. Ezért, hogy nem tudnak igazán támadni, csupán védekezni, más szavakkal a liberálisok csak revolúciós, a konzervatívok pedig kizárólag evolúciós úton képesek járni. Arról nem is beszélve, hogy mindaddig, amíg a konzervatívokra az agresszív cselekvés szellemének és a világosan definiált ideológiai alapnak a hiánya lesz a jellemző, tartós hatást nem gyakorolhatnak a tömegekre, így stratégiailag aztán nem is csoda, ha rendre elvéreznek a liberálisokkal szemben.

A konzervatívok célja, hogy megvédjék azt, ami van, vagy helyreállítsák azt, ami volt, míg a liberálisoké – forradalmi természetükből kiindulva –, hogy radikálisan, vagyis gyökeresen átalakítsák azt, ami van, vagy teljesen eltöröljék, nem ritkán anélkül, hogy helyébe bármi mást (főleg, ami jobb) nyújtanának.

Leginkább a médiavilágban figyelhető meg továbbá, hogy amíg a konzervatívok konkrétan megvalósítható célokat jelölnek meg, így az utcai bűnözés felszámolásáról, az adók csökkentéséről, a kábítószerek és a pornográfia elterjedése elleni küzdelemről, a kormány megfékezéséről értekeznek, addig a liberálisok örökösen csak utópiákat kergetnek, azt sulykolva, hogy hatalomra kerülésükkel már nem lesznek háborúk, faji diszkriminációk, eltűnik a rasszizmus, mert eljön mindenki számára a nirvána, a korlátlan egyéni lehetőségek álomországa.

Elemi – korántsem csak taktikai, hanem egyenesen stratégiai – problémája még a konzervatívoknak az is, hogy ha a liberálisokkal szemben valamilyen kisebb eredményt elérnek (például társaikat álláshoz juttatják), hajlamosak elhitetni önmagukkal és környezetükkel, hogy már meg is nyerték az egész háborút, míg a liberálisok ezután sem ülnek a babérjaikon: hiába lépnek támadásba netán újra a konzervatívok, fáziskésésben lesznek a liberálisokkal szemben, akik (legtöbbször váratlanul) újra előretörnek, majd hátralépnek kettőt, de csak azért, hogy azután már három lépést tegyenek előre.

Amint William Pierce találóan megjegyzi, végső soron mindaddig, amíg a konzervatívokra az agresszív cselekvés szellemének és a világosan definiált ideológiai alapnak a hiánya lesz a jellemző, tartós hatást nem gyakorolhatnak a tömegekre, így stratégiailag aztán nem is csoda, ha rendre elvéreznek a liberálisokkal szemben.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info