A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, amint az előbbi honlapján 2012. november 15-én közzétett közleményben olvasható, messzemenően támogatja Izrael „önvédelmi” lépéseit: hiába, a „mi támadhatunk titeket, de ti minket nem!” jeligéjű haramiaállam mások legyilkolását megünneplendő „önvédelmi” harcnak tartja, amelynek támogatását mindenkitől, elsősorban minden „civilizált állam”-tól elvárja, így hazánktól is.
Íme a Síp utcai kommüniké szövege:
„Izrael eltéli a Dél-Izraelt ért újabb tömeges rakétatámadást, amely lehetetlenné teszi a normális életet, veszélyezteti az ott élők életét, és menekülésre kényszeríti a lakosságot.
Az elmúlt években a gázai övezetben hatalomra jutott gyilkosok újabb és újabb támadásokat intéztek a civil lakosság ellen, megakadályozva a békés egymás mellett élést. Az utóbbi hetekben minden indok nélkül a korábbinál intenzívebben támadták Izraelt, és csak a fejlett védelmi eszközöknek, a szerencsének volt köszönhető, hogy az nem követelt nagyszámú polgári áldozatot.
A mai – több száz rakétával indított –, támadást az tette lehetővé, hogy a halál kufárjai – elsősorban az iráni teokrata rendszer – rövid- és hosszútávú rakétákkal látja el a terrorszervezeteket.
A zsidó állam vezetése az elmúlt időszakban messzemenő türelmet tanúsított, amikor nem indított általános támadást a tűzfészkek elfojtására. Minden embernek, minden népnek joga van az önvédelemre, amelyet nem csak az ősi törvények, hanem a nemzetközi jog normái is biztosítanak.
A jeruzsálemi kormány vezetőinek nem csak joguk, hanem kötelességük is, hogy mindent megtegyenek állampolgáraik védelmére, és a rendelkezésükre álló katonai erőt a szükséges mértékben felhasználják a további támadások megelőzésére.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége részvétét fejezi ki az ártatlan civil áldozatok hozzátartozóinak, és felkéri a Magyar Kormányt, hogy – a civilizált államok többségéhez hasonlóan – támogassa Izrael önvédelmi harcát, és tegyen meg mindent, hogy a Hamasz terroristái haladéktalanul fejezzék be az emberiség elleni bűntetteiket.”
Arról persze, hogy a jelzett szöveg szerint az elmúlt időszakban, vagy bármikor is mennyire tanúsított „messzemenő türelmet” ugyebár a humanizmus mintaállama az általa leigázottakkal szemben, alighanem még annyira sem szólhatunk, mint Szlovákia történelméről, amit viszont nem hagyhatunk szó nélkül ezúttal sem, az utolsó mondat vége, vagyis hogy az ellene valóban önvédelmi harcot folytatókat közönséges „terroristák”-nak tekinti, akik ezzel „az emberiség ellen követnek el bűntetteket”, így ismét csak az „anti”-k számát növelve, elismerve, hogy önmagukat igenis kiválasztottaknak tartják, az emberiség krémjének, olyannyira, hogy ha közülük csak egy is megsérül, az „emberiség elleni bűntett”, amelyet el kell a világon mindenkinek ítélnie.
Igen, mindenkinek, miként mások lemészárlását meg ünnepelniük illene, hiszen, amint korábban rámutattunk, ünnepnapjaik nem szakrális, hanem kizárólag politikai természetűek kezdetektől fogva, így már az ókorban is más népek ellen korántsem önvédelmi, hanem egyenesen gerillaharcokat vívó dinasztiáik gyakran feneketlen orgiákba és lakmározásokba torkolló megünneplései.
Közéjük tartozik a legtöbbször emlegetett hanuka, amikor is a Krisztus születése előtti második században a görögség ellen gerillaharcot folytató, saját népüket is sanyargató Makkabeus-dinasztiát – és azok utódait, a vallási hagyományokat nem ápoló, másokat egyenesen leigázó, Jézus által a jeruzsálemi templombor korbáccsal kikergetett szaddúceusokat és farizeusokat – ünneplik Amerika- és Európa-szerte köztéri rituálévá vált gyertyagyújtásaikkal és fülsiketítő klezmerkoncertjeikkel.
A rabbinikus források még nálánál is előbbre helyezik azonban a purim ünnepét: a kifejezés a héber „pur” (sors) többes száma, a „sorsok” ünnepe, amely szerint a törzsükből született Márdokeus unokahúga és gyámleánya, Eszter, felesége lett Ahasverus perzsa királynak, akinek udvari tanácsadójával, Hámánnal leszámolva, a Krisztus születése előtti ötödik században lemészároltatta a perzsákat: az erre való, farsangi díszletekben bővelkedő lakodalmi ünneplésre mi sem jellemzőbb, mint hogy mindmáig nem zajlik le lerészegedés nélkül, hiszen rajta legalább négy pohár bor elfogyasztása még a gyermekeknek is kötelező. (Mellesleg az ünnepnek az eredeti héber kifejezésből eredő többes számát sem véletlenül használják, hiszen így beleértik valamennyi mások elleni vérontásukat, ahogyan ezt Julius Streicher is értette, amikor a korántsem csak a nemzetiszocialista rendszer, hanem az egész német nemzet elleni Nürnbergi Pert úgy jellemezte, hogy az nem más, mint „Purim 1946-ban!”.)
De talán a két iménti vérbosszúünnepüknél is jobban mutatja, miféle lelkületűek, a jom kippur, a vezeklés napja alkalmából zsinagógáikban elmondott imaszövegük, amelyről néhai amerikai üzletemberük, Benjamin Friedmann megvallotta, hogy ilyenkor bemennek zsinagógáikba, felállnak és háromszor megismételnek egy rövid imát, a Kol Nidré-t, amelyben „szerződésre lépnek a Mindenhatóval, hogy minden eskü, fogadalom vagy ígéret, amelyet a következő tizenkét hónap alatt tesznek, érvénytelen”.
Számukra a bűneikért való „imavezeklés” persze nem a másokkal szembeni magatartásuk megváltoztatása szándékának kinyilvánítása, hanem, amint már az „Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben” című honismertető albumsorozat 1898-ban megjelent, Galíciát bemutató kötetében Herzberg-Fränkl Leó leírta, az Újszövetségből is tipikusan ismert farizeizmus: ilyenkor harminchat órára bezárják boltjaikat, majd a zsinagógába sietnek, ahol öklükkel verik mellüket, miközben állandó nyögéssel, sóhajtozással, siránkozással jelzik „bűnbánatukat”.
Hiába, a „mi támadhatunk titeket, de ti minket nem!” jeligéjű haramiaállam mások legyilkolását megünneplendő „önvédelmi” harcnak tartja, amelynek támogatását mindenkitől, elsősorban minden „civilizált állam”-tól elvárja, így hazánktól is.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
