Amint a Mazsihisz honlapjára 2012. november 25-én ‘Ne házat, hazát gyújts, hanem vidám tábortüzeket’ címmel felkerült közleményből kitűnik, a Síp utcai különítményvezér megint elemében van: a minap a Dohány utcai zsinagógában az Élet Menete Alapítvány javára adott jótékonysági koncerten oktatott ki mindenkit arról, hogy Izrael, a nagybetűs Állam, a béke otthona, amelyet az elvakult harag gyilkos lövedékekkel robbant.
Ezzel ismételten csak az antiszemitizmust növelve, eszünkbe juttatva Benedek Istvánt, a kiváló pszichiátert, aki szerint van egy (mindig mindnyájuk nevében nyilatkozó) rétegük, amellyel nem lehet öt mondatot váltani anélkül, hogy ajkáról a sérelem kifejezés ne fordulna elő, amelytől a többségük viszont sohasem határolódik el, csak csodálkozik, miért fordul el tőlük lassan már mindenki.
‘A templom megszokott csendjében, a falak áhítatában hangozzék fel a szó: Ég a világ! Ember: vigyázz! A távolban gyilkos lövedékek robbannak, a közelben indulatokat szít az elvakult harag.’
Mondja ezt Zoltai-Zucker, aki szerint ugyebár a nap minden percében, órájában mindenkinek kötelessége lenne nem ‘házat, hazát’ gyújtani, hanem ‘vidám tábortüzeket’, ‘felállni, közösen demonstrálni, együtt tiltakozni, hangosan, meggyőzően nemet mondani’ a gyilkos lövedékekkel Izraelt, a nagybetűs Államot, a béke otthonát sújtó ‘elvakult harag’-ra, hiszen
‘a hit legyőzte a halált, megszületett Izrael, az Állam, a bizalom és a bizakodás hona. Akkoriban egy okos rabbi ezt írta: tévedés azt állítani, Izrael a zsidó nép hazája. Nyilván az is, persze. Ez a föld inkább a béke reménységének közös otthona, menedéke.’
Már akinek, felelhetjük, figyelembe véve, hogy a nagybetűs Állam magatartása hatására – amúgy a Mazsihisz honlapjára bizonyos Stephan Löwenstein 2012. október 9-én feltett, eredetileg a ‘Frankfurter Allgemeine Zeitung’-ban publikált panaszai szerint – egyre több az antiszemitizmus képviselője már a ‘magasan képzett tanárok és professzorok’ között is.
Bizony közöttük is, a nem feltétlenül ‘Jobbik-os, nyilas antiszemita kiabálók’ köreiben is, ezzel ismét eszünkbe juttatva Dövényi Nagy Lajos regényét, a ‘Tarnopolból indult el…’-t, amelyben a tizennyolc évesen Tarnopolból még Brandstein Juda néven elindult, aztán Budapesten már vezetéknevét telekspekulációkban élenjáró vállalatvezetőként Balassára változtató galíciai világvándort egy magyar újságíró így figyelmeztetett:
‘Nem vetek sok időt, s maguk felébrednek abból a hiedelemből, hogy maguké ez az ország és úgy gazdálkodnak földjén, ahogy akarnak. Nem sejtik, igazán, hogy vulkán fölött járják a táncot? Komolyan hiszik, hogy ebből a népből már annyira kiégett minden önérzet, annyira elfogyott minden józan érzés, hogy némán tűri az idők végezetéig magukat, uralmuk keserves és bírhatatlan szemérmetlenségét? Hogy nem kel majd fel egy napon s vesz magának elégtételt a megaláztatásokért, melyekben részesítették, s nem üt vissza egyetlen szörnyű csapással mindazokért az ütésekért, melyeket maguktól kapott? Majd jusson eszébe, hogy ezt hallotta egyszer valakitől, akit nem a gyűlölet fűtött, csupán az igazság szenvedélyes szeretete és szolgálata. Maguk azt hiszik, hogy minden antiszemita őrjöngő szadista, műveletlen barbár? Nézze, én nem gyűlölöm magukat. Tárgyilagos vagyok. Elismerem, hogy vannak nagyon becsületes zsidók is, akadnak tehetségesek, zseniális alkotók, akik nélkül az emberiség szellemi arculatának vonásai torzak lennének. De azt is tudom, hogy tömegükben, minél többen vannak valahol, annál veszedelmesebbek a befogadó népre. Az én fajtámra is. Nem gyűlölöm magukat, de mindent elkövetek, hogy ne maradhassanak itt.’ Aztán lehet majd Izraelben, a nagybetűs Államban, a béke otthonában elmélkedniük vidám tábortüzek mellett, miért fordul el tőlük lassan már mindenki.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
