A Népszabadság maradt a régi, múlt századunk ötvenes éveinek harcos antiklerikalizmusát idézve, rettegve a fekete csuhásoktól, a hit- és erkölcstan kötelező tanításától (ami csak akkor elfogadható, ha ateista!), nyíltan hirdetve, hogy a társadalom többsége számára avítt és életidegen a kereszténység.
Felháborodik, hogy vannak, éspedig kormányszinten, mint Semjén Zsolt, akik úgy tesznek, ‘mintha nem lennének itt nagy tömegben olyan magyarok, akik nem a történelmi egyházak által szolgáltatott tanításokat akarnák követni, mintha nem lennének ateisták, vagy akár közömbösek Isten és a hit ügyeiben’, aki ilyetén ‘azt sugallja: csak az lehet hiteles ember, aki keresztény, értsd katolikus, mintha nem derülne ki naponta, miféle bűnöket követtek el az elmúlt évtizedekben is egyházi intézményekben’.
Ezt olvassuk a Népszabadság 2012. november 26-i számában ‘A baj Semjénnel’ címmel Miklós Gábortól, aki mellesleg (amint korábban idéztük) ugyanitt 2012. szeptember 20-án ‘Kiből lesz etikatanár?’ kérdésfelvetéssel azon kesergett, hogy a kötelező keresztény hittanoktatás ‘a társadalom egésze számára rossz’.
Rossz, mivel az egyre több egyházi kézbe jutó iskolában a vallásoktatás lesz ugyebár ‘a tanítás gerince, hiszen nemcsak a hittanban, de a többi tárgyban is nyilván érvényesítik az egyházi értelmezést’, ráadásul ‘aligha fognak az egyházi iskolákban valamilyen nem vallásos, az ateizmus etikáját is megengedő tantárgyat oktatni’, így a ‘rövidlátóan politizáló’ magyarországi egyházak által szorgalmazott ‘iskolai etika a politika és a vallás szolgálólánya, nem pedig az egyetemes értékek közvetítője’ lesz.
Azt, hogy mégis miféle ‘egyetemes értékek’-et kellene féltenie a vallástól, kiváltképpen a kereszténytől, azonban ezúttal sem részletezte, csak azt sérelmezte, hogy Semjén
‘a parlamenti katolikus és protestáns képviselők előtt fejtette ki nemrég: a ‘szekularizáció nem egy állapot, nem is egy folyamat, hanem a maga klasszikus szabadkőműves, marxista összefüggésében egy ideológia. Ennek lényege, hogy a vallásnak, egyháznak nincs legitimációja, kompetenciája társadalmi, politikai és egyéb területeken, kivéve esetleg a karitatív ügyeket’. Ezt a hosszú mondatot, hamis állítást választottam ki a sok idézet közül, amelyekben Semjén hazug módon állítja be a felvilágosodás utáni Európa állapotait. Semjén a világi állam és a politikai korrektség ellen hirdet harcot. A nála felvázolt viszonyokban Róma aktuális dogmái válnak az állam törvényévé.’
Mindazt, ami éppen a felvilágosodás után az ész, az erkölcs trónfosztásával a ‘világi állam’ és a ‘politikai korrektség’ jegyében történt, kár ehelyütt részleteznünk, annál árulkodóbb viszont, hogy szerinte Semjén
‘a mai magyar társadalom többsége számára avítt és életidegen gyakorlatot kényszerítene az emberekre. Mintha nem lennének itt nagy tömegben olyan magyarok, akik nem a történelmi egyházak által szolgáltatott tanításokat akarnák követni. Mintha nem lennének ateisták, vagy akár közömbösek Isten és a hit ügyeiben.’
Helyben vagyunk, vagyis a Tízparancsolaton alapuló társadalmi rendet (legalábbis névlegesen biztosan) választók eléggé el nem hanyagolható arányánál, annál a ténynél, hogy a tizenkét évvel ezelőtti népszámlálás hivatalos statisztikái szerint az ‘avítt és életidegen gyakorlat’-ra igent mondók száma össznépességünkből 74, 4 százalék volt (7 584 115 fő), ami persze elfogadhatatlan a mindenkori minoritás számára, pláne azok után,
‘mintha nem derülne ki naponta, miféle bűnöket követtek el az elmúlt évtizedekben is egyházi intézményekben. Aki viszont nem ért vele egyet, netán támadja, az szerinte keresztényüldöző. És ez nem a szokott paranoia, hanem kormánypolitika a mai Magyarországon.’
Persze semmi új nincs a nap alatt, ugyanis az iménti hangszerelés kísértetiesen emlékeztet a hajdani szabadkőműves sajtóéra, arra, hogy például már a hajdani ‘Pesti Hírlap’ 1911. december 20-án azt írta, hogy ‘minek is Isten, amikor az ember maga az istenség’, vagy ugyanezen év december 25-én, hogy ‘miniszteri rendelettel kellene betiltani a szépen hangzó, de erkölcsi romlást okozó fakultatív vallási gyakorlatokat is’, 1919 februárjában pedig egyenesen azt, hogy ‘ki a hittannal az iskolából, mert a hittan nyilvánvaló hazugságokat önt a gyermekekbe’.
Mindenesetre addig is, amíg az egyházi intézményekben elkövetett bűnök lajstromát közzéteszi a ‘legolvasottabb’, álljon itt mementóként a filozófia és a teológia egyik legnagyobb huszadik századi magyar klasszikusa, Schütz Antal intelme (Dogmatika, 1937):
‘Ha a világtörténelem napja vigasztaló bíborfényben alkonyodik, a hívő biztosítékot kap arra, hogy az evangéliumi igazságnak és munkásának nem kell kibujdosnia a világból, hanem Istennek van akarata és ereje annak érvényt szerezni itt, ebben a váltig tusakodó és oly lassan keresztényesedő világban. Ez egyben elutasíthatatlan komoly fölhívás Isten országának tagjai számára, hogy ki-ki a kapott talentumok mértéke szerint elvben és gyakorlatban, a mindenkori korviszonyok, egyének és irányok szabta föladatok megértésével és az általuk fölkínált eszközök használatával az Isten nagy programjának munkása legyen, és vigyázzon, hogy se szárnyaszegett tolsztoji lomhasággal, se farizeusi szűkkeblűséggel át ne engedje ezt a pogány és pogányosodó világot a gonosznak, ő maga pedig Jónásként leüljön a ricinus-fa alá és nekikeseredett, csüggedő lélekkel várja a kénköves tüzes esőt, mely elpusztítja ezt az istentelen világot. A hívő lélek nem fogyhat ki a reményből és apostoli indíttatásból.’
Nem bizony, hiába is mesterkednek ezen a Népszabadság háza táján, amúgy persze érhető aggodalmuk, hiszen vagyunk, nem is kevesen, akik valóban a kereszt diadalát akarjuk életünk minden terén úgy, ahogyan azt hetvennégy évvel ezelőtt a Budapesten megtartott harmincnegyedik Eucharisztikus Világkongresszus himnuszában Bangha Béla jezsuita megfogalmazta:
István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod,
Borulj térdre, szórd elébe minden gondod, bánatod!
A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa,
Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
